Férfi kosár Euroliga: üzent a tömegverekedést kiváltó játékos

Vágólapra másolva!
2023.04.28. 12:35
Hanga Ádám csapattársa, egyben a Real Madrid csapatkapitánya, Sergio Llull elnézést kért tettéért és magára vállalta a felelősséget a csütörtök esti férfi kosárlabda Euroliga-találkozón történtekért.

A Partizan Beograd elleni, madridi negyeddöntős találkozó egy perc és negyven másodperccel a vége előtt – Llull szabálytalansága után – tömegverekedés miatt félbeszakadt. A történtek miatt több mint húsz játékost kizártak, s mivel a két együttesben nem maradt elegendő kosaras, a meccset nem tudták folytatni. A végeredmény 95–80 lett a vendégek javára, a fegyelmi döntések a pénteki (mai) napon várhatóak.

„Ami tegnap este történt, soha nem történhetne meg egy kosárlabdapályán – írta pénteken a Twitteren a 35 éves Segio Llull.Vállalom a felelősséget azért a súlyos szabálytalanságért, amely kiváltotta ezt a katasztrófát. Minden kosárlabda-szurkolótól elnézést kérek.”


Hanga Ádám a verekedés kirobbanásakor a cserepadon volt. A magyar válogatott játékos a találkozón hat percet játszott, s ez idő alatt egy asszisztot (gólpassz) adott.

A Partizan 2–0-ra vezet a párharcban, amely az egyik csapat harmadik sikeréig tart. A harmadik mérkőzést kedden játsszák Belgrádban.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT!

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ

REAL MADRID (spanyol)–PARTIZAN BEOGRAD (szerb)
Az összesített állás: 0–2

Április 25.: Real Madrid–Partizan 87–89
Április 27.: Real Madrid–Partizan 80–95 – 1.40 perccel a játékidő vége előtt lezártnak nyilvánítva
Május 2.: Partizan–Real Madrid
Május 4.: Partizan–Real Madrid (ha szükséges)
Május 9.: Real Madrid–Partizan (ha szükséges)

Legfrissebb hírek

Leukémiával diagnosztizálták a korábbi olasz válogatott kosarast

Kosárlabda
14 órája

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34

Forray Gábor: Azért dolgozunk, hogy szórakoztassuk a közönséget

Kosárlabda
2025.06.03. 11:20

Magnus Carlsen teljesen kiborult, miután kikapott a világbajnoktól – videó

Egyéb egyéni
2025.06.02. 13:13
Ezek is érdekelhetik