Mányoki Attila második lett a világ egyik legrégebbi úszóversenyén

2026.08.05. 14:11
null
Mányoki Attila
Mányoki Attila második helyen fejezte be a 119 éves múltra visszatekintő Boston Light elnevezésű úszóversenyt.

A magyar sportoló MTI-hez eljuttatott beszámolója szerint az elmúlt napok szeles, esős időjárása nem volt kedvező, de kedd reggel gyönyörű körülmények között tudtak kihajózni a Little Brewster szigetnél lévő starthelyhez. A versenyzőknek hajóról kellett vízbe ugraniuk a 14-15 Celsius-fokos óceánba, ami jóval kedvezőbb volt a várakozásoknál.

„Érzésre jól haladtam, de a táv felénél lévő fordító után nagyon megváltozott az óceán. Nagyon turbulens lett a felület, változékony kisebb áramlatokkal és csapkodó hullámokkal. Hétköznap ellenére meglehetősen nagy volt a hajóforgalom, ami plusz figyelmet igényelt és hullámzást is adott – írta Mányoki, aki július végén sikeresen átúszta a kanadai Ontario-tavat, amely a Stillwater 8 sorozat leghosszabb állomása. – A harmadik óra után éreztem a két héttel ezelőtt teljesített úszás hatását. Ettől függetlenül sikerült a biztos második helyen beérkezni a célba.”

Mányoki kiemelte, 2024-ben már a helyszínen volt, de akkor az időjárás közbeszólt és nem startoltatták el a mezőnyt, így most boldog, hogy ennyi várakozás és bizonytalanság után sikeres teljesítője lett a világ legelső hivatalos úszóversenyének.

Az első dokumentált Boston Light úszásra 1907-ben került sor. Az esemény története során a versenypálya változott, de a Little Brewster-szigeten található Boston-világítótorony mindig is szerepet játszott az útvonalban, mint start- vagy célállomás. A modernkori úszás az amerikai kontinens első világítótornyának lábánál kezdődik, majd a Harbour-szigetek mellett elhaladva a dél-bostoni L Street fürdőben ér célba. A verseny hivatalos távja 8 mérföld, azaz nagyjából 13 kilométer.

 

Legfrissebb hírek

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
20 órája

Hatvan százalékból is kihoztam a száz százalékot – Pápai Olivér ifjúsági olimpiai ezüstérmes úszó az NS-nek

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:41

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
2026.11.06. 19:47

Rajt-cél győzelem Márton Richárdtól 200 pillangón az ob második napján

Úszás
2026.11.05. 19:32

„Az aranyért harcolhatunk” – Kós Hubert a magyar gyorsváltóról

Úszás
2026.11.04. 08:02

Douglass megdöntötte a női 100 méteres gyorsúszás rövid pályás világcsúcsát

Úszás
2026.11.01. 12:17

Újabb úszóvilágcsúcsok az amerikai rövid pályás vb-válogatón

Úszás
2026.10.31. 12:14

Három világrekordot is hozott az amerikai úszók rövid pályás vb-válogatója

Úszás
2026.10.30. 11:44