Férfi kézi: Filip Jícha tizenhat év után távozik Kielből

V. H. L.V. H. L.
2026.06.23. 11:51
null
Filip Jícha (Fotó: Getty Images)
Június végén távozik a THW Kiel férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője, Filip Jícha, aki játékosként két, trénerként egy Bajnokok Ligája-trófeát nyert az északnémet klubbal.

Július 1-jétől nem Filip Jícha lesz a THW Kiel férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője – közölte hivatalos honlapján a német klub. A cseh szakember tizenhat év után távozik az egyesülettől, amelynek színeiben játékosként hét bajnoki címet, öt Német Kupa-sikert és két Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, vezetőedzőként pedig három alkalommal nyerte meg a ligát, kétszer a hazai kupát, 2020-ban pedig Európa trónjára is felülhetett. Ezzel Jícha lett az első olyan kézilabdázó, aki Kölnben mind játékosként, mind trénerként elhódította a legrangosabb kontinentális trófeát.

A THW Kiel legutóbbi idénye azonban nem sikerült túl fényesen, az azóta Veszprémbe igazoló Imre Bencét is felvonultató fekete-fehér csapat rosszabb gólkülönbsége miatt a Lemgo mögött csak hatodik lett a német első osztályban, ezzel lemaradt az európai kupaszereplésről, az Európa-liga döntőjében pedig 24–23-ra kikapott a szintén német Melsungentől.

„A sok különböző fejlemény és kihívás miatt nem lenne sportszerű azt állítani, hogy egyedül Filip felelős a kialakult helyzetért. De a mögöttünk hagyott évad alapos tanulmányozása után arra a következtésre jutottunk, hogy a vezetőedzői poszton is változtatnunk kell. Az új impulzus és az azzal járó változás felehetően segít majd sikerrel teljesíteni az előttünk álló feladatokat, és újraformált, izgalmas csapatunkkal ismét támadásba lendülünk. Most természetesen a következő néhány napban a világ majdnem minden edzőjével hírbe hoznak minket. A hogy eddig, most sem kívánjuk kommentálni a pletykákat, és csak arra koncentrálunk, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást a THW Kiel számára. Most azonban legőször is hálánkat szeretnénk kifejezni Filipnek mindazért, amit a klubért tett” – fogalmazott Jícha távozása kapcsán Szilágyi Viktor sportigazgató.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 13:32

Néhány nappal a budapesti vereség után kirúgja edzőjét a Torreense

Európa-liga
2026.10.27. 12:40

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 18:18

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

Ismét Márton Gábor lett az NB II-es Kozármisleny vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.08.26. 17:24

Kiel elleni vereséggel hangolt az idényrajtra a Pick Szeged

Kézilabda
2026.08.21. 21:01