Erste Liga: izgalmas meccsen maradt életben a DEAC

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.23. 20:31
null
Értékes győzelmet aratott a DEAC (Fotó: DEAC)
A jégkorong Erste Liga ötödik mérkőzésén a Debreceni EAC hazai jégen 4–3-ra legyőzte a Csíkszeredát, ezzel 3–1-re szépített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

 

A találkozó nagyon izgalmasan alakult. A harmadik 20 perc előtt 2–1-re vezettek a debreceniek. A Csíkszereda gyorsan egyenlített, előbb 2–2-re, majd 3–3-ra. Azonban az utolsó szó a DEAC-é volt: szűk két perccel a vége előtt Molnár Dávid megszerezte a negyedik hazai gólt is, és erre a Csík már nem tudott válaszolni, pedig a kapust is lehozta.

A párharc így 3–1-re áll, az ötödik mérkőzést Csíkszeredában rendezik meg pénteken.

A másik ágon az FTC-Telekom 4–1-es összesítéssel búcsúztatta a Gyergyót, miután a székely csapat betegséghullám miatt az utolsó két összecsapásra nem tudott kiállni. Ha a Debrecen nem jut döntőbe, az FTC – mint a legjobb Erste Ligá-s magyar csapat – megvédi magyar bajnoki címét.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Debreceni EAC–SC Csíkszereda (romániai) 4–3
(1–0, 1–1, 2–2)
Debrecen, 593 néző. V: Soós, Pálkövi Zs., Kis-Király, Vincze P. T.
DEBRECEN: HETÉNYI Z. – Gőz, Klimek (1) / Jakabfy, Kloz / Sándor F., Vokla / Bogesics, Sándor B. – Kulesov, Novotny 1, Spirko / Berta, MOLNÁR D. 1, Sági Martin (1) / KARMAJEV 1, Kozma F., Mazzag (1) / Almási, Bartók, SZMIRNOV 1 (1). Edző: György József
CSÍKSZEREDA: Adorján A. – Milam, O’Connor (2) / Kubát (1), Salló A. / Kuljas, Láday / Gecse H., Papp – LAPENKOV (2), Részegh T., TARATUHIN 2 / Szkacskov, Sofron 1, Stach (1) / Fodor Cs., Péter B., Rokaly Sz. / Casaneanu, Reisz, Rokaly N. Edző: Rico Rossi
Kapura lövések: 39–52. Gól – emberelőnyből: 1/0, ill. 3/2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-1 az SC Csíkszerda javára.
MESTERMÉRLEG
Kecskeméti Áron (pályaedző):
– Látszott a teljesítményünkön, hogy nulla háromnál sem adtuk fel. Különösen örömteli, hogy a sérültjeink pótlására felhívott juniorok felnőttek a feladathoz, és Hetényi Zoltán teljesítményére már nem is tudok mit mondani, egyszerűen elfogytak a jelzők arra, amit meccsről meccsre nyújt. Nulla háromról még senki sem fordított a ligában, de ne szaladjunk ennyire előre, pénteken győzni megyünk Csíkszeredába!
Rico Rossi: – Rendkívül lassan, komótosan kezdtük a találkozót, nem úgy a Debrecen, amely végig nagy iramot diktált. Mire felvettük a ritmust, már késő volt.

Legfrissebb hírek

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
17 órája

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
Tegnap, 11:40

Megvan, mikor kezdődik az Erste Liga új idénye – hivatalos

Jégkorong
2025.08.01. 15:31

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.31. 16:52

Erste Liga: walesi edző a Brassónál

Jégkorong
2025.07.30. 17:48

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.07.27. 23:25

Csíkszereda: a Budapest Honvéd nyerte meg az első alkalommal kiírt Burus Csaba Emléktornát

Minden más foci
2025.07.27. 19:16
Ezek is érdekelhetik