Férfi kosár Euroliga: óriási balhé Madridban, verekedéssel ért véget a Real-meccs – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.04.27. 23:12
null
Itt már megy az adok-kapok (Fotó: Getty Images)
Nagy bajban a Real Madrid a férfi kosárlabda Euroligában: Hanga Ádám csapata csütörtök este is kikapott hazai pályán a Partizan Beogradtól (95–80 – bár a végeredményt egyelőre ne tekintsük hivatalosnak, lásd lejjebb a meccs végi botrányt), vagyis a szerb fővárosban esedékes következő mindkét mérkőzést meg kell nyernie, ha nem akarja, hogy a negyeddöntő jelentse számára a végállomást. A csütörtöki másik mérkőzésen a Monaco 86–74-re legyőzte a Maccabi Tel-Avivot, így az a párharc 1–1-ről folytatódik.

REAL MADRID–PARTIZAN 80–95

Az első meccset a hajrában megnyerő belgrádiak már a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, 9–0-val nyitottak, és már az első félidő nagy részében tízpontosnál nagyobb előnnyel vezettek. A nagyszünet után a madridiak visszajöttek öt pontra (48–53), de a Partizan összekapta magát, James Nunnally bravúros triplával újra lendületet adott csapatának, és az utolsó játékrészben már csak az volt a kérdés, mennyivel nyer a vendégcsapat.

A végén elszabadultak az indulatok, a madridi Sergio Llull és a belgrádi Kevin Punter kakaskodása kis híján tömegverekedésbe torkollott, és annyi ütés azért így is elcsattant, hogy a játékvezetők hosszasan tanulmányozzák a felvételeket, és „bűnösnek” nyilvánítsanak annyi játékost, hogy ne lehessen lejátszani az utolsó 1:40 percet. A mérkőzés 95–80-nal befejeződött, egyelőre nincs hír arról, mi lesz a hátralévő játékidő sorsa – azt minden forrás biztosra veszi, hogy hivatalosan is a Partizant nyilvánítják majd győztesnek.

A BUNYÓ


Hanga Ádám hat percet játszott, pontot nem szerzett, egy-egy assziszt, labdaszerzés és labdaeladás került a neve mellé, a verekedés kirobbanásakor a cserepadon ült.

A Partizanban Dante Exum 19, Nunnally 16 pontot szerzett, a Realban Rudy Fernández és Mario Hezonja 16-16-tal zárt.

Az éjszakai órákban az Euroliga hivatalos honlapján megjelent Zseljko Obradovics nyilatkozata. A Real Madrid korábbi, a Partizan Beograd jelenlegi vezetőedzője szerint a történtek egyik klub hírnevének sem tesznek jót, a kosárlabdázásnak pláne nem, ez nem vitás, csakhogy:

„Az érzelmekről is beszélnünk kell – mondta az Európa-szerte nagy tiszteletnek örvendő szerb legenda. – A kosárlabdázók is érző emberek, és ami megtörtént, nem csinálható vissza. Viszont a meccs után, lehiggadva szóba álltak egymással, megbeszélték a történteket, és már nincs semmi probléma. Ami történt, megtörtént, de a hazaérkezés után Belgrádban mindenkit arra fogok kérni, hogy ne ez legyen a téma, hanem a kosárlabda. Nekem sok barátom van Madridban, tisztelem a Realt, és azt szeretném, ha ugyanolyan szeretettel fogadnánk majd a spanyol csapatot, amilyen vendégszeretettel fogadtak bennünket itt. Mindenkit nyugalomra fogok inteni. Természetesen a szurkolóink fergeteges biztatásban részesítik majd a mieinket, de semmilyen módon sem fogják bántani a Real Madridot. Szüntelenül ezt fogom kérni tőlük. A kosárlabdára kell összpontosítanunk, mert annál jobb beszédtéma nincs.”

A következő két mérkőzés tehát Belgrádban lesz, és húszezres tábora előtt a Partizannak elég az egyiket megnyernie ahhoz, hogy bejusson a négyes döntőbe. Kérdés, melyik csapatnak hány eltiltottja lesz…

MONACO–MACCABI TEL-AVIV 86–74

A pályaelőnyt az első meccsen elveszítő monacóiak szerezték az első tizenegy pontot, de a Maccabi onnan még visszakapaszkodott, a második negyedben fordított is. A hercegségbeli csapat sok (17) labdaeladásba kergette bele a vendégeket, és a 33 pontig jutó Jordan Loyd vezérletével a második félidőt már végig uralta.

Az indulatok itt is forrtak, a Maccabiból a 17 pontig jutó Wade Baldwint és Darrun Hilliardot is kiszórták két technikaival a játékvezetők.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ

REAL MADRID (spanyol)–PARTIZAN BEOGRAD (szerb)
Az összesített állás: 0–2

Április 25.: Real Madrid–Partizan 87–89
Április 27.: Real Madrid–Partizan 80–95 – 1:40 perccel a játékidő vége előtt lezártnak nyilvánítva
Május 2.: Partizan–Real Madrid
Május 4.: Partizan–Real Madrid (ha szükséges)
Május 9.: Real Madrid–Partizan (ha szükséges)

MONACO (francia)–MACCABI TEL-AVIV (izraeli)
Az összesített állás: 1–1

Április 25.: Monaco–Maccabi Tel-Aviv 67–79
Április 27.: Monaco–Maccabi Tel-Aviv 86–74
Május 2.: Maccabi Tel-Aviv–Monaco
Május 4.: Maccabi Tel-Aviv–Monaco
Május 9.: Monaco–Maccabi Tel-Aviv (ha szükséges)

OLYMPIAKOSZ (görög)–FENERBAHCE (török)
Az összesített állás: 1–0

Április 26.: Olympiakosz–Fenerbahce 79–68
Április 28.:
Olympiakosz–Fenerbahce
Május 3.: Fenerbahce–Olympiakosz
Május 5.: Fenerbahce–Olympiakosz (ha szükséges)
Május 9.: Olympiakosz–Fenerbahce (ha szükséges)

BARCELONA (spanyol)–ZALGIRIS KAUNAS (litván)
Az összesített állás: 1–0
Április 26.:
Barcelona–Zalgiris 91–69
Április 28.: Barcelona–Zalgiris
Május 3.: Zalgiris–Barcelona
Május 5.: Zalgiris–Barcelona (ha szükséges)
Május 9.: Barcelona–Zalgiris (ha szükséges)

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. A győztesek bejutnak a négyes döntőbe, amelyet május 19–21-én rendeznek meg Kaunasban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik