Vb 2018: Nem ezt vártuk, rengeteget kell fejlődnünk – Messi

2016.11.11. 10:25
Argentína 3–0-ra kikapott Brazíliában a világbajnoki selejtezősorozat 11. fordulójában így jelenleg csupán a 6. helyen áll a dél-amerikai zónában, miközben a nagy rivális továbbra is az élen. Lionel Messi hangot is adott elégedetlenségének.

„Nem ezt az eredményt vártuk – kezdte a vereség után a Barcelona klasszisa. – Rendkívül erős ellenféllel csaptunk össze, ennél azonban többet vártunk magunktól. Az első gólig nagyon kiegyensúlyozottak voltunk, ám a következő gól véget vetett a meccsnek. Nulla egynél még kiegyenlített volt, de nem tudtunk jól reagálni a második találatra. Ha fejben nem vagy eléggé ott, a lábak sem tudnak csodát tenni. Ez egy sz.r helyzet, nincs mit tenni, muszáj változtatnunk és erősnek kell lennünk.”

„Most minden sokkal bonyolultabbá vált. Innentől Kolumbiára kell fókuszálnunk, és tudjuk, hogy nagyon sokat kell javulnunk. Nem engedhetünk meg magunknak még egy ilyen mérkőzést, mert nem tudunk kimászni a slamasztikából” – tette hozzá Messi.

„A sok negatívum mellett azért akad pozitív is, a sorsunk még mindig a saját kezünkben van. Nem veszíthetünk több pontot, különösen nem otthon, ahol tudjuk, hogy rengeteget kell fejlődnünk. De ha nyerünk Kolumbia ellen, a sorsunk továbbra is a mi kezünkben marad” – zárta az ötszörös aranylabdás.

Argentína legutóbb az 1970-es, mexikói vb-re nem kvalifikálta magát.

„Most minden sokkal bonyolultabbá vált. Innentől Kolumbiára kell fókuszálnunk, és tudjuk, hogy nagyon sokat kell javulnunk. Nem engedhetünk meg magunknak még egy ilyen mérkőzést, mert nem tudunk kimászni a slamasztikából” – tette hozzá Messi.

„A sok negatívum mellett azért akad pozitív is, a sorsunk még mindig a saját kezünkben van. Nem veszíthetünk több pontot, különösen nem otthon, ahol tudjuk, hogy rengeteget kell fejlődnünk. De ha nyerünk Kolumbia ellen, a sorsunk továbbra is a mi kezünkben marad” – zárta az ötszörös aranylabdás.

Argentína legutóbb az 1970-es, mexikói vb-re nem kvalifikálta magát.

VB 2018, SELEJTEZŐ
DÉL-AMERIKAI ZÓNA, 11. FORDULÓ
Brazília–Argentína 3–0 (2–0)
Belo Horizonte,
Mineirao. Vezette: Julio Bascunán (chilei)
Brazília: Alisson – D. Alves, Marquinhos, Joao Miranda (Thiago Silva, 87.), Marcelo – Fernandinho – Coutinho (Douglas Costa, 85.), Paulinho, Renato Augusto, Neymar – Gabriel Jesus (Firmino, 82.). Szövetségi kapitány: Tite.
Argentína: Romero – Zabaleta, Otamendi, Funes Mori, Más – E. Pérez (Agüero, a szünetben), Biglia, Mascherano, Di María (Á. Correa, 71.) – Messi – Higuaín. Szövetségi kapitány: Edgardo Bauza.
G.: Coutinho (25.), Neymar (45+1.), Paulinho (58.)

Uruguay–Ecuador 2–1 (Coates 12., Rolán 45., ill. Caicedo 44.)
Paraguay–Peru 1–4 (Riveros 9., ill. C. Ramos 48., E. Flores 71., Cueva 78., Benítez 84. – öngól)
Venezuela–Bolívia 5–0 (Kouffati 3., Josef Martínez 11., 67., 70., Otero 75.)
KORÁBBAN
Kolumbia–Chile 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Brazília 11 7 3 1 26–9 17 24
2. Uruguay 11 7 2 2 23–8 15 23
3. Kolumbia 11 5 3 3 15–12 3 18
4. Ecuador 11 5 2 4 19–16 3 17
5. Chile 11 5 2 4 18–16 2 17
6. Argentína 11 4 4 3 11–12 −1 16
7. Paraguay 11 4 3 4 11–16 −5 15
8. Peru 11 4 2 5 18–18 0 14
9. Venezuela 11 1 2 8 14–26 −12 5
10. Bolívia 11 1 1 9 9–31 −22 4

 

Legfrissebb hírek

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38

Messi másfél héttel a vb-döntő után edzésbe állt – videó

Minden más foci
2026.07.30. 09:31