Manuel Neuer a vb után visszavonul a válogatottól

2026.06.18. 21:18
null
Manuel Neuernek ez az utolsó tornája a német válogatottal (Fotó: Getty Images)
Manuel Neuer a világbajnokság után nem játszik többet a német labdarúgó-válogatottban.

A 40 éves kapus sorozatban ötödik vb-jén szerepel, és a 2024-es Európa-bajnokság után egyszer már lemondta a válogatottságot.

„Alapos okkal vonultam vissza 2024-ben a hazai Eb után. Számomra az volt a helyes döntés, és akkor túl nagy teher lett volna nekem, hogy az elmúlt két évben is játsszak a válogatottban” – fogalmazott Neuer csütörtöki sajtótájékoztatón.

A 2014-ben világbajnok, míg 2010-ben vb-bronzérmes Neuer a két évvel ezelőtti kontinenstornán a negyeddöntőben búcsúzott a németekkel.

„Egyértelmű, hogy ez az utolsó tornám. Nem tervezek ott lenni két év múlva a következő Eb-n. Az elmúlt napokban azzal a ténnyel kellett szembenéznem, hogy ezek az utolsó meccseim. De minden mérkőzésre most is várakozással tekintek, és nem búcsúként” – tette hozzá.

A németek a Curacao elleni 7–1-es győzelemmel kezdték a vb-t, szombaton pedig Elefántcsontparttal játszanak.

 

Legfrissebb hírek

Harry Kane ismét betalált egyik kedvenc célpontja, az Arsenal ellen – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 09:59

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Nem élvezi a népszerűséget Vozinha, a régi életét szeretné visszakapni

Minden más foci
2026.09.28. 09:30

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02