FTC: tegnap kölcsönadták a védőt, ma már pályára is lépett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.01. 20:40
A Magyar Labdarúgó-szövetség adatbankja szerint Valencsik Ádámot pénteken kölcsönadta a Ferencváros a másodosztályú Soroksárnak. A 19 éves középhátvéd szombaton már pályára is lépett új klubjában, amely 2–0-s vereséget szenvedett a Szolnoktól.

Valencsik az FTC első felkészülési mérkőzésén pályára lépett a DVSC ellen, míg azt követően azt mondta, reméli, az Európa-ligában is szerephez jut. az Európa-ligában is szerephez jut.

Erre annak ellenére sem nyílt lehetősége, hogy épp ez volt a hiányposzt a Fradinál, hiszen Mateo Pavlovic visszatért a Werder Bremenhez, David Mateos az Orlando Cityhez tart, Batik Bence sérült, így a védelem közepén egyedül Michal Nalepa bevethető, Thomas Doll pedig kényszermegoldásokat alkalmazott eddig ebben a szezonban.

Bár egyik klub sem jelentette be, az MLSZ adatbankja szerint pénteken megtörtént a kölcsönadás, így Valencsik – ha ideiglenesen is – a Soroksárhoz került. Ez a döntés előrevetíti egy középhátvéd érkezését.

Azt már jeleztük, hogy nem lenne meglepő, ha a hazatéréstől el nem zárkózó Pintér Ádám szóba kerülne a klubnál, és úgy tudjuk, a Ferencváros már érdeklődött is iránta, hivatalos ajánlat azonban – információink szerint – nem történt.

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
4 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
18 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04