Vb 2018: vasárnap korai bevásárlást kell tervezni Horvátországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.13. 09:35
Hiába tombol a nyár, Horvátországban még a tengerparti nagy bevásárlóközpontok is bezárnak kora délután, hogy az emberek inkább a 17 órakor kezdődő, Franciaország elleni világbajnoki döntőt nézzék.

A Kaufland hipermarketlánc közleményben jelezte, hogy üzleteik július 15-én, vasárnap csupán 14 óráig tartanak nyitva. közleményben jelezte, hogy üzleteik július 15-én, vasárnap csupán 14 óráig tartanak nyitva.

„A Kaufland olyan cég, amely figyel ügyfelei elégedettségére, ezért különös figyelmet fordítunk minden körülményre. Büszkék vagyunk a horvát játékosokra, és szeretnénk, ha minden szurkoló élvezné ezt a különleges pillanatot” – olvasható a nyilatkozatban.

A Kaufland lépése azért váratlan, mert a szerdai elődöntő alatt éppen ennek ellenkezőjét kommunikálták, akkor a vevők igényei, a futballt nem kedvelők és a turisták miatt nem változott a nyitva tartás.

A Spar Hrvatska ugyancsak bejelentette, hogy a Spar és az Interspar üzletek egységesen 16.30-kor bezárnak. „Mivel a válogatott világbajnoki döntőt vív, szeretnénk, ha a munkatársaink is láthatnák a mérkőzést. Ezúton kérjük a vásárlók megértését, és azt is, hogy a vasárnapi bevásárlást a rövidített munkaidőhöz igazítsák” – olvasható.

Legfrissebb hírek

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47
Ezek is érdekelhetik