DÉNES SZILÁRD 2022.04.09 12:29 Frissítve: 2022.04.09 14:25

ICEHL: Hári János szerint még semmi sincs veszve a döntőben

A Volán csapatkapitánya, Hári János azt hangsúlyozza, a kétmeccses hátrány ellenére még semmi sincs veszve, s ugyanúgy teljes erőbedobással kell küzdeni a Salzburg ellen, hiszen nüanszok választják el a két együttest – már csak egy kis szerencse hiányzik a győzelmekhez.

 

Hári János (középen) azt mondja, élteti a csapatot, hogy ennyire szereti a közönsége – már az öltözőbe behallatszik, hogy „Hajrá, Volán!” (Fotó: Árvai Károly)

Újabb szívszorító vereséget szenvedett a Hydro Fehérvár AV19 csütörtökön, ezúttal hazai jégen. Az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban ismét végtelenül szoros összecsapást láthattunk, ezúttal több fordulattal, de sajnos ismét a Red Bull Salzburg örülhetett. A fehérvári csapatkapitány, Hári János szerint azonban még nem kell kongatni a vészharangot, hiszen az nevet, aki utoljára nevet.

Ugyanilyen játékkal kell kirukkolnunk   – állította határozottan a mérkőzésen két gólt és egy asszisztot jegyző Hári. – Az első meccsen három a három elleni játékban kaptunk ki, mint tudjuk, ez olyan, mint az orosz rulett. Csütörtökön a vezetést is megszereztük, majd egyenlített a Salzburg, és még egyszer ugyanez. Aztán átvették a vezetést az osztrákok, és mi kapaszkodtunk vissza… Öt perccel a vége előtt még döntetlenre álltunk, egyszerűen mindkét alkalommal a Salzburgnak jött ki jobban a lépés. Reménykedünk benne, hogy a soron következő két találkozón mellénk áll a szerencse.”

A magyar válogatott csatár úgy gondolja, nem kell óriási változtatásokat eszközölnie a Volánnak, ugyanúgy lendületben van a gárda, és jól játszik, csakúgy, mint a Red Bull – már csak egy kis mázli kell. A döntőnek bizonyuló negyedik gólnál is éppen a balszerencse avatkozott közbe: az egyébként hónapok óta kiválóan teljesítő Rasmus Tirronen lábai között-alatt csúszott egy egyébként nem túl erős lövés a kapuba.

Roppant szerencsétlen gól, ha az nincs, úgy gondolom, megint hosszabbításban dőlt volna el a mérkőzés sorsa”  – vélekedett Hári, de a vezetőedző, Kevin Constantine is védelmébe vette a finn kapust: „Ilyen a hoki  – fogalmazott velősen a 63 éves szakember, aki játékosként maga is kapusposzton szerepelt. – A kapusaink az egész idényben kiemelkedően védtek, és olykor becsúsznak gólok, amelyek miatt bosszankodhatnak, de ne felejtsük el: Rasmus Tirronen az egyik fő »oka«, hogy idáig eljutottunk.”

További kulcstényező az idei sikerben, hogy Constantine irányítása alatt a Fehérvár felkészültebb, fegyelmezettebb, mint valaha, ezt bizonyítja például, hogy a Brady Shaw végleges kiállítása (a támadót pénteken kétmeccses eltiltással büntették) utáni emberhátrányos öt percet a liga kirakatcsapata ellen hősiesen kivédekezte, s Hári szerint ebből is erőt merített a gárda. „Kimagasló cseréink voltak utána, mentálisan nem kezelhettük volna jobban a helyzetet  – méltatta társait a csapatkapitány. – A harmadik harmadban a saját emberelőnyös helyzetünket gólra is váltottuk, de végül egy balszerencsés találattal kikaptunk – borzasztó érzés.”

A rájátszás eddigi 11 meccsén összesen 19 (!) pontig jutó csatár – aki 2018-ban a Salzburgnál töltött kölcsönszereplése alatt dolgozott már együtt az osztrákok jelenlegi trénerével, Matt McIlvane-nel – hozzátette, a folytatásban kevés gólos találkozókra számít, hiszen McIlvane Constantine-éhoz hasonló alapossággal készíti fel a keretet, és rendkívül erős játékrendszert építettek fel az évek során. Ennek ellenére a cél nem lehet más, mint szombaton a győzelemért jégre lépni az Eisarenában, hogy hétfőn ne az életben maradásért, hanem az egyenlítésért játszhassanak Székesfehérváron.

Éltet bennünket, hogy ennyire szeret a közönségünk – hálálkodott Hári a hazai publikumnak –, már a bemelegítés alatt minden lelátó megtelt, dübörögtek a jól ismert rigmusok. Az első meccsen idegenben az az érzés fogott el, mintha edzőmérkőzésre érkeztünk volna – ezzel szemben itt már az öltözőbe is behallatszik, hogy »Hajrá, Volán!«. Szombaton egyértelműen győzni megyünk Salzburgba, és reményeink szerint ezt követően hétfőn kiharcoljuk az egyenlítést is.”

OSZTRÁK LIGA (ICEHL), DÖNTŐ
3. MÉRKŐZÉS
17.30:
Red Bull Salzburg (osztrák)–Hydro Fehérvár AV19 (Tv: Digi Sport2)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Salzburg javára.

2022.09.13 12:41:52

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság alapszakaszának menetrendje, eredményei.

2022.09.20 10:38:03

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar női jégkorong-válogatott alapembere szorult helyzetekben lép elő vezéregyéniséggé.

2022.09.16 23:09:07

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Pat Cortina nem merev ember, játékosai számára egyáltalán nem megközelíthetetlen, alázatos, de egészen biztos, hogy tiszteletet parancsol. Ocskay Gábor hangoztatta mindig: szerinte a magyar sportolónak korbácsos edző kell, mert aki puha és bratyizik, azt egy idő után elfogyasztják reggelire az aktuális sztárok.

2022.09.07 23:36:15

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Csíkkarcfalván működő Székelyföldi Jégkorong Akadémia igazgatója, Nagy Attila állt a rendszerváltó csapat élére. Szerdai Facebook-bejegyzésében többek között így írt az RJSZ-ben kialakult helyzetről: „Mostantól tehát azon leszünk, hogy jogi úton szerezzünk érvényt az igazunknak és a sportág érdekének. Nyilvánvalóan figyelünk arra, hogy a szövetségnek valamilyen módon kiszolgáltatott kluboknak, Erste Ligá-s csapatoknak ne ártsunk az eljárás során.”

2022.09.05 23:35:23

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Akik viszont folytatják, azokra legalább egy meghódítandó csúcs még mindenképpen vár: a magyar női jégkorong-válogatott sohasem szerepelt olimpián.