Schneller Domonkos szerint évről évre fejlődik a magyar kerékpársport

2025.11.06. 11:14
null
Fotó: Török Attila
Komoly sikerekkel zárja az évet a magyar kerékpársport Schneller Domonkos, a magyar szövetség elnöke szerint.

A sportvezető csütörtökön az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában beszélt a sportág legfontosabb 2025-ös eredményeiről, külön kiemelve, hogy 2020 után először végzett magyar a legjobb tízben a Tour de Hongrie körversenyen, illetve azt, hogy októberben kiderült, az MBH Bank Ballan CSB csapat a pro, azaz a második legmagasabb szintre lép.

„Én azt látom, hogy évről évre fejlődik a kerékpársport és idén is olyan dolgok történtek, amikről tíz évvel ezelőtt csak álmodni mertünk” – mondta Schneller Domonkos, hozzátéve, hogy az MBH csapat szintlépése azért is nagy dolog, mert például Olaszországban is csupán három istálló van, amelyik pro besorolású, a közép-európai régióban pedig nagyon kevés országnak van ilyen erősségű csapata. Az elnök megjegyezte, hogy az idei magyar bajnok Dina Márton, illetve Peák Barnabás is csatlakozik a csapathoz, melynek komoly erősítést jelentenek majd, mivel a két kerekes nagy tapasztalattal rendelkezik és húzni fogják a többieket.

A magyar körversenyen a 19 éves Feldhoffer Bálint az előkelő hetedik helyen végzett összetettben, aminek értékét mutatja, hogy nem volt hazai versenyző az első tízben 2020 óta, ráadásul a viadal a tavalyi évtől a korábbinál magasabb színvonalat képvisel, mivel Pro Series kategóriájú. Az elnök külön méltatta Feldhoffert, aki számára nagy lehetőség, hogy Valter Attila új csapatának, a Bahrain Victoriousnak az utánpótláscsapatában szerepelhet a jövő évtől.

Schneller Domonkos az interjúban elmondta, nem csupán országúton tapasztalható az előrelépés, hanem például BMX-ben is, melyben a mindössze 15 éves Molnár Noémi Európa-bajnoki második lett és dobogóra állhatott világkupa-versenyen BMX freestyle-ban. Az elnök szavai szerint a szövetségnél bíznak benne, hogy a szakág már a Los Angeles-i olimpiára kvótát tud szerezni, és a sikerek érdekében szerződtették az elismert brit szakembert, James Jonest, aki korábban kiváló versenyző volt. Mint megjegyezte, egy új infrastruktúra-fejlesztési programban is gondolkodnak, ennek részleteiről később tud majd beszámolni.

 

Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
6 órája

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10