Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

H. Á.H. Á.
2026.04.29. 12:20
null
Fotó: Árvai Károly
A Magyar Jégkorong-szövetség (MJSZ) hivatalos honlapján számolt be róla, hogy lezárult az Erste Liga következő idényére benyújtott licenckérelmek kiértékelésének folyamata, amelynek végén két egyesület kérelmét elutasította a szövetség, az egyik fellebbezett, amiről később dönt az MJSZ elnöksége.

Alábbiakban változtatás nélkül közöljük a szövetség honlapján megjelent közleményt. 

„Lezárult az Erste Liga 2026–2027-es szezonjára vonatkozó licenckérelmek benyújtásának és kiértékelésének folyamata. A több héten át tartó időszak alatt a potenciális jelentkezőknek, valamint a jelenlegi mezőny csapatainak is számot kellett adniuk arról, hogy megfelelnek az Erste Liga követelményeinek a gazdaság, az infrastruktúra, a sportszakma és a marketing-kommunikáció területén.

Összesen tíz csapat teljesítette a klublicenccel kapcsolatos elvárásokat, ám közülük végül kilenc határozott úgy, hogy benyújtja a nevezését. Két egyesület licenckérelme nem kapott zöld utat. Közülük az egyik fellebbezést nyújtott be, erről majd az MJSZ elnöksége határoz. 

A következő időszakban az Erste Liga menedzsmentje folytatja a megbeszéléseket az új szezon lebonyolításával és előkészületeivel kapcsolatban.”

Az Erste Liga 2025–2026-os kiírása április 16-án ért véget, amikor a rájátszás döntőjét 4–1-es összesítéssel megnyerte a Gyergyói HK a Corona Brasov ellen. Az elmúlt idényben kilenc csapat szerepelt az alapszakaszban, amelyet a Brassó nyert meg, a legjobb magyar csapat a harmadik helyen záró Újpest lett, de a magyar bajnoki címért folyó külön rájátszást a Budapest JA nyerte meg.

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a BJA, a Brassó és a Miskolc is hosszabbított egy játékosával

Jégkorong
Tegnap, 16:43

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
Tegnap, 5:59

Haalandék az NHL nagydöntőjén jártak

Foci vb 2026
Tegnap, 5:06

Elköszönt légiósai többségétől a csíkszeredai hokicsapat

Jégkorong
2026.06.10. 16:14

Kolbenheyer Zsuzsanna: A férfiválogatott él a helyzet adta lehetőséggel

Jégkorong
2026.06.10. 11:46

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
2026.06.09. 10:55

Erste Liga: Jared Van Wormer marad Brassóban

Jégkorong
2026.06.08. 17:31

„Lettország legendája” lett a Dunaújváros jégkorongcsapatának vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.04. 20:10
Ezek is érdekelhetik