Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
2026.03.16. 21:08
null
A Brassó is készülhet az elődöntőre (Fotó: Török Attila)
Hétfőn ismét jégre léptek az Erste Liga rájátszásában érdekelt csapatok, két negyeddöntős párharc pedig el is dőlt, a Brassó és a Gyergyó már a legjobb négy között.

Az alapszakasz két első helyezettje remek helyzetből várhatta a negyeddöntős párharcok negyedik mérkőzését, hiszen mindegyik egyetlen egy győzelemre volt a söpréstől és az elődöntőtől.

A Csíkszereda az utolsó szalmaszálba próbált belekapaszkodni hazai jégen, hiszen a Gyergyó 3–0-ra vezetett a párharcban. Ennek szellemében a negyedik perc közepén Conor MacEachern megszerezte a vezetést a Sportklubnak, de még az első harmadban válaszolt a Gyergyó, Chris Bodó egalizált. A játékrész végén Péter Balázs és Imre Patrik is kiülhetett büntetőpadra, de az emberelőnyökkel egyik fél sem élt. A második játékrészt alaposan megnyomták a csapatok, összesen öt gólt láthattak a szurkolók, a hazai hívek nagy bánatára 4–1-es arányban oszlottak el a találatok a vendégek javára. Az utolsó harmadra sem spórolták el a csapatok a kiállításokat, feszültségtől sem volt mentes az összecsapás. A Csíkszereda még egy utolsó próbálkozással levitte a kapusát is, Bodó köszönte szépen és meglőtte a vendégek hatodik gólját is, a Gyergyó 6–2-re nyert, és söpréssel jutott be legjobb négy közé.

A Brassó sem hagyott sok kérdést a FEHA19 elleni párharc negyedik találkozóján, bár a fehérváriak bátran kezdtek, a vendégek két gyors góllal gyorsan egyértelműsítették az esélyeket, Molnár Zsombor és Jeremy Welsh köszönt be az összecsapás első perceiben. A második harmad végén is hozzátett még két gólt az előnyhöz a Corona, a több kulcsembert fehérvári alakulat ugyan ment előre, de nem volt átütő erő a támadásokban. Az utolsó húsz percben is folytatta a Brassó a sormintát, két gólt szerzett, ezzel beállítva a 6–0-ás végeredményt. Az alapszakaszgyőztes söpréssel jutott be az elődöntőbe.

A DVTK Jegesmedvék és a DEAC összecsapásán az volt a kérdés, hogy a miskolciak el tudnak-e húzni 3–1-re a párharcban, vagy a hajdúságiak egyenlítenek, visszaszerezve a pályaelőnyüket. Nem akármilyen első tíz percet tett le a jégre a két alakulat, ebben az időszakban összesen négy gól esett, igazságos 2-2-es eloszlásban. A DVTK kezdett 2–0-val, majd innen egyenlített a Debrecen. Sőt a vendégek az első szünet előtt még egyszer betaláltak, Vladiszlav Kulesov volt eredményes. A középső játékrészben összesen 14 perc kiállítást ítéltek a játékvezetők, de újabb gól nem esett. Nem úgy a harmadik játékrész elején, az 55. minutumban Lauri Kärmeniemi egalizált. Szinte már a hosszabbításra készülődtek a csapatok, de 27 másodperccel a rendes játékidő vége előtt emberelőnyben Nyikita Usztyinyenko megnyerte a mérkőzést a DEAC-nak. A debreceniek visszavették a pályaelőnyüket, 2–2-ről folytatják a felek.

JÉGKORONG 
ERSTE LIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉSEK
SC CSÍKSZEREDA (romániai)–GYERGYÓI HK (romániai) 2–6 (1–1, 1–4, 0–1)
Csíkszereda, 1950 néző. V: Sikó (romániai), Belák, Borsos (romániai), Kovács P. 
CSÍKSZEREDA: Melnyicsuk – Kulda, Ferencz-Csibi / MACEACHERN 1 (1), Láday / Ahola, Kristó / Kovács E. – RITCHIE 1 (1), Péter, Becze / Antal, Petryk, Bíró / Rokaly N., Reisz, Fodor / Kedves T., Silló, Márton. Edző: Péter Róbert
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen (1), Raymond / Mesikämmen (1), Fejes (1) / Williams, Jalasvaara / Sándor – Orban (1), TRANCA 1 (1), BODÓ 2 / VINCZE P. 2, Ravasz (1), SÁRPÁTKI (2) / Imre, Császár (1), Vayrynen 1 / Sándor-Székely, Csiszer, Ádám. Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövések: 24–28.
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 3/0
A négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4–0 a Gyergyói HK javára

FEHA19–BRASSÓ (romániai) 0–6 (0–2, 0–2, 0–2)
MET Aréna, 389 néző. V: Dósa, Máhr-Stumpf, Dömötör B., Kövesi. 
FEHA19: Csibi – Dóczi Zs., Sivrin / Nagy D., Deák / Bajkó, Salamon / Szabó P. – Atlasz, Keceli-Mészáros, Farkas L. / NÁDOR, Alapi, BUCSKIN / Balasits, Simon P., Erdőhelyi / Ratnyikov, Pallós, Papp A. Edző: Tokaji Viktor
BRASOV: Adorján – Piche (1), Stief (1) / Boriszenko (1), Wardley (1) / Farkas T., Gecse – VALCHAR 1 (1), Welsh 1, D. Levin (1) / Kóger, CORNET 1, VAN WORMER 1 / Molnár Zs. 1, Részegh T. (2), Filip (1) / Rokaly-Boldizsár, GAJDÓ B. 1 (1), Vasile. Edző: Strenk Hunor és Matthew Myers
Kapura lövések: 34–38.
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 3/2
A négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4–0 a Brassó javára

DVTK JEGESMEDVÉK–DEAC 3–4 (2–3, 0–0, 1–1)
A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–2 
Jegyzőkönyv később!

KÉSŐBB
18.30: BUDAPEST JAHC–UTE 

 

 

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: tartotta a lépést a Klagenfurttal, de kikapott a Fehérvár

Jégkorong
Tegnap, 20:53

Jégkorong: a bronzért játszik az Újpest az U20-as osztrák rájátszásban

Utánpótlássport
Tegnap, 17:48

Egy győzelemre az elődöntőtől a Brassó és a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.14. 20:53

A Csíkszereda győzelemmel kezdte az alsóházi rájátszást

Minden más foci
2026.03.14. 19:18

NHL: tizenöt év után lesznek ismét meccsek Németországban

Amerikai sportok
2026.03.14. 15:46

Eppel Márton: A román ligából is be lehet kerülni a válogatottba

Légiósok
2026.03.14. 10:52

NHL: a St. Louis Blues hosszabbítás után verte az Edmontont – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:47

Férfi kosár NB I: lendületben maradt az Atomerőmű, 105 pontig jutva nyert a Pécs ellen

Kosárlabda
2026.03.13. 20:21
Ezek is érdekelhetik