Felkészülés: a Videoton ikszelt az orosz élcsapattal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 15:27
null
Akcióban a kék mezes Zenit a fehérváriak ellen (Fotó: vidi.hu)
A Videoton 1–1-es döntetlent játszott az orosz élvonalbeli bajnokság második helyén álló Zenittel a két labdarúgócsapat szerda délutáni dubai felkészülési mérkőzésén. A Honvéd is döntetlent játszott orosz ellenfelével, az Amkarral, míg idehaza a DVTK, a Paks és a Gyirmót NB II-es csapatot győzött le.

 

VIDEOTON–ZENIT 1–1

Az 5. percben egy szép akció végén Pátkai Máté lőtt a hálóba – a labda megpattant egy orosz védőn –, míg négy perccel később a Fiola Attilát az alapvonalnál becsapó Giuliano beadásából Alekszandr Kokorin bombázott a magyar kapuba.

A második félidő derekán Bévárdi Zsombor büntetőt harcolt ki, azonban Filipe Oliveira félmagas lövését a Zenit kapusa nagy bravúrral kivédte.

„Örülök, hogy minden egészséges játékos lehetőséget kaphatott, több formációt is kipróbáltunk, szóval első edzőmérkőzésnek ez rendben volt. Pozitív, hogy így sikerült zárnunk az edzőtábort – igaz, holnap még edzünk egyet, mielőtt hazautazunk, így még nincs teljesen vége. Reálisan nézve a Zenit azért erősebb csapat nálunk, de örülök, hogy láttam a játékosokat ilyen teljesítményt nyújtani egy komoly gárda ellen” – idézi a vidi.hu Henning Berg vezetőedzőt.

„Az első félidei játékunkkal nem vagyok elégedett, de egyébként ez egy jó edzés volt számunkra. Sikerült egy magas szinten focizó ellenfél ellen pályára lépnünk, a Vidinek jól meg volt szervezve a védekezése. A fáradtság kicsit érződött a játékosokon, a meccs végén pedig azok kaptak lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak az edzőtábor során” – értékelt Mircea Lucescu, a Zenit vezetőedzője.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VIDEOTON–ZENIT (orosz) 1–1 (1–1)
VIDEOTON:
Kovácsik (Horváth T., 46.) – Nego (Barczi, 60.), Fiola (Szolnoki, 46.), Vinícius (Varga B., 60.), Stopira (Sejben, 60.) – Kovács I. (Pölöskei Zs., 60.), Juhász (Bévárdi, 60.), Pátkai (Lénárt, 60.), Suljic (Bódi, 46.) – Lazovics (Varga J., 46.), Scsepovics (F. Oliveira, 46.). Vezetőedző: Henning Berg
G:
Pátkai (5.), ill. Kokorin (9.)
Forrás: vidi.hu

HONVÉD–AMKAR 0–0

A magyar csapat ugyan fölényben futballozott a klub hivatalos oldala szerint, gólt azonban nem tudott szerezni a törökországi mérkőzésen – hasonlóan orosz ellenfeléhez.

A Honvédban Baráth Botond rehabilitációja, Holender Filip sérülése, Laczkó Zsolt pedig gyomorrontása miatt nem lépett pályára.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BP. HONVÉD–AMKAR PERM (orosz) 0–0
Belek

HONVÉD: Horváth A. (Gróf, 46.) – Lovric (Palmes, 59.), Kamber, Bobál D. – King (Villám, 46.), Vasziljevics (Gazdag, 46.), Hidi (Göblyös, 68.), Nagy G. (Koszta, 46.), Zsótér (Tömösvári, 70.) – Eppel (Kabangu, 46.), Lanzafame (Balázs Zs., 46.).
Vezetőedző:
Marco Rossi
Forrás: honvedfc.hu

 

Támad a fehér mezes DVTK, munkában a budaörsi védelem (Fotó: Veres Viktor)
Támad a fehér mezes DVTK, munkában a budaörsi védelem (Fotó: Veres Viktor)

 

DVTK–BUDAÖRS 2–0

A második félidő elején Szabó I Balázs közeli lövésével szerzett vezetést a diósgyőri együttes, majd nem sokkal később Eperjesi Gábor beadásszerű lövése akadt be a budaörsi kapuba.

Novothny Soma és Boros Gábor kisebb sérülés miatt nem szerepelt a hazaiaknál.

„Ahogy mondani szokták, a célját jól szolgálta a mérkőzés – idézi a dvtk.eu Horváth Ferenc diósgyőri vezetőedzőt. – A második félidei játékkal sokkal elégedettebb voltam, de a munka benne volt mind a két játékrészben. Az első kicsit kényelmesebbnek tűnt nekem, a másodikban már jobban kijött a fölényünk. Van még min dolgozni. Ami pozitív, hogy nem kaptunk gólt, és nem is nagyon volt a gólszerzésre lehetősége az ellenfélnek.”

Bognár György, a budaörsiek szakvezetője elégedett volt csapatával, főleg az első félidőben pályára lépő játékosokkal.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DIÓSGYŐRI VTK–BUDAÖRSI SC (NB II) 2–0 (0–0)
Miskolc, DVTK Edzőközpont,
zárt kapuk mögött. V: Szert Balázs (Ducsai József, Varga Gábor)
DVTK, 1. félidő: Rados – Vela, Lipták, Jagodinskis, Oláh B. – Busai, Elek – Fülöp, Nono, Ugrai – Szarka. 2. félidő: Rados – Eperjesi, Karan, Tamás, Lőrincz – Dausvili, Kitl – Vela, Szabó I B., Bacsa – Makrai. Vezetőedző: Horváth Ferenc
BUDAÖRS: Horváth G. – Tányéros Á., Horváth L. (Csobánki), Kinyik – Menyhárt, Csillag (Sajbán Miklós), Stieber A., Ódé (Lajer) – Petró (Gyurácz), Horváth R. (Pethő), Deli (Bata). Vezetőedző: Bognár György
G: Szabó I B. (55.), Eperjesi (67.)
Forrás: dvtk.eu

PAKS–SIÓFOK 1–0

A mérkőzés egyetlen gólját a szünetben becserélt Hajdú Ádám szerezte a 85. percben: Kecskés Tamás előreívelt szabadrúgását Gévay Zsolt visszafejelte a hosszú oldalra, és az érkező Hajdú a kapuba passzolt.

„Ez volt az első idei találkozónk, és persze nem baj, hogy megnyertük, de ez most másodlagos – idézi a paksiak hivatalos honlapja Csertői Aurél vezetőedzőt. – Sokkal fontosabb volt a játék. Kifejezetten harcos, hajtós meccsre kényszerített bennünket ellenfelünk. Ennek csak örülhetünk, hiszen jó mérkőzést játszottunk a Siófok ellen, és ez is volt a célunk. Bemelegítésnek jó volt, következhetnek Törökországban a nemzetközi ellenfelek.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PAKSI FC–BFC SIÓFOK (NB II) 1–0 (0–0)

Szekszárd. V: Barna (Kiss B., Kis Z.)
PAKS: Székely (Rácz Zs., 46.) – Kulcsár D. (Nagy Á., 46.), Zachán (Lenzsér, 46.), Kovács G. (Gévay, 46.), Szabó J. (Báló, 46.) – Papp K. (Kesztyűs B., 46.) – Haraszti, Kecskés T., Bertus, Koltai (Simon M., 46.) – Jelena (Hajdú Á., 46.). Vezetőedző: Csertői Aurél
SIÓFOK: Tajti N. (Filipánics, 46.) – Szilágyi Z. (Tamaskó, 46.), Czingráber, Mogyorósi, Farkas N. – Nagy D. (Kovács D., 46.), Gréczi (Berki, 55.), Berde (Pendl, 64.), Gál M. (Micsinai, 60.), Petneházi (Nagy R., 46.) – Elek B. Vezetőedző: Goran Kopunovics
G: Hajdú Á. (85.)
Forrás: paksifc.hu

GYIRMÓT–MOSONMAGYARÓVÁR

A Gyirmótban a második félidőben kapott lehetőséget a próbajátékon lévő Giuseppe Nicolao. Az olasz utánpótlás-válogatott védő átigazolásáról a hírek szerint mindenben megegyezett egymással a Napoli és a magyar csapat, az üzlet létrejöttét hamarosan bejelenthetik.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
GYIRMÓT FC GYŐRCREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 2–0 (1–0)
Győr-Gyirmót, 100 néző. V: Horváth T.
GYIRMÓT:
1. félidő: Sebők Zs. – Áchim, Lengyel D., Bojovics, Lázár P. – Kiss M., Bori – Madarász M., Simon A., Vass P. – Máté J. 2. félidő: Nagy S. – Szegi, Bojovics, Présinger, Nicolau – Kiss M. (Aranyos), Paku, Veres – Simon A. (Tóth N., Gyurján B.), Novák, Csiki. Vezetőedző: Urbányi István
MOSONMAGYARÓVÁR: Boros – Bochner, Koszó, Deák, Katona K. – Zsirai – Mihály, Schmatovich, Czár, Fekete T. – Laki B. 2. félidő: Tarczy – Gaszner, Baranyai N., Németh M., Galambos – Kószás – Bartos, Mundi, Darázs, Horváth M. (Horváth P.) – Jasarevic. Vezetőedző: Király József
G: Kiss M., Novák Cs.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik