DVTK: Szarka Ákos Diósgyőrben folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 18:06
null
Szarka Ákos a 27-es mezt kapta Diósgyőrben (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján bejelentette, hogy megszerezte Szarka Ákos játékjogát a szlovák élvonalban játszó DAC-tól.

 

„Mindenképpen szerettük volna egy csatárral is megerősíteni a DVTK keretét, és Szarka Ákos személyében találtunk egy olyan játékost, aki beleillik Horváth Ferenc elképzelésébe – nyilatkozta a dvtk.eu-nak Benczés Miklós. – Dunaszerdahelyen nyáron lejárt volna a szerződése, és ő újabb kihívást keresett, így nyílt lehetőség kivásárolni a szerződéséből. Többek között konzultáltam edzőjével, László Csabával is, aki készségesen tájékoztatott Ákosról a felvetődő szakmai kérdésekben.”

„Nagyon örülök Szarka Ákos megszerzésének, – folytatta a DVTK sportigazgatója – mert Dunaszerdahelyen számtalan mérkőzésen bizonyította, hogy remek csatár, aki magassága mellett mozgékony és megfelelően koordinált mozgású. Góljai mellett agresszív játékával is felhívta magára a figyelmet, egy ilyen típusú csatár Diósgyőrben is hamar kedvenc lehet.”

A szlovákiai magyar Szarka Ákos Dunaszerdahelyen és Kisudvarnokon nevelkedett, majd a Slovan Bratislava figyelt fel tehetségére, az élvonalban viszont a szintén pozsonyi Petrzalka csapatában mutatkozott be.

Miután visszatért a kölcsönből, egészen 2013-ig a Slovanban játszott, többek között a Videoton elleni Európa-liga-selejtezőn is szerepet kapott a 2012–2013-as szezonban. Ezen időszakban hat alkalommal a szlovák U21-es válogatottban is pályára lépett. 2013 nyarán előbb kölcsönbe, majd végleg szülővárosába igazolt, a DAC színeiben 64 élvonalbeli találkozón 21 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Legjobb mérkőzése kétségtelenül az előző idényben játszott Podbrezová elleni találkozó volt, amelyen négy találattal vette ki a részét az 5–1-es sikerből.

Keddtől Diósgyőrben készül Szarka Ákos, aki a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen már pályára is lépett. A DVTK-ban is a 27-es mezt viseli majd.

„Azért jöttem, hogy hasznára legyek a csapatnak, szeretnék bekerülni a kezdőbe, gólokat lőni, és jó eredményt elérni a Diósgyőrrel – mondta elSzarka Ákos. – A DVTK már a szezon vége előtt megkeresett, korrektek voltak a vezetők és megtetszett az a jövőkép, amit láttam. A döntésemet az is befolyásolta, hogy Dunaszerdahelyhez hasonlóan Diósgyőrben is van érdeklődés a foci iránt. Szeretném mielőbb a pályán is megmutatni azt, hogy mire vagyok képes.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DIÓSGYŐRI VTK–BUDAÖRSI SC (NB II) 2–0 (0–0)
Miskolc, DVTK Edzőközpont,
zárt kapuk mögött. V: Szert Balázs (Ducsai József, Varga Gábor)
DVTK, 1. félidő: Rados – Vela, Lipták, Jagodinskis, Oláh B. – Busai, Elek – Fülöp, Nono, Ugrai – Szarka. 2. félidő: Rados – Eperjesi, Karan, Tamás, Lőrincz – Dausvili, Kitl – Vela, Szabó I B., Bacsa – Makrai. Vezetőedző: Horváth Ferenc
BUDAÖRS: Horváth G. – Tányéros Á., Horváth L. (Csobánki), Kinyik – Menyhárt, Csillag (Sajbán Miklós), Stieber A., Ódé (Lajer) – Petró (Gyurácz), Horváth R. (Pethő), Deli (Bata). Vezetőedző: Bognár György
G: Szabó I B. (55.), Eperjesi (67.)
Forrás: dvtk.eu


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Busai Attila (Ferencváros), Szarka Ákos (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bényei Balázs (Békéscsaba), Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia), Osváth Attila (Vasas), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Simon Ádám (Videoton),
Távozók: Bognár István (Ferencváros), Lázár Pál (kérésére felbontották a szerződését, szünetelteti pályafutását), Nikházi Márk (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bacsa Patrik (Puskás Akadémia FC), Elek Ákos

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56
Ezek is érdekelhetik