NB I: Folytatjuk a közös munkát! – Rebrov üzent a szurkolóknak

P. V.P. V.
2020.06.21. 06:44
A Ferencváros labdarúgócsapata a bajnoki cím megszerzése után 1–0-ra nyert otthon a kiesés ellen küzdő Újpest elleni derbin. A mérkőzés után a hazaiak szakvezetője, Szerhij Rebrov üzent az őt éltető szurkolóknak, a vendégek trénere, Predrag Rogan pedig arról beszélt, hogy a vereség ellenére is hisznek magukban. 

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője így látta a mérkőzést.

„Ma az volt a legfontosabb, hogy visszatérhettek a stadionba a szurkolók, öröm ez mindannyiunk számára. Megfelelően kontrolláltuk a mérkőzést, helyzetek alakítottunk ki, s lőhettünk volna több gólt is. A játék összes komponensében jobbak voltunk az Újpestnél.

Hozzátette, örül, hogy nem sérült meg senki komolyabban ezen a meccsen, a 25. percben lecserélt Lovrencsics Gergő sérülésével kapcsolatban pedig azt mondta, hogy ez a rövid időn belül lejátszott négy meccsen kapott terhelés eredménye.

Végül újságírói kérésre üzent az őt éltető zöld-fehér drukkereknek.

„Örülök, hogy egy ilyen történelemmel bíró, ilyen jó csapat része lehetek.Folytatjuk a közös munkát.



Predrag Rogan,
az Újpest vezetőedzőjeszűkszavúan értékelt a sajtótájékoztatón, úgy fogalmazott,letudták ezt a mérkőzést, készülnek a Zalaegerszeg ellen.

„Ma jobb volt a Ferencváros, jobban játszottak, ennek köszönhető a mérkőzés egyetlen találata, amellyel nyertek. Szeretném megköszönni a játékosaimnak a küzdelmet és a kitartást, amit a pályán mutattak. Nem gondolunk a kiesésre, hiszünk magunkban, nem félünk tőle.”

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Ferencváros–Újpest1–0(Boli 53.)
Budapest,Groupama Aréna,15 727néző.Vezette:Bogár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC31227257–23+3473
2. Mol Fehérvár FC31178654–28+2659
3. Mezőkövesd Zsóry FC31148942–29+1350
4. Puskás Akadémia FC311311749–39+1050
5. Zalaegerszegi TE FC311191149–41+842
6. Diósgyőri VTK301251338–42–441
7. Budapest Honvéd311181231–40–941
8. Újpest FC311071438–44–637
9. Paksi FC311071441–50–937
10. Kisvárda301051537–41–435
11. Debreceni VSC30951642–56–1432
12. Kaposvári Rákóczi FC30422424–69–4514
NB I, 2019–2020, 31. FORDULÓ
JÚNIUS 19.,PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
ZTE–Budapest Honvéd 2–0
Zalaegerszeg,ZTE Aréna4745Pintér Csaba
JÚNIUS 20., SZOMBAT
Mezőkövesd–Mol Fehérvár 2–1Mezőkövesd,Városi Stadion1500Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Paks 3–1
Felcsút,Pancho Aréna800Berke Balázs
FTC–Újpest 1–0
Budapest,Groupama Aréna15 727Bogár Gergő
JÚNIUS 21., VASÁRNAP
19.00:Kaposvár–Kisvárda
Kaposvár,Rákóczi StadionFarkas Ádám
21.05:DVSC–DVTK
Debrecen,Nagyerdei StadionBognár Tamás
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
5 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
5 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
14 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12