Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

P. K.P. K.
2025.12.22. 12:00
null
AFPAlexander Isak ennél a Van de Ven-belépőnél sérült meg, amikor megszerezte a vezetést a Liverpoolnak a Tottenham ellen (Fotó: AFP)
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos svéd csapattársa, Alexander Isak szombaton sérült meg a Liverpool Tottenham elleni bajnokiján, sajtóhírek szerint eltört a lába, ha ez igaz, a tavaszi vb-pótselejtezőről is lemaradhat.

 

A svéd sajtóban kiemelt téma Alexander Isak szombati sérülése, ami miatt a friss hírek szerint a Liverpool csatárának  a tavaszi vb-pótselejtezőket is ki kell hagynia. 

A vm-football.se a brit Sky Sport értesülései alapján arról ír, hogy Isaknak eltört a lába, de a játékos még MRI-vizsgálatokra vár, ezek után jelentheti be hivatalosan a Liverpool, hogy milyen sérüléset szenvedett a csatár, és menyit kell kihagynia.

Utóbbi kapcsán Svédországban már megkezdődtek a találgatások, melyek szerint a lábtöréssel járó, minimum három, rosszabb esetben hat hónapos kényszerszünet miatt Isak nem áll majd a válogatott rendelkezésére az Ukrajna elleni, március végi, spanyolországi pótselejtezőn, illetve továbbjutás esetén a március 31-i pótselejtezőn sem valószínű a szereplése (Lengyelország vagy Albánia vár majd az ukrán–svéd csata továbbjutójára). 

Angol labdarúgás
2025.12.22. 07:53

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

A nehézségek ellenére a címvédő már a BL-helyeket ostromolja.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
TOTTENHAM–LIVERPOOL 1–2 (0–0)
London, Tottenham Hotspur Stadion, 61 138 néző. Vezette: Brooks
TOTTENHAM: Vicario – Pedro Porro, C. Romero, Van de Ven, D. Spence – Bentancur, A. Gray (Palhinha, 71.) – Kudus (B. Johnson, 58.), Bergval (Odobert, 71.), Xavi Simons – Kolo Muani (Richarlison, 80.). Menedzser: Thomas Frank
LIVERPOOL: Alisson – C. Bradley (Isak, a szünetben; Frimpong, 60.; Chiesa, 90.), Konaté, Van Dijk, Kerkez – Gravenberch, C. Jones – Szoboszlai, A. Mac Allister, Wirtz (Nyoni, 90+9.) – Ekitiké (A. Robertson, 90+9.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Richarlison (83.), ill. Isak (56.), Ekitiké (66.)
Kiállítva: Xavi Simons (33.), C. Romero (90+3.)


 

 

Legfrissebb hírek

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
7 órája

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
Tegnap, 12:08

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55