NB I: Pintér Attila kulturáltabb közönséget kíván a Balmazújvárosnak

2017.11.26. 08:00
Mindkét vezetőedző hangzatos nyilatkozatot adott az M4 Sportnak a Balmazújváros–Puskás Akadémia (2–2) NB I-es futballmeccs után.  A hazaiak mestere, Horváth Ferenc a Szomszédok című sorozathoz hasonlította csapata veretlenségi szériáját, no meg a költségvetését, míg Pintér Attila alighanem egy játékvezetői ítéletet tett szóvá nagyon burkolt formában, illet a balmazújvárosi közönségnek is üzent.

„Azt gondolom, hogy nem érdemeltünk volna vereséget. Három meccs óta nem kaptunk ki, ez már egy olyan komoly sorozat, mint amilyen a Szomszédok volt, és pont annyi pénzből hoztuk össze, mint ahogyan ők” – nyilatkozta Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője.

„Megvoltak a lehetőségeink, hogy megszerezzük a három pontot – nyilatkozta az M4 Sportnak Pintér Attila, a Puskás Akadémia vezetőedzője. – A játékos is téved, mindenki téved, szerintem biztos, hogy volt egy tévedés a mérkőzésen, de ez benne van, mert mindenki ember, mindenki tévedhet. Saját magunknak köszönhetjük, hogy nem szereztük meg a három pontot. Sok sikert kívánok a Balmazújvárosnak a továbbiakban és azt is, hogy kulturáltabb közönsége legyen.”

A Pintér említette „tévedés” kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a Puskás Akadémia játékosai az 54. percben azért reklamáltak Berke Balázs játékvezetőnél, amiért Prosser Dávid esését nem követte büntető, míg a hazai játékosok a támadót vonták kérdőre, mert szerintük szimulált.

Az edzői nyilatkozatokat itt tekintheti meg!

 

NB I, 2017–2018, 17. FORDULÓ
NOVEMBER 25., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Videoton FC–Paksi FC 2–0
Felcsút, Pancho Aréna
Kassai Viktor
Vasas FC–Debreceni VSC 1–5
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Iványi Zoltán
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–2
Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
Balmazújváros–Puskás AFC 2–2 Balmazújváros, Városi StadionBerke Balázs
Haladás–Ferencváros 2–1
Szombathely, Haladás Stadion
Szabó Zsolt
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

 

Legfrissebb hírek

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30