Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

M. B.M. B.
2025.12.22. 12:26
Lucien Favre (Fotó: Getty Images)
A svájci Blicknek adott interjújában jelentette be Lucien Favre, hogy felhagy az edzősködéssel.

A 68 éves svájci tréner a kilencvenes évek elején saját hazájában vágott bele az edzősködésbe, s 2001-ben kupagyőzelmet ünnepelhetett a Servette mestereként. Favre 2006-ban a svájci élvonalat is elhódította az FC Zürich kispadján, majd egy évvel később megvédte címét. Ezt követően az akkoriban Dárdai Pált is foglalkoztató Hertha edzője lett, amelyet az UEFA-kupába vezetett, majd a 2009 tavaszán a negyedik helyen végzett a Bundesligában.

Favre 2011 és 2015 között a Borussia Mönchengladbach kispadjára ült le, s régen látott magasságokba emelte az akkoriban kiesés elől menekülő klubot, amely 2012-ben a Bajnokok Ligája selejtezőiben, 2015-ben pedig a sorozat főtábláján is elindulhatott. A svájci szakember ezt követően a Nice irányítását vette át, amellyel 2017-ben bajnoki bronzérmes lett, de második idényében visszaesett a nizzai csapat teljesítménye, így Favre távozott a klubtól.

Az ekkorra már komoly nemzetközi rutinnal felvértezett szakember 2018 nyarán a Borussia Dortmund irányítását vette át, amellyel 2019-ben Német Szuperkupát nyert és 110 tétmeccsen 2.01 pontot átlagolt, de 2020 decemberében a csapat hanyatló formája miatt menesztették. Utolsó klubja a Nice volt, amelyet visszatérő edzőként fél évig irányított, s azóta nem volt csapata. 

Favre nem szűkölködött ajánlatokban az elmúlt időszakban, de elmondása szerint teljesnek érzi pályafutását. 

Legfrissebb hírek

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Schäferék ötöst kapva estek ki a Német Kupából; a BVB a 93. percben harcolta ki a továbbjutást

Német labdarúgás
2026.10.27. 22:57

Beier tekerése döntött, megőrizte veretlenségét a BVB

Német labdarúgás
2026.10.24. 20:42

Ligue 1: nizzai siker született Brestben

Francia labdarúgás
2026.10.23. 22:55

Bundesliga: a telefonhasználat visszaszorítását szorgalmazza a Dortmund

Német labdarúgás
2026.10.23. 16:49

Nyert a Dortmund, Guirassy egyre közelebb a Borussia BL-gólrekordjához

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 20:44

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
2026.10.18. 19:42