Dopping: nyolcéves eltiltást kapott a 31 éves kajakos

2024.03.27. 10:48
2031-ig nem versenyezhet Horváth Bence (Fotó: Földi Imre)
A korábban négy évre eltiltott kajakos Horváth Bence tavaly júniusban ismét doppingvétséget követett el, amiért ezúttal nyolcéves eltiltással büntették.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) honlapján szerdán jelent meg, hogy a 31 éves Horváth tavaly júniusban megtagadta a mintaadást az ellenőröknek, és mivel ez már a második esete volt, a mostani döntés szerint 2031. október 29-ig nem versenyezhet.

Az U23-as világbajnok sprinter karrierjét 2016 óta akasztották meg többször is doppingügyek. Horváth Szomolányi Mátéval kettesben kijutott a riói olimpiára, ám a magyar szövetség közvetlenül a játékok előtt visszavonta a nevezését, miután a MACS arról értesítette, hogy a két versenyző három-három atipikus mintát produkált. Ez ugyan nem minősült doppingvétségnek, ennek ellenére a csoporttól írásban kapott és a Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője által szóban is megerősített információk egyértelműsítették, hogy tiltott szer volt a szervezetükben.

Később Horváthot felmentették az ügyben, egy évvel ezt követően viszont EPO-val akadt fenn egy ellenőrzésen és 2018-ban négyéves eltiltást kapott. A büntetése letelte után nem versenyzett, de tavaly júniusban visszatért egy válogatóversenyen.

Horváth Bence 2017-ben a racicei világbajnokságon, majd a plovdivi Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett 200 méter egyesben, de utólag mindkét eredményétől megfosztották.

 

Legfrissebb hírek

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

Kajak-kenu
2026.09.19. 09:51

Kajak-kenu: 18 magyar érem az ORV első döntős napján

Utánpótlássport
2026.09.18. 19:17

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics Emlékfutásra

Kajak-kenu
2026.09.17. 16:51