A DVTK nyerte a negyedikek összecsapását – felkészülési mérkőzések

Vágólapra másolva!
2014.01.22. 13:46
null
Támadásban a Diósgyőr (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I negyedik helyén telelő Diósgyőr 2–1-re legyőzte az NB II-ben negyedik Balmazújvárost a két csapat szerda kora délutáni miskolci, zárt kapus felkészülési mérkőzésén. A Paks 1–0-ra verte meg a Ceglédet, a Lombard is egy góllal nyert az FTC II ellen. A Honvéd gólfesztivált tartott a Siófok elleni mérkőzésén.

 

Az első veszélyes akciót a Balmazújváros vezette, ettől függetlenül a vendégek kapuját őrző Szalma Pálnak volt több munkája az első félidőben. Futács Márkó kétszer, Gohér Gergő egyszer dolgoztatta meg a kapust, s volt, hogy a Balmaz mezőnyvédelme tisztázott. A 41. percben aztán már nem működött az elhárítás: Bacsa Patrik, Zoran Kosztics összjátékot követően Barczi Dávid közelről a hálóba lőtt – olvasható a dvtk.eu tudósításában.

A második félidő eleje a vendégeknek sikerült jobban, Demjén Gábor egyenlített is, a hajrá kezdetén azonban ismét a DVTK-nál volt az előny. A 75. percben Kosztics kiharcolt egy büntetőt, a csereként beálló Gosztonyi András értékesítette. A végjátékban újabb DVTK-helyzeteket láthattak a kerítésen kívülről sasoló drukkerek, gól azonban már nem született.

„Hasznos edzőmérkőzést játszottunk, amely tökéletesen megfelelt a felkészülésnek” – véleményezte a látottakat a diósgyőri vezetőedző, Tomiszlav Szivics a DVTK honlapjának.

A diósgyőrieknél Eperjesi Gábor a Vasas elleni felkészülési mérkőzésen kapott piros lap, Mohamadou Abdouraman kisebb sérülés miatt nem lépett pályára, a válogatottól visszatérő Kádár Tamás pedig egyénileg edzett délelőtt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVTK–BALMAZÚJVÁROS 2–1 (1–0)
Miskolc,
Diósgyőri Stadion, füves edzőpálya. Vezette: Nagy R.
DVTK: Rajics (Rados, 46.) – Vági, Vadász, Alves (Debreceni, 46.), Gohér (Husic, 46.) – Kosztics, Elek Á. (Gosztonyi, 46.), Barczi, Miljanovics – Futács (Boros, 57.), Bacsa (Batioja, 46.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Balmazújváros: Szalma – Bokros (Privigyei, 46.), Papp, Forgács (Bakos, 46.), Németh Á. (Juhász D., 46.), Demjén, Kónya, Müller (Oláh G., 46.), Virág (Sárközi, 46.), Pintér N. (Csordás, 46.), Belényesi (Tóth D., 77.). Vezetőedző: Híres Gábor
Gólszerző:
Barczi (41.), Gosztonyi (75. – 11-esből), ill. Demjén (58.)
Forrás: dvtk.eu

A FERENCVÁROS–DUNAÚJVÁROS MÉRKŐZÉSRŐL (3–3) IDE KATTINTVA OLVASHAT RÉSZLETEKET!

REMEKLŐ FIATALOK, HONVÉD-GÓLESŐ A SIÓFOK ELLEN

Az NB I 9. helyén telelő Bp. Honvéd 5–0-ra legyőzte az NB II-ből feljutni szándékozó Siófokot. Az első félidő hőse Prosser Dániel volt: mindkét gólt a Honvéd ősszel többnyire az NB III-as csapatban játszó 19 éves támadója szerezte. A 19. percben Tajti Norbert bravúrral védte Hidi Patrik szabadrúgását, és Prosser közelről bevágta a kipattanót, majd a 43. percben újra következett a fiatal támadó – ekkor húsz méterről bombázott a jobb felsőbe.

A második játékrészben egy másik Honvéd-fiatal is duplázott: a szintén a huszadik életévében járó Daru Bence előbb fejjel, majd közelről lábbal szerzett gólt. Az eseménydús hajrában a két Daru-gól között Ayub Daud is a kapuba talált – a szomáliai légiós 30 méterről fejelte át a labdát a rossz ütemben kifutó siófoki kapuson felett –, így a második játékrészt egyértelműen uraló kispestiek végül óriási verésben részesítették a Balaton-partiakat, akiknél a második félidőben bemutatkozott a Kaposvárról elküldött Waltner Róbert.

A hazaiaknál a kezdőcsapatban lépett pályára a napokban igazolt Emiliano Bonazzoli, aki kiválóan fedezte és tartotta meg a labdát, ám helyzetbe nem sikerült kerülnie – Marco Rossi a szünetben le is cserélte az erőnlétben még némi lemaradásban lévő olasz támadót. Ugyancsak a kezdők között lépett pályára a fiatal román védő, a kispestiek akadémiáján pallérozódó Lucian Ionescu.

BP. HONVÉD–SIÓFOK 5–0 (2–0)
Bozsik-stadion, műfüves pálya, 150 néző. V:
Gyarmati II T.
HONVÉD, 1. félidő: Czuczi – Botka, Lovric, Ionescu, Alcibiade – Hidi, Csábi M. – Prosser, Mancini, Job – Bonazzoli. 2. félidő: Kemenes – Sundas, Kovács J., Bobál D., Polyák – Diarra, Nagy G. – Vécsei, Kapacina, Daud – Daru. Vezetőedző: Marco Rossi
SIÓFOK, 1. félidő: Tajti – Pécseli, Tímár, Fehér Zs., Novák – Fülöp N., Peszmeg – Nagy D., Ivancsics, Pál A. – Sitku. 2. félidő: Balogh T. – Kiss Zs., Singer, Major Á., Gubicza – Futó, Horváth B. – Gárdos, Bogáti, Papp M. – Waltner. Vezetőedző: Horváth Károly
Gólszerző: Prosser (19., 43.), Daru (71., 78.), Daud (74.)

SZÁZHÚSZ PERCES MECCSEN GYŐZTE LE A PAKS A CEGLÉDET

Kétszer hatvan perces felkészülési mérkőzésen gyűrte le 1–0-ra az NB I rajtjára készülő MVM-Paks a másodosztályú Ceglédet. A paksiak győztes gólját Kovács Gábor szerezte. Csertői Aurél együttese ezzel idei harmadik felkészülési meccsét is megnyerte, ráadásul egyiken sem kapott gólt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MVM-Paks–Ceglédi VSE (NB II) 1–0 (0–0)

Paks, 1. félidő: Molnár P. – Heffler T., Éger, Horváth G. (Nyári, 47.), Szabó J. – Windecker – Bartha, Tóth Bence, Kecskés T., Lázok – Simon A. 2. félidő: Molnár P. (Csoknyai, 94.) – Kulcsár D., Nyári, Kovács G., Báló – Szekszárdi – Könyves, Nagy R., Tóth D., Bor – Délczeg. Vezetőedző: Csertői Aurél
Cegléd: Miski – Miklósvári, Szabó M., Farkas I., Szala Á., Robson, Kenderes, Markó Á., Medgyesi L., Lipusz , Koncz Zs. Cserék: Kovács A. (k), Makrai, Oláh M., Szkunc , Szabó D., Rebrik, Minczér, Katona Gy. Vezetőedző: Kiss László
Gólszerző:
Kovács G. (89.)
Forrás: paksifc.hu

PRÓBÁZÓ GÓLSZERZŐ ÉS ÚJ ARC A LOMBARD PÁPÁNÁL

A Lombard Pápa a műfüves edzőpályáján játszotta első téli felkészülési mérkőzésén, amelyen a Ferencváros NB III-ban szereplő második csapatát látta vendégül és győzte le 1–0-ra a Kecskemétről ismert, Pápán egyelőre próbajátékon szereplő Koszó Balázs góljával.

A pápaiaktól a távozó César Quintero, Georges Griffiths, Youssef Sekour és Lazar Arszics mellett Szűcs Lajos, a még egyénileg készülő Goran Marics, a sérült Novica Makszimovics, az iskolai elfoglaltsága miatt hiányzó Szabó Ottó és a testvére tárgyalásán résztvevő Kenesei Krisztián is kihagyta a mérkőzést. (Zoran Supics ott volt a pálya mellett, ő csütörtökön hazautazik Szerbiába, és ott várja meg a nyomozó hatóság fogadási ügyben rá vonatkozó január végi határozatát.)

Az új arcok közül a gólszerző Koszó mellett az ifjabbik szombathelyi Jagodics fiú, Bence állt fel a védelemben, elöl pedig a saját nevelésű Baldauf Konrád és a szerb Nebojsa Basztajics képességeire volt kíváncsi a szakvezetőség.

A szünet után kapott bizonyítási lehetőséget a másik szombathelyi, Kulcsár Kornél, az ausztriai St. Pöltenből hazafelé tartó, pécsi és kozármislenyi előélettel rendelkező Puskás Zoltán, valamint a felcsúti nevelésű, az őszt a tartalékcsapatnál töltő Radics Dávid.

A Lombard szombaton a Spartak Trnavát fogadja Lipóton.

LOMBARD PÁPA–FERENCVÁROS II. (NB III) 1–0 (0–0)
Pápa, 200 néző. V:
Kovács G.
LOMBARD 1. félidő: Horváth G. – Nagy S., Koszó, Nagy T., Jagodics B. – Király B., Dóczi, Tajthy – Bastajics, Eszlátyi, Baldauf. 2. félidő: Markek – Koszó, Struhár, Présinger, Németh M. – Tóth G., Rodenbücher – Orosz M., Kulcsár K., Bastajics (Radics) – Puskás Z. Vezetőedző: Tóth Bálint
G: Koszó

BOSNYÁK ÉS MONTENEGRÓI PRÓBAJÁTÉKOS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL

A Puskás Akadémia már a második percben hátrányba került az NB II-es Szolnok elleni hazai felkészülési mérkőzésén, és csak nagy nehezen, a szolnoki Mile Krisztián kapufás öngóljával tudott egyenlíteni.

A PAFC-ban a csákvári Berki István mellett két új külföldi próbajátékost is kipróbált Benczés Miklós vezetőedző. A bosnyák Dejan Vukamanovicot, aki az örmény bajnokság negyedik helyén álló, a nyáron Európa-liga-selejtezőt is játszott Gandzaszar 23 éves középpályása, valamint a montenegrói U19-es válogatott Stefan Denkovicsot. A 22 éves csatár jelenleg szabadon igazolható, decemberig a szerb Vojvodinában játszott – a Honvéd elleni El-selejtezőben nem lépett pályára.

Benczés a mérkőzés után Szakály Dénes és a fiatal Tóth László játékát emelte ki.

Puskás Akadémia FC–Szolnok (NB II) 1–1 (0–1)
Felcsút, 50 néző. V:
Böcskei
PUSKÁS 1. félidő: Hajdúch – Margitics, Szekeres A., Tamás, Farkas N. – Polonkai, Vukamanovic – Benkovics, Berki, Czvitkovics – Lencse. 2. félidő: Somodi – Lorentz, Vaszicsku, Fabio, Nagy Zs. – Tóth B., Orbán – Gallardo, Szakály D., Tóth L. – Tischler. Vezetőedző: Benczés Miklós
Szolnok: Pokorni – Váli, Racskó, Mile, Fritz – Szepessy (Balaskó), Sipeki – Bohner (Rokszen), Lengyel, Zvara (Mundi) – B. Tóth
G: Mile (81. - öngól), ill. B. Tóth (2.)

A PÉCS HÁTRÁNYBÓL GYŐZTE LE A HORVÁT MÁSODOSZTÁLY ÉLLOVASÁT

Az első két felkészülési meccsüket megnyerő pécsiek nagy ellenállásba ütköztek a horvát másodosztályt vezető Cibalia ellen. Az első félidőben nem tudták feltörni a kaput, de a vendégek egy távoli bombával vezetést szereztek. Percekkel a fordulás után a meglóduló Miroszlav Grumics magabiztos befejezéssel egyenlített, majd Frőhlich Roland góljával nyolc perccel később már a baranyaiak vezettek.

A 70. percben Szatmári Lóránd egy kipattanóból beállította a végeredményt. A próbajátékon szereplő Pogacsics Krisztián a második félidőben védett, s bár volt hajmeresztő hibája, jól megoldotta feladatát. A balhátvéd posztra kiszemelt két védő, a montenegrói Radule Zsivkovics és a szerb Boriszlav Szimics szintén lehetőséget kapott.

PMFC–HNK Cibalia (horvát II.) 3–1 (0–1)
Pécs, 100. V.: Sipos K.
PMFC, 1. félidő: Gőcze – Nagy J., Balogh B., Romic, Simics – Horváth A., Mohl – Kővári, Wittrédi, Rácz F. – Városi. 2. félidő: Pogacsics – Fodor F., Lantos L., Deutsch B., Zivkovic – Koller, Márkvárt – Beke, Frőhlich, Szatmári L. – Grumics. Vezetőedző: Lőrincz Emil
G: Grumics (50. p.), Frőhlich (58. p.), Szatmár L. (70. p.), ill. Kujundzija (36. p.)

HAZAI PÁLYÁN IKSZELT A MEZŐKÖVESD

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–FC HATVAN (NB III) 2–2 (1–0)
Mezőkövesd, 50 néző. V:
Kátai
MEZŐKÖVESD: Szántai (Ficsór) – Búrány (Hegedűs Cs.), Szalai V. (Menyhért), Velicky (Bognár I.), Gévay – Takács P. (Dobos), Sebe (Sigér), Csirmaz (Csirszki), Melczer (Harsányi) – Balajti (George), Olasz D. (Bogdány). Vezetőedző: Véber György
G: Sebe, Harsányi, ill. Laczkó, Székesi

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik