Vb 2018: A Barca segít, hogy ne emésszen fel a vb-láz – Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.19. 18:38
Lionel Messi szerint képtelenség garanciát vállalni arra, hogy Argentína megnyeri az oroszországi világbajnokságot, s a vb előtti hisztéria elől a Barcelona feladataiba menekül.

„Csak remélni tudom, hogy jó világbajnokságunk lesz Oroszországban. Az országunk érdekében is remélem,hogy ugyanazt sikerül átélniük a honfitársaimnak, mint négy éve, csak éppen azzal a különbséggel, hogy a végén mi emeljük fel a trófeát” – mondta Messi az argentin América Tv La Cornisa műsorában.Messi az argentin América Tv La Cornisa műsorában.

Az argentin válogatottal pénteken Olaszország, kedden Spanyolország ellen felkészülési mérkőzést játszó Messi szerint világbajnokságon képtelenség garantálni a végső győzelmet.

„Egy világbajnokságon akkor sem nyerhetsz biztosan, ha mindent jól csinálsz. Brazíliában majdnem minden jól ment, mégsem nyertünk. Oroszországba is ugyanezzel a céllal megyünk, nyerni akarunk, és ha Isten is úgy akarja, sikerülhet” – mondta Messi, de hozzátette, a két felkészülési mérkőzés után megpróbál nem a világbajnokságra gondolni.

„Megpróbálok mindent kizárni, ami a világbajnoksággal kapcsolatos, mert a fokozódó hisztéria könnyen felőrölheti az embert. Tudat alatt persze tisztában vagyok vele, hogy napról napra közeledik, de szerencsés vagyok, hiszen a Barcelonával nagyon lekötnek majd a teendők, ami segít abban, hogy ne emésszen fel a vébéláz hisztérikus oldala” – fogalmazott Messi.

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: Messiék nehezen, de megállították a futballtörténeti csodát – vb-kibeszélő, 23. nap

Foci vb 2026
5 órája

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
9 órája

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
12 órája

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
13 órája

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
14 órája

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
20 órája

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
20 órája

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
2026.07.02. 10:52
Ezek is érdekelhetik