NB I: A Mezőkövesd az életéért küzdött, mi a dobogón elkényelmesedtünk – Bognár György

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 17:17
null
Hétgólos meccset játszott a Mezőkövesd és a Paks (Fotó: Földi Imre)
Gólgazdag meccsen, 4–3-ra nyert a Mezőkövesd a labdarúgó NB I 14. fordulójában a Paksi FC ellen, és ezzel feljött a 9. helyre a tabellán. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

 

A paksiak trénere, Bognár György elismerte: megérdemelt győzelmet aratott ellenük a Mezőkövesd.

„Passzívabbak voltunk, mint szoktunk, elsősorban mentálisan. A hozzáállással nem volt gond, de a játék minősége gyengébb volt, lassabban, körülményebben játszottunk. De egy ilyen meccset még mindig jobb játszani, mint egy egygólosat.”

A vendégek már a 14. percben elveszítették sérülés miatt csapatkapitányukat, Böde Dánielt.

„A játékosok számára zavaró volt a kiválása, a stabilitásunkat elvesztettük, felborult az elképzelésünk.”

Ugyanakkor Bognár egyáltalán nem ennek tulajdonítja a vereséget.

„A hazai siker mellett szólt az is, hogy az életükért küzdöttek, mi meg egy hétig nézegettük a dobogóról a bajnokságot, és kicsit kényelmesebbek lettünk.”

A Mezőkövesd vezetőedzője, Pintér Attila is méltatta az ellenfelet.

„Nagyon jó formában lévő, jó futballt játszó Paksot sikerült legyőznünk. Saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, de örülök, hogy a csapat megmutatta a tartását. Hiába közelített a Paks, bátran futballoztunk. Voltak olyan időszakok, amikor nem mertünk játszani, ami abból is adódott, hogy nagyon szerették volna a srácok ezt a győzelmet.”

A Nemzeti Sport felvetette neki, hogy azért a hajrában úgy tűnt: fizikailag még nincs a legjobb állapotban csapata.

„Nem varázsló vagyok, a munkában hiszek. Ezt a társaságot örököltem, de dolgozunk azon, hogy jobb állapotban legyen a csapat. Megmutatták a fiúk, két-három hét alatt hova tudnak eljutni. Mindent megtesznek azért, hogy minél edzettebb állapotba kerüljenek.”

További részletek itt.

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ

Mezőkövesd–Paksi FC 4–3 (Karnyicki 20., Besirovic 39., Vutov 52., Pillár 79., ill. Ádám M. 37. – 11-esből, 57., Bognár I. 90+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 12 10 2 26–5 +21 32
2. Mol Fehérvár 13 7 4 2 31–16 +15 25
3. Puskás Akadémia 14 7 1 6 19–22 –3 22
4. MTK Budapest 14 6 4 4 21–18 +3 22
5. Kisvárda 13 6 4 3 16–14 +2 22
6. Paksi FC 14 6 3 5 27–24 +3 21
7. Budafoki MTE 12 4 3 5 15–21 –6 15
8. Zalaegerszegi TE 13 4 2 7 21–24 –3 14
9. Mezőkövesd 14 4 2 8 14–22 –8 14
10. Újpest FC 13 3 3 7 14–28 –14 12
11. Budapest Honvéd 13 2 5 6 16–19 –3 11
12. Diósgyőri VTK 13 3 1 9 16–23 –7 10
NB I, 2020–2021, 14. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 11., PÉNTEK
Újpest FC–Puskás Akadémia 1–2 Budapest,Szusza Ferenc StadionZierkelbach Péter
DECEMBER 12., SZOMBAT
Kisvárda–Budapest Honvéd 0–0 Kisvárda,Várkerti StadionSolymosi Péter
Ferencváros–Zalaegerszeg 2–0Budapest, Groupama ArénaKárpály Mihály
Mol Fehérvár FC–Budafoki MTE 4–1
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
DECEMBER 13., VASÁRNAP
Mezőkövesd–Paksi FC 4–3Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 1–0 Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBogár Gergő
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

 

Legfrissebb hírek

Osváth, Papp és Windecker után újabb meghatározó játékosával hosszabbított a Paks

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:30

Nadir Benbuali: Az NB I-ben nincs jobb csapat az ETO-nál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:45

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 13:19

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült…

Labdarúgó NB I
2025.11.10. 09:00

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 21:37

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Krznar: Nem opció, hogy feladjam, még akkor sem, ha ez lenne a legkönnyebb

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 07:12

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37
Ezek is érdekelhetik