Légiósok: Pintér Ádám nem zárkózik el a hazatérés elől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.01. 11:15
Mint beszámoltunk róla, a spanyol és az orosz után a görög kaland is véget ért Pintér Ádám számára, a védőként és középpályásként is bevethető magyar játékos hosszas egyeztetések után megállapodott a Levadiakosszal, így nem tölti ki az eredetileg 2016 nyarán lejáró szerződését. Hogy miért? Mert a csapat kiesett az élvonalból, a 27 éves játékos pedig nem kíván a görög másodosztályban szerepelni.

„Ádám a hét eleje óta Esterházy Mátyás kollégámmal Görögországban tárgyalt a klubbal, és bár nem volt egyszerű, végül sikerült korrekt megállapodást kötni – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a játékos ügyeit intéző Stars&Friends menedzseriroda ügyvezetője, Vörösbaranyi József. – A görög második vonal valóban nem volt túl vonzó a számára, szeretne előrelépni, az első osztályban és a válogatottban játszani. Persze ez a kérdés sem ennyire egyszerű, angol vagy német másodosztályú ajánlaton nyilván érdemes lenne elgondolkodni.”Vörösbaranyi József. – A görög második vonal valóban nem volt túl vonzó a számára, szeretne előrelépni, az első osztályban és a válogatottban játszani. Persze ez a kérdés sem ennyire egyszerű, angol vagy német másodosztályú ajánlaton nyilván érdemes lenne elgondolkodni.”

Egyelőre nem tudni, merre vezet Pintér útja, de remélhetőleg szerencsésebb lesz, mint eddig. Magyar bajnokként az MTK-tól a Zaragozához igazolt, ám három szezon után kénytelen volt távozni, miután az anyagi gondokkal küszködő csapat a 2012–2013-as szezonban kiesett a világ egyik legerősebb bajnokságának számító La Ligából – és azóta sem jutott vissza. Következett az orosz élvonalbeli Tom Tomszk, ott csupán 257 percet játszott a bajnokságban, ráadásul a 2013–2014-es idény újfent kieséssel zárult. Akárcsak a legutóbbi a Levadiakosszal.

Nem zárkózunk el a magyar lehetőség elől, az a lényeg, hogy Ádám szeretne jó csapatban játszani. Konkrétumról nem tudok beszámolni, a görögországi szerződésbontás még nagyon friss, bár megkeresések már vannak. Jó lenne minél hamarabb csapatot találni neki, a sérülése teljesen rendbe jött, így elkezdheti a felkészülést” – mondta Vörösbaranyi József.

A magyar élvonalbeli klubok közül a Ferencvárosnál védőt és védekező középpályást is keresnek, miután David Mateos érkezését már be is jelentette az egyesült államokbeli Orlando City (igaz, a Fradi még nem ismerte el az átigazolást). Nem lenne meglepetés, ha a zöld-fehérek érdeklődnének a mindkét poszton bevethető válogatott játékos iránt.

Az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában jelenleg a harmadik helyen álló magyar nemzeti csapat szempontjából is jó lenne, ha minél hamarabb megoldódna az ügy. Pintér legutóbb márciusban, a görögök elleni budapesti Eb-selejtezőn (0–0) lépett pályára – csereként – a nemzeti együttesben, a litvánok és a finnek elleni találkozót sérülése miatt hagyta ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik