Kajak-kenu: végső búcsút vettek Dudás Miklóstól

V. H. L.V. H. L.
2026.01.30. 17:26
null
Fotó: Magyar Kajak-kenu Szövetség
Péntek délben a Pestszentlőrinci temetőben vettek búcsút a január 5-én, 34 éves korában elhunyt Dudás Miklóstól. Az olimpiai hatodik helyezett, világbajnok kajakostól a Magyar Kajak-kenu Szövetség nevében Schmidt Gábor elnök búcsúzott.

Több százan gyűltek össze péntek délben a Pestszentlőrinci temetőben, hogy utolsó útjára kísérjék a január 5-én, 34 éves korában elhunyt Dudás Miklóst számolt be róla hivatalos honlapján a Magyar Kajak-kenu Szövetség. A portál megemlítette, hogy a sportágból rengetegen rótták le kegyeletüket: többek között Hadvina Gergely szakmai igazgató, Tóth Dávid felnőtt kajak szövetségi kapitány, Angyal Zoltán és Hüttner Csaba korábbi szövetségi kapitányok, Hérics Dávid egykori versenytárs, az Angyalföldi VSE egykori és jelenlegi versenyzői, Hüvös Viktor mesteredző, valamint Ladunga Károly is ott volt a gyászolók között.

Az olimpiai hatodik helyezett, világbajnok versenyzőtől a magyar szövetség képviseletében Schmidt Gábor elnök emlékezett meg.

„Akik látták, ismerték a hajdani ifjú titánt, a tizenéves, utánpótláskorú Dudás Mikit, azok közül sokan szinte biztosak voltak abban, hogy az örökké derűs, kiváló fizikummal megáldott fiú beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, küzdeni fog a legjobb tudása szerint, és dicsőséget szerez a sportágnak – fogalmazott búcsúbeszédében Schmidt Gábor, aki felelevenítette Dudás Miklós karrierjének legfontosabb állomásait. – Felnőttpályafutásának csúcsát a moszkvai világbajnokságon, váltóban elért győzelme jelentette. Ráadásként ugyanebben az esztendőben, Szegeden, az U23-asok mezőnyében, egyes hajóban is vébégyőztes lett. 2021-ben, versenyzői pályájának lezárásakor a vágyott álom felé megtett út értékét hangsúlyozta, ami éppúgy a boldogság forrása lehet, mint az olimpiai győzelem.

Húsz évet töltött el köztünk a sportágban, ami az ő esetében életének nagyobbik részét jelentette” – jegyezte meg szomorúan az MKKSZ elnöke.

„Úgy tartják, hogy amikor valaki elköszön a földi világtól, csupán a legszebb emlékeit viszi magával. Szívből reméljük, hogy a legszebb kajak-kenus élményeid most is ott vannak veled... Isten veled, bajnok...” – búcsúzott Schmidt Gábor.

 

 

Legfrissebb hírek

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
Tegnap, 19:25

Nem tartott bizalmi szavazást a Magyar Kajak-kenu Szövetség közgyűlése Schmidt Gábor elnökkel szemben

Kajak-kenu
Tegnap, 13:50

Hatvanéves lett Hódosi Sándor, olimpiai és világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
2026.04.28. 13:35

Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

Kajak-kenu
2026.04.26. 12:31

Kopasz Bálint 500 méteren sem talált legyőzőre a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.23. 17:10

A kajak-kenu szövetség elnöksége elutasította a bizalmi szavazást, kiáll Schmidt Gábor mellett

Kajak-kenu
2026.04.22. 19:48

Csikós Zsóka és Kiss Ágnes duplázott a szegedi kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.22. 17:11

Az utolsó métereken fordított az Európa-bajnok a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.21. 17:31
Ezek is érdekelhetik