Kerékpár: McNultyé az időfutam, Valter javított az UAE Touron

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.20. 13:48
McNulty látványos kulisszák előtt nyerte meg az időfutamot (Fotó: Getty Images)
Az Arab Emírségekben zajló országúti kerékpáros körverseny, az UAE Tour második szakaszán, az Al-Hudajrijat szigetén rendezett egyéni időfutamot az amerikai bajnoki trikóban tekerő Brandon McNulty nyerte, a hétfőn nagyot bukó Valter Attila pedig szépet javított, s nagyot lépett előre az összetettben, miután a 22. helyen futott be, összetettben 99 helyet javítva előre jött a 20. helyre.

 

Amint arról beszámoltunk, a hétfői nyitószakasz Tim Merlier sprint sikerét hozta, ám a cél előtt 200 méterrel óriási tömegbukás történt, amelyben Valter Attila is benne volt. A magyar bajnok nagyot esett, de gyorsan fölpattant és ugyan csípőjét fájlalva beért a célba. Az viszonylag hamar kiderült, hogy folytatni tudja a versenyt, ám az csak kedd délelőtt vált ismertté, hogy a külön neki készített különleges festésű kerékpárjának – amely nagy motivációt jelentett számára – első villája is eltört. Apró mellékzönge, hogy a kerékpárt gyártó Cervélo marketingigazgatója Twitteren jelezte a „gyászoló” Valternak, hogy dolgoznak a kerékpár pótlásán.

Így a 12 kilométeres időfutamon Valter a csapata hagyományos festésű időfutam-kerékpárjával indult, s ekkor már a mezőny nagy része elrajtolt, csupán négyen maradtak még a startnál. Valter indulásakor az amerikai időfutambajnok, Brandon McNulty vezetett, aki tizenegyedikként indulva közel 54 kilométeres óránkénti átlaggal száguldott végig a különböző szabadidősportok gyakorlására alkalmassá varázsolt szigeten kialakított pályán. Az UAE-s McNultyhoz képest végül előbb csapattársa Mikkel Bjerg ért be alig néhány másodperc hátránnyal, majd a kettejük közti különbséget felezte le a szintén UAE-s Jay Vine, aki két másodperccel volt lassabb az amerikainál. Valter indulása előtti pillanatban a negyedik helyen ért be a két évvel ezelőtti időfutam-világbajnok Tobias Foss, s az esélyések között számon tartott Remi Cavagna sem tudta megtörni az UAE uralmát. 

Valter szemre jó tempóban kezdett, úgy látszott, nem hátráltatja az előző napi bukás, s miután a táv első felében összeszedett 28 másodperc hátrányt McNultyhoz képest, a második részén az etapnak jobban ment, s végül 35 másodperc hátránnyal, a 21. helyen ért be. Miután a még a pályán kint lévők közül már csak a norvég Johan Price-Pjetersen ment jobbat nála, így Valter a 22. helyen zárta az időfutamot, összetettben előrejött a 20. helyre.

VALTER IDŐFUTAMA

Ami az élmezőnyt illeti: Tim Merlier elköszönt az éllovasnak járó piros trikótól, Brandon McNulty átvette tőle, s a második helyre Vine, a harmadikra Bjerg jött fel.

UAE TOUR
2. szakasz Al-Hudajrijat, 12 km, egyéni időfutam
1. Brandon McNulty (amerikai, UAE) 13:27 perc
2. Jay Vine (ausztrál, UAE) 2 másodperc hátrány
3. Mikkel Bjerg (dán, UAE) 4 mp h.
...22. Valter Attila (Visma Lease a Bike) 35 mp h.

Összetett
1. Brandon McNulty (amerikai, UAE) 3:23:22 perc
2. Jay Vine (ausztrál, UAE) 2 másodperc hátrány
3. Mikkel Bjerg (dán, UAE) 4 mp h.
...20. Valter Attila (Visma Lease a Bike) 35 mp h.

 

 

Legfrissebb hírek

Hazai siker a Dauphiné záró napján, Pogacaré az összetett

Kerékpár
21 órája

Pogacar erődemonstráló győzelemmel vette át a vezetést a Dauphinén

Kerékpár
2025.06.13. 18:17

Jake Stewart nyerte az újabb hajrát a Dauphinén, Evenepoel elcsúszott

Kerékpár
2025.06.12. 18:21

Dauphiné: Evenepoel fölényes győzelmét hozta az időfutam

Kerékpár
2025.06.11. 18:49

Romeo mert és nyert, szólógyőzelme sárga trikót ért

Kerékpár
2025.06.10. 18:34

Jonathan Milan hozta a kötelezőt, sprintelve nyerte a Dauphiné második etapját

Kerékpár
2025.06.09. 18:07

Fantasztikus hajrá, Pogacar lesprintelte a többi „ufót” a Dauphiné első szakaszán

Kerékpár
2025.06.08. 19:03

Újra együtt láthatjuk versenyezni napjaink legnagyobb kerékpárosait

Kerékpár
2025.06.06. 17:10
Ezek is érdekelhetik