Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel


A serdülő Európa-bajnok Gulyás Milán volt az egyik főszereplője a súlyemelők több mint fél évszázada minden esztendőben sorra kerülő, idén egy nappal a nemzeti ünnep előtt megrendezett szombathelyi viadalának, a Savaria Kupának, amellyel a vasiak tizenöt éve néhai kiválóságuk, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Tóth Géza emléke előtt is tisztelegnek.
A szombati szombathelyi erőpróbán a felnőtteknél is születtek országos csúcsok, honlapunk szempontjából azonban természetesen az a fontos, hogy a hátország reprezentánsai közül is többen rekordokat érő produkciókkal rukkoltak elő.
A sor élére a korábbi korosztályos Eb-aranyérmes Gulyás Milán teljesítménye kívánkozik, aki az ifjúsági korosztály 94 kilogrammos súlycsoportjában parádézott nem kevesebb, mint hat csúcs felállításával.
A békéscsabaiak 17 éves talentuma előbb 130, majd 134 kilós szakítással írta át az ifiknél általa tartott fogásnemi „leglistát”, majd lökésben küzdötte le a 171 kilós terhet,
így jutott el, egyre feljebb tolva az összetett rekordját, a 305 kilogrammos friss csúcsig.
Bökfi János tanítványa egyszersmind trónfosztóvá lépett elő a junioroknál is, túlhaladva Tamtom Péter egy korosztállyal feljebb őrzött rekordjait (132-170-302).
A szintén békéscsabai, ugyancsak a Bökfi-iskola nebulójaként emelő, 2008-as évjáratú Fekécs Noel a 65 kg-osok súlycsoportjában lökésben teljesített 122 kilót, egy kilóval megfejelve a sportági szövetség által megszabott alapcsúcsot.
A junioroknál maradva két ifjú hölgy is magyar csúcsokkal nyomatékosította kategóriagyőzelmét. Az 53 kg-os, 18 esztendős veszprémi Ari Éva szakításban 63, összetettben 140 kilóval nyert úgy, hogy egy-egy kilóval felülmúlta a súlycsoportra meghatározott alapcsúcsokat. A 63 kilogrammos, szintén 2007-es szegedi
Varga Mira lökésben az általa a felnőtteknél is tartott 94 kilós magyar rekordot vitte feljebb 95, majd 97 kilogrammra.
A serdülőknél ugyancsak akadt csúcsjavító: a 71 kg-os, 2011-es születésű REAC-os Bán Gergely hét alkalommal módosított az előző legjobb eredményen, a szövetségi alapcsúcsokat szakításban 90, lökésben 118, összetettben pedig 208 kilóig tornázva fel.
(Kiemelt képünkön: Bökfi János két győztes tanítványa, Gulyás Milán (jobbra) és Fekécs Noel is élen járt a csúcsjavításban Forrás: Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő Sport Egyesület)








