A szaúdi–uruguayi meccs legjobbjának választott Valverde frusztrált és dühös volt a lefújás után

V. J.V. J.
2026.06.16. 04:03
Amint arról már beszámoltunk, Szaúd-Arábia 1–1-es döntetlent játszott Uruguayjal az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság H-csoportjában, magyar idő szerint hétfő éjjel. A mérkőzést követően így értékelt a két szövetségi kapitány, valamint a meccs emberének választott uruguayi Federico Valverde.
Marcelo Bielsa szerint nem végezte jól a dolgát az uruguayi csapat (Fotó: Getty Images)

„Egy olyan ellenfél ellen léptünk pályára, amelyet le kellett volna győznünk. Az első félidőben percekre átadtuk a kezdeményezést ellenfelünknek, ami arra utal, hogy nem végeztük jól a dolgunkat. Meg kellett volna nyernünk ezt a meccset” – bosszankodott Marcelo Bielsa a lefújást követ sajtótájékoztatón a Reuters beszámolója alapján. A szaúdi válogatotatt vezető kollégája elégedett volt a döntetlennel.

„Nagyon elfáradtunk a végére, de az, hogy ilyen meccset játszottunk ezzel az ellenféllel, és hogy szereztünk egy pontot, pozitív számunkra” – fogalmazott Jorgosz Donisz.

„Szeretem a játékosaim szellemiségét és szenvedélyét, de úgy gondolom, megvan bennünk a képesség ahhoz, hogy jobban is játsszunk” – tette hozzá.

Saudi Arabia v Uruguay: Group H - FIFA World Cup 2026
Federico Valverde a meccs emberének járó trófeával (Fotó: Getty Images)

A mérkőzést végigjátszó uruguayi csapatkapitány Federico Valverde úgy érzi, nehezen bírták a rájuk nehezedő nyomást.

„A világbajnokságon való bemutatkozás idegessége ellenünk dolgozott, ahogy az a kényszer is, hogy ki kell mennünk a pályára és gólt kell szereznünk. A második félidőben már többet valósítottunk meg abból, amit a szövetségi kapitány kért. Frusztrált és dühös vagyok, de csapatkapitányként elégedett vagyok a munkával, amit a csapattársaim beletettek a meccsbe.”

 

 

Legfrissebb hírek

Dakar rali: nem Szaúd-Arábiában rendezik meg a jövő évi versenyt

Egyéb autó-motor
2026.10.25. 20:56

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
2026.10.16. 13:10

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 07:34

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

Nem élvezi a népszerűséget Vozinha, a régi életét szeretné visszakapni

Minden más foci
2026.09.28. 09:30

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
2026.09.23. 09:55