Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.01.22. 16:30
null
Fotó: kajakkenusport.hu
Huszonnyolc kajakból és húsz kenuból álló saját hajópark áll mostantól a magyar sportolók rendelkezésére a kaliforniai Chula Vistán található olimpiai edzőközpontban, ahol több alkalommal edzőtáboroznak majd a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokra készülő válogatott tagjai.

„Los Angeles teljesen más éghajlati környezetet és időzónát jelent. Az ehhez való alkalmazkodás mindenkire másképp hat, ezért mihamarabb szeretnénk feltérképezni, hogy a versenyzőknél mennyi időt vehet igénybe a teljes akklimatizáció. A tavalyi bejárásunk során a Chula Vista-i edzőtábort találtuk a legalkalmasabbnak erre a célra, amely egyébként csak kétórányi autóútra van az olimpiai pályától” – világította meg a hátteret Hadvina Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai igazgatója.

A nagy távolság, a bonyolult utaztatás, illetve a hajók sértetlen állapotának megőrzése miatt a hajók leszállítása jelentős szervezést és összpontosítást igényelt, ennek végeztével a hivatalos átadás-átvételre január 21-én került sor. Az edzőközpontban elhelyezett konténerben 24 kajak egyes, 16 kenu egyes, illetve 4-4 kajak- és kenupáros hajó pihen.

A Foltán László szövetségi kapitány vezette kenuválogatott február 4-én utazik a tengerentúlra három és fél hetes intenzív felkészülésre, a versenyzők már ezekkel a hajókkal dolgoznak majd.

Az új hajókat és szállításukat a Kajak.hu biztosította, a beruházás a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatásából valósult meg – olvasható a kajakkenusport.hu csütörtöki hírében.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: a legendás Griffith Obszervatóriumnál lesz a kerékpáros versenyek befutója

Kerékpár
20 perce

Férfi kajakban és női kenuban szerepelhetünk legjobban az Eb-n

Kajak-kenu
23 órája

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
2026.06.09. 10:46

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Elrajtolt Dunaremetén a vadvízi kajak-kenu első magyarországi vk-versenye

Kajak-kenu
2026.06.05. 16:31

Gulyás Michelle elsősorban a versenyrutint szerezné vissza az idén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 15:15

Világkupával debütál a kajak-kenu vadvízi szakága Magyarországon

Kajak-kenu
2026.06.04. 12:43

Kovács Zsófia a világversenyeken is visszatérne a dobogóra, és megcélozza Los Angeles-i olimpiát

Torna
2026.06.02. 20:23
Ezek is érdekelhetik