Honvéd: volt válogatott csatár csatlakozik Bódog Tamás stábjához

R. B.R. B.
2020.10.14. 10:53
null
Klausz László (Fotó: Török Attila, 2018)
Klausz Lászlóval bővült a Budapest Honvéd NB I-es csapatának szakmai stábja – jelentette be a kispesti klub a hivatalos honlapján.

A 49 esztendős szakember Bódog Tamás munkáját asszisztensedzőként segíti, Dajka László pedig a szakmai koordinátori és edzői feladata mellett az ellenfelek feltérképezésében kap nagyobb szerepet – olvasható a honvedfc.hu-n.

„Klausz Lacit régóta ismerem, játszottunk egymás ellen a Bundesligában, így azóta megvan a személyes kapcsolat – mondta a klub honlapjának Bódog Tamás, a fővárosiak vezetőedzője. – Jó szakember, akinek az akadémia és az első csapat játékosaira is van rálátása. Benne is megvan az a mentalitás, felfogás, hozzáállás, amit én képviselek és próbálok átadni. Biztos vagyok abban, hogy hasznos tagja lesz az első csapat stábjának és pozitív lökést kap az együttes az érkezésével.”

„Váratlanul ért a megkeresés, Bódog Tamással és a vezetőséggel is beszélgettem, majd örömmel mondtam igent erre a feladatra – kezdte Klausz László, aki játékosként 27 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. – Természetesen az első csapaté az elsőbbség, de bízom benne, hogy össze tudom egyeztetni a két feladatkört. Szívesen foglalkozom a fiatalokkal is, és a jövőre nézve is hasznos, hogy a felnőttcsapat mellett az utánpótlásra is van rálátásom. Nagyon gyorsan befogadtak, jó érzés itt lenni.”

Klausz László edzőként korábban Szegeden, Tatabányán, Cegléden és a Pénzügyőrnél dolgozott.

Legfrissebb hírek

Vignjevics folytatta a sort – idény közben érkező edző még nem kezdett vereséggel

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 15:00

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51

Oláh Benjámin: Szorgalommal lehet megszerezni az edző bizalmát

Labdarúgó NB I
2026.02.18. 10:56

Kuttor Attila: Nehéz elmenni amellett, hogy saját magunkat végezzük ki

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 07:22

Bódog Tamás: Kis túlzással jobban örültem a labdaszerzésnek, mint a gólnak

Labdarúgó NB I
2026.02.13. 08:36

Kiizzadta a továbbjutást a Honvéd a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 19:02

Bódog Tamás: Ilyen az a meccs, amelyben van szenvedély és lelkesedés

Labdarúgó NB I
2026.02.09. 06:26
Ezek is érdekelhetik