A Pápa nyerte a rangadót, talán edzőt is buktatott

Vágólapra másolva!
2012.11.03. 18:07
null
A Pápa fontos három ponthoz jutott Marics gólja után (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a Haladás a Lombard Pápa vendége volt. A hazaiak az első félidőben vezetést szereztek, aztán büntetőt hibáztak, majd az utolsó harminc percben emberhátrányban futballoztak, de a meglepően harmatos Haladáson ez sem segített.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA IZGULHATJA ÚJRA VÉGIG!

Pár nappal a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzés után, sok sérülttel, három alapember nélkül vágott neki a Lombard Pápa elleni mérkőzésnek a Haladás, ráadásul vendégként. A bajnoki nem mellesleg rangadónak számít, a két szurkolótábor közötti ellentét érdekes módon nem a történelmi ellenségeskedésekben vagy a földrajzi közelségben rejlik, hanem abban, hogy jó nyolc éve az üzletember és klubtulajdonos Bíró Péter Szombathelyről Pápára tette át a Lombard FC székhelyét, nem éppen viharok nélkül.

Egy-egy gólhelyzettel és kőkemény mezőnymunkával kezdtek a felek, majd betalált Goran Marics, akitől a legjobban féltek a szombathelyiek. Igaz, a légiós góljához kellett a vendégvédő Devecseri Szilárd is, aki teljesen fölöslegesen kapott bele a labdába az ötösön – Marics pedig a tizenegyespontról a bal felsőbe bombázott.

Nem szabad kisebbíteni Marics érdemeit, nem egyértelmű ugyanis egy büntető értékesítése, erről később maga a pápai gólvadász is meggyőződhetett...

Pár perc múlva (a 27. percben történt a kezezés) a sárgát is kapott Devecserit lecserélte edzője, Artner Tamás, és a támadó középpályás Kulcsár Kornélt küldte be a helyére. Devecseri helyére pedig Fehér Zoltán húzódott be középre, de ez nem volt jó ómen, ment jó tíz perc múlva hatalmasat rúgott a 16-osra betörő Marics alá – igaz, a sértett büntetőjét az egykori pápai Rózsa Dániel egy villámgyors vetődéssel megfogta!

A következő jó húsz perc mezőnyjátékba fulladt, de a 60. percben Youssef Sekour összeszedte második sárgáját is, izgalmassá téve a mérkőzést. Érdekes módon a Pápa lett veszélyesebb, pedig Artner egy középpályás, Rajos Gábor helyére támadót küldött a pályára, Andorka Pétert, de Lazar Arszics – Quintero sokadik remek passzával szolgálta ki – ziccerét fogta Rózsa.

A két Hali-csere azért csak összehozott egy helyzetet, mégpedig Kenesei Krisztiánnak, ám a veterán ék hat méterről nem találta el a kaput. A hazaiak mestere, Zsivóczky Gyula logikus módon erre a középpályás Tóth Bencét egy védővel, Tóth Gáborral váltotta fel, a szintén nem parádézó Arszicsot pedig a (magyar élvonalban legalábbis kifejezetten) villámléptű Mouhamadou Seyével.

Nos, Seye nem sokat tett hozzá a mérkőzéshez, de Tóthnak sem kellett parádéznia, mert a várt huszáros Haladás-rohamok elmaradtak, szép csöndesen megőrizte előnyét a Pápa.

Rengeteget hibázott a hazai csapat, de a harmatos Haladás ellen ez is belefért.

Artner Tamás a mérkőzés után rendkívül őszintén és rezignáltan elmondta, hogy a vereség után elbeszélget a vezetőkkel a folytatásról. Hogy mi várható? Sokat sejtet, hogy – finoman fogalmazzunk – Artner játékosai nem tépték le éppen a mérkőzésen a mezt magukról a nagy akarásban, hogy stabilizálják edzőjük korábban már megingott helyzetét...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA IZGULHATJA ÚJRA VÉGIG!

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

(A Sport Televízió felvétele)

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
12 8 3 1 27–12 +15 27
2. Debreceni VSC-Teva 12 8 1 3 21–10 +11 25
3. MTK Budapest 13 7 4 2 22–14 +8 25
4. Videoton FC 12 5 3 4 16–13 +3 18
5. KTE-Phoenix Mecano 13 5 3 5 17–18 –1 18
6. Diósgyőri VTK 13 5 3 5 10–14 –4 18
7. Ferencváros 13 4 6 3 19–17 +2 18
8. Budapest Honvéd 12 5 2 5 20–20 0 17
9. Újpest FC 13 4 5 4 19–16 +3 17
10. Pécsi MFC 13 4 5 4 13–14 –1 17
11. Kaposvári Rákóczi 12 4 4 4 13–15 –2 16
12. Lombard Pápa FC 13 4 4 5 13–20 –7 16
13. Haladás 13 3 4 6 16–15 +1 13
14. MVM Paksi FC
12 2 7 3 16–15 +1 13
15. Egri FC 13 2 5 6 9–19 –10 11
16. Siófok 13 3 10 8–27 –19 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik