Műtét vár Molnár Rajmundra, véget ért számára az idény – hivatalos

M. B.M. B.
2026.01.05. 15:26
Fotó: Getty Images
A lengyel élvonalban (Ekstraklasa) érdekelt Pogon Szczecin a hivatalos honlapján közölte, hogy Molnár Rajmundnak súlyosan megsérült az elülső keresztszalagja (ACL).

Molnár térde még a Widzew Lódz elleni, december másodikai kupameccsen sérült meg.

„A mérkőzés utáni MRI-vizsgálaton kiderült, hogy Rajdmundnak megsérült az elülső keresztszalagja, de a feldagadt térd miatt a kép nem volt tiszta, így nem lehetett megállapítani a sérülés mértékét. Ennek tükrében a vizsgálatot három héttel később, a duzzanat visszahúzódása után megismételtük. Ez utóbbi vizsgálat kimutatta az elülső keresztszalagban keletkezett súlyos kárt, így Rajmund pénteken esik át az érintett területet célzó rekonstruciós műtéten. A rehabilitáció várhatóan 6-8 hónapot vesz majd igénybe” – idézi a klubhonlap Bartosz Paprota csapatorvost.

Molnár Rajmund 2025 nyarán szerződött az MTK Budapesttől a Pogon Szczecinbe, ahol tíz lengyel bajnokin háromszor volt eredményes, s a Lechia Gdansk elleni ollózását a 2025-ös év legszebb góljának is megválasztották a lengyel élvonalban.

Legfrissebb hírek

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
2026.02.08. 13:54

Videó: Szabó Levente megszerezte első gólját lengyel csapatában

Légiósok
2026.02.06. 20:19

Szalai Attila vesztes bajnokin mutatkozott be az új csapatában

Légiósok
2026.02.01. 14:58

Szalai Attila közleményt adott ki a távozásáról, volt edzőjének is üzent

Légiósok
2026.01.29. 15:42

Szalai Attila: Én is vágyom a stabilitásra

Légiósok
2026.01.29. 13:01

Szalai Attila kölcsönben Lengyelországban folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.01.27. 10:35

Kiderült, milyen anyagi feltételekkel kerülhet Szczecinbe Szalai Attila – sajtóhír

Légiósok
2026.01.26. 21:05

Szalai Attila a lengyel bajnokságban folytatja – NS-infó

Légiósok
2026.01.26. 12:07
Ezek is érdekelhetik