Megszűnik a 2016-ban alakult magyar-osztrák kerékpároscsapat

Vágólapra másolva!
2025.11.07. 12:59
null
Fotó: teamepronex.com
Megszűnik az Epronex-Hungary kerékpárcsapat, mivel 2026-ra nem tudta előteremteni a működéshez szükséges anyagi feltételeket – írta a velo.hu szakportál.

 

A 2016-ban alapított csapat a 2023-as idény óta működött kontinentális istállóként, ez a harmadik szint a Nemzetközi Kerékpáros-szövetségnél (UCI), és ebben a kategóriában idén három magyar csapat szerepelt.

Amint a Tour de Hongrie közösségi oldala kiemelte, az Epronex öt alkalommal vett részt a magyar körversenyen, 2023 óta kihagyhatatlan tagja volt a mezőnynek. Versenyzői Rózsa Balázs és Istlstekker Zsolt révén több alkalommal is viselték a legjobb magyarnak járó fehér trikót.

„A sport fejlődése és rendkívüli ütemben való gyorsulása, a technikai háttér, az infrastrukturális beruházások és nem utolsó sorban a magasan jegyzett versenyeken való részvétel, ahol Pro, vagy akár World Tour bejegyzésű csapatokkal kell megmérkőzni, évről évre egyre több anyagi forrás bevonását követelte, így a jelen év végeztével arra a döntésre jutott a csapat vezetése, hogy lezárja az Epronex kerékpáros projektet, mert elérte azt a csúcspontját ahonnan már nem tud továbblépni az aktuális hazai finanszírozási feltételek mellett” – olvasható az istálló MTI-hez péntek este eljuttatott közleményében.
 

 

Legfrissebb hírek

Magyar színekben folytatja a többszörös utánpótlás vb-döntős

Kerékpár
2 órája

Tour de Hongrie: a versenyigazgató szerint jelentős különbség, hogy eggyel többször kell felmenni a pécsi emelkedőn

Kerékpár
19 órája

Lovassy Rómeó tizedik helyen zárt a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
Tegnap, 12:17

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
2026.02.03. 20:34

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
2026.02.03. 19:24

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
2026.02.03. 16:14

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
2026.02.02. 17:31

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
2026.02.02. 15:03
Ezek is érdekelhetik