Nyertek és középdöntősök a szlovákok és a svájciak

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.04.30. 16:47
A kora délutáni találkozók közül egyértelműen a szlovák-német derbi vitte el a prímet, már csak azért is, mert előbbiek rendre éremesélyesként vesznek részt a soros vb-ken. Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás, amelyen minden különösebb erőlködés nélkül mezőnyfölényt sikerült kiharcolniuk. A több NHL-s klasszissal felálló szlovákok ellen a németek kizárólag a védekezésre összpontosítottak.
A hajrában megszórta az addig sem igazán partiképes németeket a szlovák együttes
Reuters
A hajrában megszórta az addig sem igazán partiképes németeket a szlovák együttes
A hajrában megszórta az addig sem igazán partiképes németeket a szlovák együttes
Reuters
A hajrában megszórta az addig sem igazán partiképes németeket a szlovák együttes

Szavazás

Melyik válogatott nyeri a vb-t?

Írja be az itt látható számot!
A szlovák fölény egy emberelőnyös szituációban a kilencedik percben érett góllá: formás adogatás végén Podhradsky talált a kapuba, kihasználva, hogy Dietrich, bár a botján volt a korong, a kapu előtt érthetetlen okból késlekedett a felszabadítással.

A gól nem tett jót a találkozónak, mondjuk inkább úgy, kifejezetten rosszul jött. Leült a mérkőzés, a szlovákok előnyben kényelmesre vették a dolgot, a németek pedig nem éreztek magukban elég erőt ahhoz, hogy úgy igazából felpaprikázzák őket.

Helyzetek ugyan akadtak, de az iram nagyon visszaesett. Nem volt ez másként a második felvonásban sem, igaz a kezdésnél már a bedobást követően visszahúzta kiugrani készülő ellenfelét Jurcina, így a németek 40 másodpercig kettős emberelőnyben játszhattak. Egy védett és egy oldalra tolt lövésig jutottak, utóbbinál az ismétlés a lecsorgóból már nem jött össze.

Volt viszont német kiállítás, amit Podhradsky révén ki is használtak a szlovákok: az első gólt is jegyző, üresben érkező csatár egy kapu mögül pontosan visszatett korongot lőtt inkább ésszel, mint sem erővel a német kapuba.

A harmad vége úgy kezdődött, ahogy az eleje: kettős német emberelőnnyel. Mindezt a szlovákok emberelőnyös szituációból tudták „megcsinálni” maguknak…

A németek azonban hiába kaptak megint majd’ 40 másodpercet, szépíteniük nem sikerült.

A harmadik harmadra kiegyenlítettebbé vált a játék, a hátrányban lévő együttes távoli lövésekkel próbálkozott, hátha besikerül valami. Hogy nem dolgoztak ki rossz taktikát, azt a 48. percben láthattuk, amikor Ullmann távoli lövésébe a kapunak háttal álló Busch kapott bele a levegőben, derékmagasságban a botja végével, a korong pedig a szlovák kapuban kötött ki.

A norvégok elleni hatvan perc után a szlovák védelem ezúttal is kibírt 47.30 percet. Nem rossz. Még mielőtt érdekes lett volna a véghajrá, a szlovákok két perccel később ismét kettőre növelték az előnyt: Kapus egy visszaadott korongra érkezett jókor és szerzett gólt.

A mérkőzés ötödik góljáért Gaborik dolgozott meg, lendületesen ment el a balszélen több német között, gólpasszt adott Hossának, akinek volt szíve visszaadni azt a feladónak.

A végeredményt Somik állította be, a szlovák győzelem megérdemelt, a négygólos különbség megfelelően tükrözi a két együttes közti különbséget, amely azért valljuk be, nem az egész találkozón volt látható a két csapat között.

A szlovákok két győzelemmel már a zárókör előtt biztos középdöntősök. Amennyiben nem borult este a papírforma, a 3. fordulóban a német-norvég összecsapás a tétje, melyik gárda lesz középdöntős és melyiknek kell harcolnia a kiesés elkerüléséért.

Az olaszok a vártnál nagyobb erőbedobásra késztették a svájciakat, Marc Reichert (hátul) borítja fel Carter Trevisanit
Reuters
Az olaszok a vártnál nagyobb erőbedobásra késztették a svájciakat, Marc Reichert (hátul) borítja fel Carter Trevisanit

A nap másik korai délutáni találkozóján Svájc egy góllal bizonyult jobbnak az olaszoknál. A svájciak emberelőnyös szituációból szereztek vezetést, majd irányították a játékot, de az olasz a harmadik harmad elején egyenlítettek. A svájci győzelmet jelentő gólt szintén emberelőnyből született.

Svájc két 2-1-s győzelemmel már középdöntős, a két vereséggel álló olaszoknak a lettek ellen kelleni győzniük, és így elkerülni az alsóházi rájátszást.

MOSZKVA, 71. VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ:

C-CSOPORT:
Szlovákia – Németország 5-1 (1-0, 1-0, 3-1)
G.: Podhradsky (9., 23.), Kapus (50.), Gaborik (57.), Somik (59.), ill. Ullmann (48.)

A-CSOPORT:
Svájc – Olaszország 2-1 (1-0, 0-0, 1-1)
G.: Bezina (16.), Ruthemann (52.), ill. Ansoldi (45.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik