PAFC: négy spanyol csapattal mérkőznek az edzőtáborban

2014.01.30. 10:02
Január 30. és február 12. között Dél-Spanyolországban, az andalúziai Huelvában edzőtáborozik és készül az NB I tavaszi szezonjára a Puskás Akadémia FC. Csütörtökön hajnalban kelt útra a 39 tagú küldöttség – számolt be róla a pfla.hu.

„Nagyon fontosnak tartom az edzőtáborozást, ami nemcsak a rendszeres edzések miatt fontos, hanem azért is, mert játékosaink táplálkozása és pihenése is folyamatos kontroll alatt lesz – mondta a pfla.hu-nak Benczés Miklós, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, miután együttese túlesett az utazás előtti utolsó itthoni edzőmeccsen, a Videoton U21-es csapata elleni szerdai felcsúti találkozón, amely 8–0-s eredménnyel végződött. – Kiváló körülmények és minden bizonnyal megfelelő időjárási viszonyok közepette készülhetünk Spanyolországban, bízom benne, hogy remek ellenfelekkel találkozunk majd az edzőmeccseken. Napi két-három tréninget tartunk majd, és a tervek szerint négy edzőmérkőzésünk lesz spanyol csapatok ellen.” Benczés Miklós, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, miután együttese túlesett az utazás előtti utolsó itthoni edzőmeccsen, a Videoton U21-es csapata elleni szerdai felcsúti találkozón, amely 8–0-s eredménnyel végződött. – Kiváló körülmények és minden bizonnyal megfelelő időjárási viszonyok közepette készülhetünk Spanyolországban, bízom benne, hogy remek ellenfelekkel találkozunk majd az edzőmeccseken. Napi két-három tréninget tartunk majd, és a tervek szerint négy edzőmérkőzésünk lesz spanyol csapatok ellen.”

A PUSKÁS AKADÉMIA FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 13.
Edzőtábor: Spanyolország (Huelva), január 30–február 12.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 22.: Puskás Akadémia–Szolnok 1–1 (öngól)
01. 25.: Puskás Akadémia–Dunaújváros PASE 3–0 (Denkovics, Lencse, Szekeres A.)
01. 25.: Puskás Akadémia–Dunaújváros PASE 0–0
01. 29.: Puskás Akadémia–Videoton U21 8–0 (Lencse 2, Denkovics 2, Berki 2, Bertus, Tischler)
02. 15., 11.00: Puskás Akadémia–Puskás Akadémia II
02. 19., 14.00: Puskás Akadémia–Balmazújváros
02. 21., 14.00: Puskás Akadémia–Újpest

 

Legfrissebb hírek

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
4 órája

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
4 órája

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
6 órája

A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

Labdarúgó NB I
16 órája

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22