Birkózás: két helyszínen válogatóztak az U15-ösök


A hazai szövetség beszámolója szerint az év második U15-ös kötöttfogású és női birkózó válogatóversenyét Soltvadkerten rendezték meg.
Két héttel a dunakeszi válogatót követően a fiúk mezőnyében két súlycsoport kivételével ugyanazok a versenyzők nyertek, mint február végén. Akkor az 57 kilogrammosok között a zalaegerszegi Szanati Máté, a 75 kilóban pedig az erzsébeti Zoltai Alex diadalmaskodott (ezúttal mindketten a második helyen zártak), míg Soltvadkerten az 57 kilogrammosoknál a ceglédi Rafael Sándor, míg 75 kilóban az erzsébeti Botos Gergely bizonyult a legjobbnak.
A lányok versenyében is hasonlóan alakult az aranyérmek sorsa: a 42 és a 46 kilogrammos súlycsoportban született új győztes Dunakeszihez képest. Két héttel ezelőtt a szigetvári Bogdán Zsófia, valamint a kiskunfélegyházi Nagy Nóra állhatott a dobogó legmagasabb fokára, Soltvadkerten viszont Telek Emma (DKSE) és Réti Regina (VSD) bizonyult a legjobbnak.
Másnap Abonyban a szabadfogásúakon volt a sor. A február eleji, tatabányai első megmérettetést követően a legtöbb súlycsoportban ugyanazok a versenyzők arattak diadalt, néhány kategóriában azonban változás történt.
Tatabányán az erzsébeti Kovács Bálint (44 kg), a törökszentmiklósi Stummer Zsombor (75 kg), az angyalföldi Agij Mihály (85 kg), valamint a diósgyőri Lovas Marcell (+85 kg) szerzett aranyérmet súlycsoportjában, míg Abonyban a BVSC-s Máté Tamás (44 kg) és Szőri Marcell (75 kg), valamint az újpesti Kertész Attila (85 kg) és a pécsi Zomborszki Zalán (+85 kg) állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
Külön említést érdemel a CVSE tehetségének, Rafael Sándornak a teljesítménye,
aki februárban szabadfogásban már szerzett egy aranyérmet, kötöttfogásban azonban a zalaegerszegi Szanati Mátétól vereséget szenvedett a döntőben. Ezúttal viszont egyik fogásnemben sem talált legyőzőre az 57 kilogrammos súlycsoportban. Hasonlóan remekelt a + 85 kilogrammos pécsi Zomborszki Zalán is, akinek szintén három aranyérme van már, az idei négy válogatóversenyről.
38 kg: Kis Gergő (Szegedi VSE)
41 kg: Juhász Bendegúz (Egri VSI)
44 kg: Végh Elián (Dél-Zselic SE)
48 kg: Olasz Vencel (ESMTK)
52 kg: Csépány Gergely (Egri VSI)
57 kg: Rafael Sándor (Ceglédi VSE)
62 kg: Hluskó István (ESMTK-KIMBA)
68 kg: Gerhauser Vilmos (ESMTK-KIMBA)
75 kg: Botos Gergely (ESMTK-KIMBA)
85 kg: Cservenák Gergő (Kispesti NSI)
+ 85 kg: Zomborszki Zalán (Pécsi EAC)
Kötöttfogású csapatpontverseny:
1. ESMTK
2. Egri VSI
3. Ceglédi VSE
A 2026. évi 2. U15-ös válogatóverseny szabadfogású győztesei:
38 kg: Horváth János (Abonyi BC)
41 kg: Mészáros György (ESMTK)
44 kg: Máté Tamás (BVSC-Zugló)
48 kg: Horváth Lóránt (ESMTK)
52 kg: Koch Máté (ESMTK-KIMBA)
57 kg: Rafael Sándor (Ceglédi VSE)
62 kg: Darvas Krisztián (Szarvas)
68 kg: Koleszár Ármin (Kaposvári SI)
75 kg: Szőri Marcell (BVSC-Zugló)
85 kg: Kertész Attila (Újpesti TE)
+ 85 kg: Zomborszki Zalán (Pécsi EAC)
Csapatpontverseny:
1. ESMTK 49 ponttal
2. BVSC-Zugló 25 ponttal
3. Abonyi BC 21 ponttal
(Kiemelt képünk forrása: MBSZ)








