Futsal NB I: trónfosztás, a Berettyóújfalu a bajnok!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.23. 22:03
null
Alvarito egyenlítő góljával visszajött a meccsbe a Győr, de végül a Berettyóújfalu örülhetett (Fotó: Machalek Attila)
A futsal NB I bajnoki döntőjének péntek esti negyedik mérkőzésén az MVFC Berettyóújfalu 4–2-re legyőzte a Győri ETO-t hazai pályán, így 3–1-es összesítéssel megnyerte a finálét, és öt év után újra bajnok lett.

 

A hazaiaknál továbbra is hiányzott eltiltás miatt Komáromi Péter, azonban Nagy István visszatért, míg a Győrnél öt sárga lapja miatt nem volt bevethető Carlitos, Carlinhos pedig sérülés miatt hagyta ki az összecsapást.

ÚT AZ ARANYIG
A bajnoki döntő első két mérkőzését az elmúlt években csak ezüstéremig jutó Berettyóújfalu nyerte meg, először idegenben 6–4-re, majd otthon 2–2 után szétlövéssel. A harmadik találkozón szépített a Győr, hosszabbításban harcolta ki a negyedik meccset.

A mérkőzés ETO-fölénnyel indult, több helyzetet is kialakítottak a vendégek, a 17. percben azonban a Berettyóújfalu szerezte meg a vezetést, Trencsényi János lövése vágódott a kapuba. (1–0) Szinte örülni sem maradt ideje a Berinek, mert rögtön egyenlített a Győr, Alvarito lőtt szabadrúgásból szép gólt, így 1–1-gyel fordultak a felek.

A második játékrész eleje nem volt olyan eseménydús, mint az elsőé, a 33. percig kellett várni a következő gólra, egy gyors kontrát Rábl János fejezett be hibátlanul. (2–1) A Győr ezt követően intenzívebben támadott, és három perccel a vége előtt átállt az emberelőnyös játékra. Az öt a négy elleni támadás azonban csak újabb kapott gólt hozott, Rábl gurított az üresen maradt kapuba. (3–1)

Húsz másodperc volt már csak hátra, amikor büntetőhöz jutott az ETO, Alvarito pedig nem hibázott. (3–2). Megpróbálták a lehetetlent a zöldek, egyenlítés helyett azonban újabb gólt kaptak, Rábl szerezte meg saját maga harmadik, csapata negyedik gólját, amellyel a Berettyóújfalu nemcsak a mérkőzést, hanem a döntőt is megnyerte!

Megtört tehát a Rába ETO 2010 óta tartó hegemóniája, 2008 és 2009 után harmadszor lett bajnok a Berettyóújfalu.

FUTSAL NB I, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
MVFC BERETTYÓÚJFALU–RÁBA ETO 4–2 (1–1)
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok, 1000
néző. V: Solymosi, Takács, Czene-Joó
MVFC:
Tihanyi Cs. – Trencsényi, Lovas, Nagy T., Rábl. Cs: Dávid, Sánta, Siska, Szabó P., Mezei, Gál, Nagy I. Vezetőedző: Turzó József
ETO:
Balázs – Lódi, Fabio, Harnisch, Juanra. Cs: Matkovics, Bognár, Alvarito, Püspök, Peczár, Szűcs, Dróth. Vezetőedző: David Madrid
Gólszerzők:
Trencsényi (1–0) a 17., Alvarito (1–1) a 17., Rábl (2–1) a 33., Rábl (3–1) a 38., Alvarito (3–2) a 40., Rábl (4–2) a 40. percben.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Berettyóújfalu javára.

Legfrissebb hírek

Másodszor is ötgólos sikert aratott az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 23:23

Nem bírt a DEAC a Nyíregyházával a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 20:15

Sima újpesti győzelem a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 22:02

A Nyíregyháza elvette a Veszprém veretlenségét; lemaradt a felsőházról a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 21:03

Történelmet írtak – MLSZ-videó a futsalválogatott Európa-bajnoki szerepléséről

Magyar válogatott
2026.02.21. 14:49

Alapszakaszgyőztes a Veszprém; kilenc gólt szerezve nyert az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 22:34

Öttel verte az Aramist, nagyot lépett a DEAC a felsőház felé a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.02.13. 22:05

Futsal: három győzelem után kapott ki a Berettyóújfalu

Labdarúgó NB I
2026.02.12. 22:29
Ezek is érdekelhetik