A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.10.03. 20:00
null
Nehezen nyert a fekete mezes Falco Kecskeméten (Fotó: MKOSZ)
A férfi kosárlabda NB I 2. fordulójában a Falco a jó hajrájának köszönhetően 11 ponttal nyert Kecskeméten, míg az Alba Fehérvár hazai környezetben verte meg 17 pontos különbséggel a DEAC-ot.

Az előző idényben ezüstérmes Falco 13–13 után egy 11–0-s rohanással ellépett ellenfelétől, majd a második negyedben is őrizte 10 pont feletti előnyét. A nagyszünet után viszont elkezdett közeledni a Kecskemét, 12 pontos hátrányban Bojan Tomasevics dobott egy triplát, majd Wittmann Krisztián két hármast is bevágott, és máris lőtávon belül voltak a hazaiak. Az egyenlítés ekkor még nem jött össze, ám a negyedik játékrész elején már 72–72-t mutatott az eredményjelző, ekkor viszont a szombathelyiek kirukkoltak egy 8–0-s rohammal. Ekkor sem adta fel a KTE, még mínusz háromra fel tudott jönni, a hajrát azonban jobban bírta a Falco, így 11 ponttal győzött. 84–95

Az Alba remekül, 8–0-val kezdett, de aztán a DEAC még az első negyedben feljött mínusz két pontra, a következő játékrészben viszont a hazai csapat ismét kilencpontosra növelte előnyét. A vendégek ezt követően Marcus Tyus és Bojan Szubotics vezérletével újra felzárkóztak, és a nagyszünetet követően a vezetést is átvették. A harmadik negyed vége ismét a székesfehérváriaké volt, akik hárompontos hátrányból hétpontos előnyt kovácsoltak, és a záró játékrész során már nem engedték közel magukhoz ellenfelüket, sőt, 17 pontos sikerrel zártak. 100–83

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
2. FORDULÓ
DUNA ASZFALT-DTKH KECSKEMÉT–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 84–95 (19–31, 21–21, 26–15, 18–28)
Kecskemét, 1000 néző. V: Mészáros B., Makrai, Rácz Zs.
KECSKEMÉT: SEPPALA 16/3, WITTMANN 12/6, Dautovics 7/3, TOMASEVICS 21/9, Schöll. Csere: Karahodzsics 4, Jarvi 12/3, Kelenföldi, Ivkovics 10/6, Tóth B. 2. Edző: Ivkovics Sztojan
SZOMBATHELY: VÁRADI 13/6, Tanoh Dez 9/3, Novakovics 8/6, WOJCIK 13, Belo 9. Csere: Herger, Whelan 4, JOVANOVICS 13/3, PERL 24/6, Keller Á. 2. Edző: Milos Konakov
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–5. 7. p.: 13–17. 10. p.: 17–27. 14. p.: 25–36. 19. p.: 32–46. 24. p.: 48–57. 29. p.: 62–65. 34. p.: 72–76. 38. p.: 79–82
Kipontozódott: Ivkovics Milán (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Ivkovics Sztojan: – Nagy hátrányt dolgozunk le, de a végén nem koncentráltunk eléggé. Ellenfelünk jól dobott, a mi védekezésünk nem volt a legjobb, és buta faultokat is elkövettünk. Ezeket a hibákat ki kell javítani, ha szeretnénk a topcsapatok ellen győzni. Ebben a bajnokságban bárki képes lehet nyerni a másik ellen.
Milos Konakov: – Nem tudtunk jól alkalmazkodni a KTE agresszív védekezéséhez a második félidőben. Teljesen ritmust vesztettünk, könnyű kosarakat kaptunk, és rossz döntéseket hoztunk támadásban. Sikerült aztán védekezésben javulni, ami energiát adott ahhoz, hogy támadásaink során jó döntéseket hozzunk. Kettőből kettőt nyertünk eddig, de még sok munka vár ránk, hogy jobbak legyünk, hiszen új a csapatunk.

ALBA FEHÉRVÁR–DEAC 100–83 (22–19, 21–22, 25–20, 32–22)
Székesfehérvár, 1500 néző. V: Benczur, Frányó, Nepp
ALBA: Pongó Marcell 5, TAKÁCS MARTIN 10/3, BIGELOW 24/12, Stuckman 5, Filipovics 10. Csere: JOSEPH 17/3, VOJVODA 19/3, Philmore 8, Németh Á. 2, Omenaka. Edző: Lluis Riera Martí
DEBRECEN : TYUS 24/6, Mócsán 7/3, Wade 13, SZUBOTICS 12/3, Kovács Á. 5/3. Csere: Gáspár 4, Varga F. 4, HŐGYE P. 14/12, Várszegi, Gál Cs. Edző: Pethő Ákos
Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–0. 5. p.: 13–5. 8. p.: 19–12. 12. p.: 29–21. 15. p.: 36–29. 18. p.: 39–37. 22. p.: 45–41. 25. p.: 51–54. 28. p.: 59–58. 32. p.: 71–61. 35. p.: 79–65. 38. p.: 90–72
MESTERMÉRLEG
Lluis Riera Martí: – Jól kezdtünk, a saját ritmusunkban játszottunk, és sok könnyű kosarat tudtunk szerezni, rengeteg futással, sok mozgással. Akadtak problémáink a nem megfelelő védekezéssel, gondolok itt a lepattanókra, valamint az elzárás-leválás elleni játékra. A szünetben változtattunk a csapat védekezésén, és ez tette lehetővé, hogy növeljük az előnyünket. A jó játékunknak és a pontszerzésünknek a védőlepattanók megszerzése volt a kulcsa, valamint az ezekből történő gyors passzok és indítások.
Pethő Ákos: – Egy kicsit lassan kezdtünk, de nagyon jól felvettük a mérkőzés ritmusát, és voltak olyan időszakok, amikor rá tudtuk kényszeríteni az akaratunkat a Fehérvárra. A huszonnyolcadik perc környékétől sajnos kevesen voltunk ehhez a mérkőzéshez, elfogytunk, de amit addig mutattunk, arra alapozhatunk a későbbiekben.

SZOMBATON JÁTSSZÁK
18.00: MVM-OSE Lions–NHSZ-Szolnoki Olajbányász 
18.00: Endo Plus Service-Honvéd–Atomerőmű SE 
18.00: NKA Universitas Pécs–Zalakerámia ZTE KK 
18.30: Egis Körmend–Sopron KC
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
SZTE-Szedeák–Kometa–KVGY Kaposvári KK 68–65

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyVL–KRelatívP
  1. Fehérvár22198–1731.0004
  2. Honvéd1194–701.0002
  3. Szombathely22178–1631.0004
  4. Szeged22160–1521.0004
  5. Szolnok1189–861.0002
  6. Pécs1197–951.0002
  7. Kecskemét211170–1780.7503
  8. Körmend1195–970.5001
  9. Zalaegerszeg1183–860.5001
10. Oroszlány1179–830.5001
11. Paks1187–920.5001
12. Kaposvár22151–1570.5002
13. Sopron1190–980.5001
14. Debrecen22153–1940.5002

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

Az Alba Fehérvár legyőzte a Sopront a férfi kosár NB I idénynyitóján

Kosárlabda
2025.09.26. 21:43

Végre nem egyesélyes! – kezdődik a férfi kosárlabda NB I új idénye

Kosárlabda
2025.09.26. 09:56

Új szezon, új élmények – megújult funkciókkal tér vissza a HUNBASKET TV

Kosárlabda
2025.09.26. 08:58

Nem várható one man show a Körmendtől

Kosárlabda
2025.09.25. 10:38

Férfi kosárlabda NB I: az építkezés és a szintlépés a DEAC célja

Kosárlabda
2025.09.24. 13:11

Férfi kosár BL: 19 pontos vezetésről bukott el a Falco

Kosárlabda
2025.09.20. 15:27

Férfi kosár: kicserélődött, de a korábbinál egységesebb a Honvéd kerete

Kosárlabda
2025.09.18. 11:36
Ezek is érdekelhetik