Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

A verenynaptár zsúfoltsága miatt korán, áprilisban végén rendezték meg a válogatót a sportágban, ráadásul a korábban megszokott kettő helyett mindössze egy viadal döntött az egyéni és párosindulókról a szegedi világkupára, amely kiemelt jelentőségű, hiszen eredményei beleszámítanak az olimpiai ranglistába, amely alapján szétosztják majd a Los Angeles-i kvótákat.
A férfi kajakosoknál két tokiói olimpiai bajnok uralta a távokat: a legrövidebb távon, 200 méteren Tótka Sándor győzött Kurucz Levente előtt, míg 500-on és 1000-en Kopasz Bálint diadalmaskodott a kétszeres olimpiai ezüstérmes Varga Ádám előtt. A párosok versenye kisebb meglepetést hozott: a párizsi olimpián ezüstérmes Nádas Bencét és Tótka Sándort megelőzte az újonnan összeállt Kurucz Levente és Fodor Bence. Mivel Tótka az előző évet kihagyta, Nádas és Kurucz összeült, és együtt megnyerték a világbajnokságot. Nádas azonban idén Tótkát választotta, így Kurucz új párral, Fodor Bencével próbálkozott – az eredmények alapján sikerrel.

„Nekem nem volt meglepetés ez az eredmény – értékelte a látottakat Tóth Dávid, a kajakosok szövetségi kapitánya. – Kurucz az egyik aktuális világbajnok, Fodor pedig a feltörekvő tehetségek egyike. Tótkán még érződik az egyéves kihagyás, de rövid távon már most is nagyon gyors, és bele fog rázódni a hosszabb távon is. A jövő héten a keret Szegeden marad edzőtáborozni, keményen dolgozik mindenki, úgyhogy kíváncsian várom a két hajó összecsapását a világkupán. Kopasz és Varga is jó teljesítményt nyújtott, csakúgy, mint a nőknél Csikós Zsóka. A két olimpiai bronzérmes, Fojt Sára és Pupp Noémi teljesítménye viszont egyértelműen csalódás, egyesben és párosban is alulmúlták a várakozást.”
A párizsi olimpián párosban és négyesben is harmadik Fojt és Pupp egyesben 200 méteren a döntő két utolsó helyét szerezte meg, 500-on Fojt még a fináléba sem tudott bejutni (ott Pupp hatodik lett), míg párosban ugyan megnyerték előfutamukat, de a döntőben csak a nyolcadik helyen értek célba. A tavaly három Eb-aranyat szerző, a milánói világbajnokságon 1000 méteren aranyérmes Csikós Zsóka viszont dominált: két egyes versenyszámot is megnyert, párosban pedig Ujfalvi Laurával diadalmaskodott, aki 200-on Lucz Anna mögött lett második. Ötszázon Gazsó Alida, ezren Kőhalmi Emese vívta ki még a világkupa-indulást, míg párosban Gombás Alíz és Pető Hanna lett második. Tegyük hozzá: Gazsó és Lucz előbbi betegsége miatt ebben a számban nem indult.
Ami a kenusokat illeti, egyesben Fejes Dániel duplázott Juhász István, illetve Adolf Balázs előtt, párosban viszont a Hajdu Jonatánnal alkotott kettősüket megelőzte Juhász és Kollár Kristóf. A nőknél két szegedi lány dominált: egyesben mindkét távon Kiss Ágnes győzött Nagy Bianka előtt és ők ketten diadalmaskodtak párosban is, ráadásul ebben az időszakban kiemelkedőnek számító időeredménnyel, Takács Kincsőt és Horányi Dórát megelőzve.

„Valóban remek időt ment a két lány minden számban, ez alapján bizakodó vagyok, hogy idén már nem a döntőbe jutás, hanem a középmezőny, sőt, esetleg a dobogó lehet a cél – mondta ifjabb Foltán László, a kenus szakág szövetségi kapitánya. – Különösebb meglepetés nem ért egyébként, ugyanis a versenyt megelőző edzőtáborokban azért láttam az erőviszonyokat. Kiemelném még Fejes Dani győzelmét ezer méteren, nem is a helyezés miatt, hanem ahogyan megnyerte: nagy fölénnyel, a táv első felében olyan időt repesztett, amilyet az olimpiai bajnok cseh Martin Fuksa szokott, szóval ez nagyon biztató. Tegyük hozzá, fő riválisa, Adolf Balázs is fejlődött, balszerencséjére azonban ellenfele még jobban.”
A szegedi világkupán induló négyes hajók összeállításáról a jövő heti edzőtábor végén döntenek a szövetségi kapitányok.








