„Mikor látta Tököli Attilát ennyit sprintelni?”

Vágólapra másolva!
2012.11.04. 08:33
null
Tomiszlav Szivics joggal mosolyoghatott Debrecenben (Fotó: Fuszek Gábor)
Hajtós edzés a meccs délelőttjén? Néha beválik. Az MVM Paks labdarúgócsapatát irányító Tomiszlav Szivics szerint többek között ennek a húzásának köszönhető, hogy legyőzték a címvédő debrecenieket. A labdarúgó NB I szombati mérkőzései után elhangzott edzői nyilatkozatokból válogattunk.
DVSC-TEVA–MVM PAKS 0–1
KONDÁS ELEMÉR
– Yannick Mbengonót becserélte, majd nem sokkal később le is hozta.
– Az volt a tervünk, hogy a mély, csúszós talajon mint alacsony, jól cselező ember veszélyt teremt majd, de ez nem jött össze, ráadásul a védőfeladatát sem látta el az egyik szituációban, amely végén gólt kaptunk.

– Kikaptak Fehérváron, kikaptak most is – minden bizonnyal nem nulla pontra számított e két meccsen.

– A futballban van ilyen. Világos, hogy sokkal nagyobb alázattal, lényegesen erősebb akarattal kell futballozni, s akkor jobb lesz a teljesítmény, több helyzetünk lesz, és ha teszünk érte, a szerencse is mellénk áll.
TOMISZLAV SZIVICS
– Már az első félidőben lehetett érezni, hogy jól játszik a csapata. Gondolta akkor, hogy győznek?
– Igen, gondoltam, de nemcsak azért, mert jól játszottunk, hanem mert mindig hiszek az elvégzett munkában, és akkor vagyok szomorú, ha annak nincs meg az eredménye. Azt gondolom, egy váratlan húzással sikerült felrázni a csapatot.

– No csak, mi volt az?

– Nem szeretem az állóvizet, és úgy gondoltam, kell valami egészen váratlant húznom. Ezért a mérkőzés délelőttjén egy hajtós, megterhelő edzést vezényeltem a fiúknak, akik igencsak elcsodálkoztak, amikor meghallották, mit kell tenniük.

– A jelek szerint bejött a húzás.

– Nem akarom most dicsérni magam, de mondja meg nekem: mikor látta Tököli Attilát ennyit sprintelni? Aki dolgozik, azt megsegíti a futball istene, lám, Attila végül gólt tudott szerezni.

– Mivel verték meg a bajnokot idegenben?

– Tudom, hogy nagyképűen hangzik, de kimondom: a taktikával. Úgy álltunk fel, hogy a középpályán belül emberfölényben legyünk, ott akartuk átjátszani a hazaiakat, és már az első félidőben is volt három-négy ígéretes támadásunk.

 

MTK–FTC 4–2
GARAMI JÓZSEF
– Emlékezetes győzelmet aratott az MTK, olyat, amelyről sokáig beszélnek a szurkolók.
– Változatos találkozó volt, s óriási öröm, hogy ebből a nagy csatából végül mi kerültünk ki győztesen. Jól kezdtünk, hamar vezetést szereztünk, ám ezután mezőnyfölénybe került a Ferencváros, és helyzeteket alakított ki a kapunk előtt. Ekkor pontatlanok voltunk, és nem tudtuk birtokolni a labdát. A csapat erejét jelzi, hogy így is sikerült előnnyel a szünetre mennünk.


– Hosszú pályafutása során látott Könyves Norbertéhez hasonló gólt?

– Őszintén szólva nem. Valóban különleges gól volt egy különleges találkozó végén. A siker értékét növeli, hogy rendkívül jól, gyorsan, agresszíven futballozó Ferencvárost sikerült legyőznünk.

RICARDO MONIZ
– Sajnos megint csak bosszantó egyéni hibákból kaptuk a gólokat. Ellenfelünk rendkívül zártan védekezett, és hiába birtokoltuk többet a labdát, az elöl játszók, valamint középpályásaink sem voltak kellőképp hatékonyak. A mostaninál több veszélyt kell jelentenünk riválisunk kapujára. Csupán akkor lehetünk a jövőben eredményesek, ha kellő elszántsággal, illetve átütőerővel rohamozunk.
(az m2 nyomán)

 

LOMBARD PÁPA–HALADÁS 1–0
ZSIVÓCZKY GYULA
– Mit érzett akkor, amikor Goran Marics elhibázta a második büntetőt, illetve amikor emberhátrányba került a Lombard?

– A tizenegyes kihagyása benne van a játékban, egyébként is csak az tud hibázni, aki odaáll a labda mögé. Az elrontott tizenegyes nem tört össze bennünket, és bár a kiállítás után kemény fél órát éltünk át, szervezettek maradtunk, és nagyot küzdöttünk.

– Ennek a fontos mérkőzésnek a megnyerése nagy erőt adhat a folytatáshoz...

– Ebben biztos vagyok. A Lombard–Haladás párharcnak jelentős rangja van, a győzelemből igenis meríthetünk. Nem szeretnénk arról az útról letérni, amelyen a munkánk kezdetekor indultunk el, és azt is tudjuk, hova akarunk megérkezni.

ARTNER TAMÁS
– Nem gondolja azt, hogy elhibázott lépés volt a védelmet ebben az összeállításban pályára küldeni?
– Úgy vélem, nem a hátsó alakzat összetétele miatt veszítettünk. Devecseri Szilárdot azért cseréltem le a hibáját követően, mert nem szerettem volna, ha elveszíti a fejét. Egyébként nem úgy kaptuk a gólt, hogy a Lombard helyzeteket alakított ki, a mi hibáink kellettek a vereséghez.

– Nem megy a csapatának. Megfordult a fejében, hogy távozik?

– A csapat sportszakmailag rendben van, de a győzelmek nem jönnek. Ha a vezetők az edzőváltásban látják a megoldást, én felajánlom a lemondásomat.

KIS KÁROLY LEHET AZ EGYIK KISZEMELT
A Haladás vezetőedzője, Artner Tamás a pápai vereség után úgy érezte, eljött a pillanat, hogy leüljön a vezetőkkel beszélni. Mert ha csakugyan ő az oka a csapat eredménytelenségének, kész felajánlani a lemondását. Ám úgy tudni, a szombathelyi vezetőségben megoszlanak a vélemények arról, tényleg megérett-e a helyzet az edzőváltásra. Van, aki azt gondolja, nem elsősorban Artner Tamás távozása lenne a gyógyír az együttes bajaira. Ha azonban a tulajdonosok mégis a váltás mellett döntenek, azt beszélik, a korábbi paksi vezetőedző, Kis Károly előkelő helyen szerepelne a kiszemeltek listáján.

 

PÉCSI MFC–SIÓFOK 2–1
SUPKA ATTILA
– Miért nem láthattunk egyetlen ritmusváltást sem a csapatától?
– Mert nem olyan a keretünk, amely alkalmas a megvalósítására. Több hiányposztunk van, de a legnagyobb probléma az, hogy a két szélen nem tudunk az ellenfél védelme mögé kerülni. Bízom benne, a türelem továbbra is kitart a vezetők és a szurkolók részéről egyaránt.

– Miroszlav Grumics felettébb dühös volt a lecserélése után. Miért változtatott már az első félidőben?

– Csatárunk kérte a cserét, mert jelezte, nem bírja tovább a pályán. Fontos azonban tudni, hogy játékosom három hete sérült, több injekciókúrán is részt vett, ennek ellenére elvállalta a játékot, és igyekezett segíteni csapatán.
HORVÁTH KÁROLY
– Emlékszik ilyen nehéz helyzetre, amióta Siófokon dolgozik?
– Sohasem volt könnyű dolgunk. A nyáron viszont már érzékeltem, hogy baj lehet az őszi idényben, mert többek között olyan meghatározó játékosaink távoztak, mint Haraszti Zsolt, valamint Simon Attila. Panaszkodás helyett azonban a játékosaim megmutatták, hogy van tartásuk, csakhogy ezúttal is vereséget szenvedtünk.

– A kiállítás volt a mérkőzés fordulópontja?

– Közhellyel élve mondhatnám, hogy igen, de már korábban is látszott, a hazaiak több helyzetet dolgoztak ki, és csupán idő kérdése volt, mikor szerzik meg a vezetést. Ettől függetlenül a szezon során most vagyok a legcsalódottabb, mert vezetésünk után igazán megtarthattuk volna az előnyt.

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
12 8 3 1 27–12 +15 27
2. Debreceni VSC-Teva 13 8 1 4 21–11 +10 25
3. MTK Budapest 13 7 4 2 22–14 +8 25
4. Videoton FC 12 5 3 4 16–13 +3 18
5. KTE-Phoenix Mecano 13 5 3 5 17–18 –1 18
6. Diósgyőri VTK 13 5 3 5 10–14 –4 18
7. Ferencváros 13 4 6 3 19–17 +2 18
8. Budapest Honvéd 12 5 2 5 20–20 0 17
9. Újpest FC 13 4 5 4 19–16 +3 17
10. Pécsi MFC 13 4 5 4 13–14 –1 17
11. Kaposvári Rákóczi 12 4 4 4 13–15 –2 16
12. Lombard Pápa FC 13 4 4 5 13–20 –7 16
13. MVM Paks 13 3 7 3 17–15 +2 16
14. Haladás 13 3 4 6 16–15 +1 13
15. Egri FC 13 2 5 6 9–19 –10 11
16. Siófok 13 3 10 8–27 –19 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik