Edzőt váltott Adolf Balázs világbajnok kenus

2025.10.09. 17:41
null
Adolf Balázs (Fotó: kajakkenusport.hu)
Pétervári Pál helyett Dóri Bencével készül Adolf Balázs négyszeres világbajnok kenus.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az FTC kenusa a párizsi olimpia után kezdett el azon gondolkozni, hogy „merre tovább”, mert úgy érezte, a jelenlegi szintről már nem tud tovább lépni, emellett az edzései is „egy kicsit össze-vissza voltak”.

„Fontosnak éreztem, hogy egy olyan ember legyen mellettem, aki mindent kontrollálni képes, rám írja az edzéseket és én vagyok a középpontban” – jelentette ki Adolf Balázs.

„Olyan edzőt szerettem volna, akinek én vagyok az első és az én igényeim szerint írja az edzéseket, illetve fiatal és ambiciózus. Bencével egyébként is jóban vagyunk, többször láttam, hogy milyen edzéseket tartott a kicsiknek és nagyon tetszett, amit képvisel. Nyilván ez nem egyszerű feladat neki sem, biztos, hogy kell még tanulnia, de az eddigi tapasztalataim alapján jól tudunk együtt dolgozni” – vélekedett az FTC 26 éves sportolója, akinek Pétervári Pál volt a nevelőedzője.

 

Legfrissebb hírek

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
7 órája

Így védte meg világbajnoki címét a magyar férfi kenu négyes – videó

Kajak-kenu
2026.08.29. 17:12

Kiss Péter Pál hatodik alkalommal világbajnok!

Kajak-kenu
2026.08.29. 11:39

Csikós Zsóka: Nem meg kellett, meg akartam nyerni!

Kajak-kenu
2026.08.28. 17:22

Fejes Dániel: Végre befelé pattant a labda!

Kajak-kenu
2026.08.28. 16:49

Fejes Dániel és Csikós Zsóka is világbajnok Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.28. 15:33

Kopasz Bálint: Szembeszélben jobban számít, ki az erősebb

Kajak-kenu
2026.08.28. 11:30

„Örökre a szívemben leszel, barátom”– sportolótársak búcsúznak Boros Gergelytől

Kajak-kenu
2026.08.27. 13:09