MK: a Fradi az Újpestnek szurkol - a lilák sikerével nő az El-szereplés esélye

Vágólapra másolva!
2014.05.06. 17:01
Korábban már beszámoltunk arról, az MTK tájékoztatása nyomán, hogy amennyiben a DVSC-Teva nyeri a labdarúgó Magyar Kupát és a bajnokságot is, akkor a kupadöntő vesztese indulhat az Európa-ligában. A magyar szövetség a hivatalos honlapján ezt megerősítette, ugyanakkor egy lényeges kiegészítést is hozzáfűzött.

„A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a napokban álláspontja megerősítésére vagy korrigálására kérte az UEFA-t az Európa-ligában való indulási joggal kapcsolatban. Az európai szövetség megerősítette az MLSZ álláspontját, mely szerint amennyiben olyan klub nyeri meg a nemzeti kupaküzdelmet (a Magyar Kupát), amely nem kaphat indulási jogot az El-ben, akkor helyette a kupasorozat második helyezettje vehet részt az Európa-liga küzdelmeiben. Amennyiben a kupa ezüstérmese bajnoki helyezésével már kvalifikálta magát a BL-re vagy az El-re, vagy valamely okból nem kaphat nemzetközi indulási jogot, úgy a bajnokság legjobb, eredetileg nem Európa-ligát érő helyezettje vehet részt a sorozatban” – írja az mlsz.hu.

Ez annyit jelent, hogy ha a DVSC lesz a bajnok és az Újpest megnyeri a kupát a döntőben a Debrecent legyőzve, vagy az Újpest a bajnok DVSC mögött a második helyen végez a kupában (ezekben az esetekben elvileg az Újpest indulhatna az Európa-ligában), viszont életbe lép az UEFA által korábban, a lila-fehérek licencátruházása miatt beígért nemzetközi eltiltás – ezzel szemben az Újpest még méltányossági kérelemmel fordulhat az európai szövetséghez –, akkor a bajnoki 4. helyezett, vagyis jelen állás szerint a Ferencváros indulhatna az Európa-ligában.

Amennyiben viszont az Újpest úgy nyerné meg a kupát, hogy nem a Debrecen, hanem a DVTK ellen vívná a döntőt (hiszen a másik ágról a Diósgyőr is bejuthat a fináléba), és aztán a lilák nem kapnának indulási jogot az El-re, akkor az ezüstérmes jogán a diósgyőriek szerepelhetnének a nemzetközi porondon.

Az Újpest ma játssza az MK-elődöntő visszavágóját hazai pályán az MTK ellen (az első meccsen 0–0-s döntetlen született), a DVSC-Teva pedig holnap látogat Diósgyőrbe, abban a párharcban az első felvonást 4–2-re megnyerte a Loki.

 

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2 órája

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Az értelem hangja – 85 éves Novotny Zoltán

Képes Sport
2025.05.19. 07:55

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23

Paksi címvédés és nézőcsúcs – ilyen volt az MK-döntő képekben

Képes Sport
2025.05.18. 15:20

Haraszti Zsolt: Mentálisan nagyon erős a csapatunk

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 10:46
Ezek is érdekelhetik