Keretet hirdettek az írek a mieink és a portugálok elleni vb-selejtezőre

B. A. P.B. A. P.
2025.11.06. 11:33
null
Keretet hirdetett Heimir Hallgrímsson (Fotó: Getty Images)
Kihirdette keretét a magyar válogatott elleni, november 16-i idegenbeli és a Portugália elleni, november 13-i hazai világbajnoki selejtező mérkőzésekre az ír labdarúgó-válogatottat vezető Heimir Hallgrímsson, aki 25 játékost hívott meg a novemberi találkozókra.

A szeptemberi 23 fős kerethez képest ezúttal  25 játékost hívott be Heimir Hallgrímsson. A magyar és a portugál válogatott ellen készülő csapatban több változás is van a szeptemberi kerethez képest. Kikerült a védők közül Bosun Lawal és a mieink ellen kezdő, de ezúttal sérült Matt Doherty. A középpályáról szintén sérülés miatt hiányzik a dublini meccset végigjátszó Jason Knight és Killian Phillips is, míg a támadók közül Kasey McAteer és  Sammie Szmodics nem kapott behívót.

Ellenben nyolc új bekerülő van a szeptemberi kerethez képest, köztül az első behívóját kapó Kevin O'Toole, aki a New York Cityt erősíti, valamint egy másik MLS-játékos, Andrew Moran (Los Angeles FC). Visszatért Mark Sykes (Bristol), továbbá meghívót kapott Seamus Coleman (Everton), John Egan (Hull City), Jayson Molumby (West Bromwich), Conor Coventry (Charlton) és Festy Ebosele (Istanbul Baseksehir).

Írország november 13-án Portugáliát fogadja, majd az utolsó fordulóban november 16-án a mieink ellen lép pályára a Puskás Arénában.

AZ ÍR VÁLOGATOTT KERETE A NOVEMBERI VB-SELEJTEZŐKRE
Kapusok: Caoimhín Kelleher (Brentford – Anglia), Gavin Bazunu (Southampton – Anglia), Mark Travers (Everton – Anglia)
Védők: Seamus Coleman (Everton –Anglia), Jake O'Brien (Everton – Anglia), Dara O'Shea (Ipswich Town – Anglia), Nathan Collins (Brentford – Anglia), Liam Scales (Celtic – Skócia), John Egan (Hull City – Anglia), Ryan Manning (Southampton – Anglia), Jimmy Dunne (QPR – Anglia), Kevin O'Toole (New York City – Egyesült Államok)
Középpályások: Jack Taylor (Ipswich Town – Anglia), Josh Cullen (Burnley – Anglia), Jayson Molumby (West Bromwich –Anglia), Finn Azaz (Southampton – Anglia), Conor Coventry (Charlton – Anglia), Mark Sykes (Bristol – Anglia), Andrew Moran (Los Angeles – Egyesült Államok)
Támadók: Evan Ferguson (AS Roma – Olaszország), Adam Idah (Celtic – Skócia), Troy Parrott (AZ – Hollandia), Mikey Johnston (West Bromwich Albion – Anglia), Chiedozie Ogbene (Ipswich Town – Anglia), Festy Ebosele (Istanbul Baseksehir – Törökország)
Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímson


A magyar válogatott kerete Örményország és Írország ellen
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország) 
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC) 
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia)  

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
November 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália

6. FORDULÓ
November 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország

     
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

 

 

 

 

 

1. Portugália

4

3

1

–

11–4

+7

10

2. MAGYARORSZÁG

4

1

2

1

8–7

+1

5

3. Írország

4

1

1

2

4–5

–1

4

4. Örményország

4

1

–

3

2–9

–7

3

 

Legfrissebb hírek

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
31 perce

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
13 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
14 órája

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
16 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
19 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
20 órája

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
22 órája

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
23 órája