Futsal NB I: szépített az ETO a döntőben, jöhet a 4. meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.16. 21:04
A Rába ETO hazai pályán hosszabbításban 4–2-re legyőzte az MVFC Berettyóújfalut a futsal NB I bajnoki döntőjének harmadik mérkőzésén, így összesítésben 2–1-re szépített az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

2010 óta nem talál legyőzőre a Rába ETO a futsal NB I-ben, zsinórban négy bajnoki cím után először érhet véget aranyérem nélkül a győriek szezonja. A bajnoki döntő első két mérkőzését ugyanis az elmúlt években csak ezüstéremig jutó Berettyóújfalu nyerte, először idegenben 6–4-re, majd otthon 2–2 után szétlövéssel.először idegenben 6–4-re, majd otthon 2–2 után szétlövéssel.

A három győzelemig tartó párharc harmadik felvonásában így a Berettyóújfalunak esélye nyílt rá, hogy bajnok legyen. Az első félidő nem hozott gólt, a második játékrész harmadik percében azonban megszerezte a vezetést a Beri, Gál István tizenegy méterről lőtt bombagólt. (0–1) A kapott gól után még intenzívebben támadott a Győr, ennek a 32. percben lett meg az eredménye, Juanra találatával egyenlített a címvédő. (1–1) Két perccel a vége előtt Harnisch Ákos dönthette volna el a találkozót, de kísérlete csak az oldalhálóban kötött ki, így maradt az 1–1, és jöhetett a 2x5 perces hosszabbítás.

A ráadás negyedik percében megszerezte a vezetést a Győr, Carlitos távoli kísérlete talált utat a kapuba. (2–1) Egy perccel később hatodik faultját is elkövette a hazai csapat, így jöhetett a kisbüntető, melyet Dávid Richárd a kapufára lőtt. A szünet előtt azonban egyenlített a Berettyóújfalu, mindössze két másodperc volt a félidőig, amikor Nagy Tamás betalált. (2–2)

A hosszabbítás második félideje is Győr-góllal indult, Fabio emelt Tihanyi Csaba fölött a kapuba. (3–2) A Beri azonnal lehozta a kapusát, és átállt emberelőnyös támadójátékra, ez azonban csak újabb kapott gólt hozott, Dróth Zoltán gurított az üresen álló vendégkapuba. (4–2)

A Rába ETO tehát szépített, a három mérkőzésig tartó párharc állása 2–1 a Berettyóújfalu javára, amely így otthon küzdhet a bajnoki címért jövő pénteken.

FUTSAL NB I, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
RÁBA ETO–MVFC BERETTYÓÚJFALU 4–2 (0–0, 1–1, 2–2)
Győr, 500
néző. V: Kovács G., Kujbus, Rózsa
ETO:
Balázs Z. - Harnisch, Dróth, Juanra, Carlitos. Cs: Bárdosi, Matkovics, Bognár, Fabio, Püspök, Peczár, Szűcs A., Carlinhos, Sáhó. Vezetőedző: David Madrid
MVFC:
Tihanyi Cs. - Trencsényi, Lovas, Nagy T., Rábl. Cs: Dávid, Sánta, Siska, Szabó P., Mezei, Gál. Vezetőedző: Turzó József
Gólszerzők: Gál (0–1) a 23., Juanra (1–1) a 32., Carlitos (2–1) a 44., Nagy T. (2–2) a 45., Fabio (3–2) a 48., Dróth (4–2) az 50. percben.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Berettyóújfalu javára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik