Először söpört a rájátszásban a Cleveland, a Wizards látta kárát

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.05.01. 08:47
Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság rájátszásának első fordulójában a Cleveland a négy győzelemig tartó párharc negyedik összecsapásán is legyőzte a Washington gárdáját, így előbbiek léphettek a következő körbe, míg utóbbiak búcsúzni kényszerültek. Izgalmasan alakult a washingtoni összecsapás, amelyen az első két negyedet a hazaiak nyerték, igaz előnyük a nagyszünetre így is csupán három pont volt. A harmadik játékrészben a Cleveland két pontot ledolgozott a hátrányából, de a mérkőzés igazából csak a negyedik felvonásban dőlt el, amelyben a vendégek nyolc pontot vertek riválisukra.
Denverben nyert a San Antonio, így összesítésben már 3-1-re vezet a Spurs
Getty Images
Denverben nyert a San Antonio, így összesítésben már 3-1-re vezet a Spurs
Denverben nyert a San Antonio, így összesítésben már 3-1-re vezet a Spurs
Getty Images
Denverben nyert a San Antonio, így összesítésben már 3-1-re vezet a Spurs

Szavazás

Melyik csapat lesz az NBA bajnoka 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Egy perc volt a mérkőzésből, a véghajrát a vendégek egypontos előnnyel várták. Zydrunas Ilgauskas azonban két mezőnykosarat szerzett, míg Larry Hughes és Drew Gooden értékesített két-két büntetőt, a vendégek nyolc pontjára viszont hazai részről csak Daniels tudott válaszolni egy kétpontossal, ezzel el is dőlt a találkozó. Egyben a továbbjutás.

A vendégek legponterősebbje, ki más, mint LeBron James volt a maga 31 pontjával, még úgy is, hogy öt hárompontos kísérletéből négyet elrontott. Viszont 17 büntetőjéből – a vendégek összesen 31-t dobhattak - 14-t kihasznált. A vesztes gárda legjobbja a szintén 31 pontig jutó Antawn Jamison volt.

„Jók vagyunk és a folytatásban még jobbak leszünk – mondta a Lovagok elsőszámú játékosa, LeBron James. – Akár meg is nyerhetjük a bajnokságot, mindenesetre egy lépést most megtettünk.” A Cleveland története során először „söpörte ki” ellenfelét a rájátszásban.

Denverben nyert hét ponttal a San Antonio, így a Spurs összesítésben már 3-1-re vezet, következő, hazai mérkőzésükön bebiztosíthatják továbbjutásukat.

Jobban kezdett a Nuggets, szünetbeli nyolcpontos előnyéből azonban kettőt leadott a zárórész előtt. A Spurs későn, de ébredt, védekezésük összeállt, míg a hazaiak támadásban elbizonytalanodtak, elfáradtak. A negyedik negyed 13 ponttal(!) a vendégeké lett, akik így megnyerték a találkozót. Manu Ginobili vezérletével - öt pont és egy assziszt másfél perccel a feldobás után - rögtön a bejegező felvonás elején átvette a vezetést a Spurs, a Denver az utolsó percig tartotta a lépést, ám a befejező 30 másodperc megint az akkor hat pontot szerző vendégeké lett.

A Houston az ötödik összecsapáson pályaválasztóként verte négy ponttal a Utah gárdáját, így összesítésben 3-2-re vezet. A Rockets nem igazán kapta el a fonalat a kezdésnél, szinte végig ellenfelük és az eredmény után kellett futniuk. A záró résznek négypontos hátránnyal vágtak neki, de remek hajrával fordítani és nyerni tudtak.

A hazaiaknál két kiemelkedő egyéni teljesítményt láthattunk, Tracy McGrady 26 pontja mellett kiosztott 16 asszisztot, míg a kínai center, Jao Ming 21 pontja mellé lekapott 15 lepattanót. A vendégeknél csak a 26 pontot, valamint nyolc lepattanót szerző Carlos Boozer tudta tartani velük a lépést, de ez kevésnek bizonyult.

NBA, ÉSZAK-AMERIKAI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG

RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ, 4. ILL. 5. MÉRKŐZÉSEK:
Washington Wizards - Cleveland Cavaliers 90-97 (23-22, 24-22, 20-22, 23-31)
A végeredmény: 4-0 a Cleveland javára
Denver Nuggets - San Antonio Spurs 89-96 (27-20, 23-22, 23-25, 16-29)
Az állás: 3-1 a San Antonio javára
Houston Rockets - Utah Jazz 96-92 (21-23, 22-21, 25-28, 28-20)
Az állás: 3-2 a Houston javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik