Luis Enrique és a Covid alaposan átszabta a spanyol válogatottat

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 10:48
null
Ma már csak emlék... (Fotó: AFP)
Ma kezdetét veszi a 2021-es Európa-bajnokság (Euro 2020) – nem egy (vagy két) adott országban, szerte a vén kontinensen. Természetesen most is megkerülhetetlen, hogy a felvezetés részeként bemutassuk a csoportokat, talán most aktuálisabb ez, mint valaha, hiszen ritkán telik el ennyi idő a kijutás kiharcolása és egy torna kezdete között. Folytassuk beharangozónkat az E-csoporttal, amelybe Spanyolország, Lengyelország, Svédország és Szlovákia sor(s)oltatott be!

SPANYOLORSZÁG

Kemény döntés? Nézzük csak meg jobban!

A spanyolok szövetségi kapitányának, Luis Enriquének volt mersze meglépni, hogy nem viszi magával az Eb-re Jesús Navast és Sergio Ramost (de még Iscót, Marco Asensiót, Nachót és Daniel Carvajalt sem), a kissé fiatalabbak közül Sergi Roberto, Héctor Bellerín és Rodrigo Moreno is nyaralhat munka helyett, noha a szakértők és a szurkolók szerint lenne helyük a keretben. Sergio Ramos a világbajnok és kétszeres Eb-győztes spanyol csapat oszlopa volt, de már 35 éves, ráadásul mostanában igen sérülékeny. Mellette a 2012-es aranyérmesek közül a kora alapján Javi Martínez (32 esztendős most), Pedro és Juan Mata (33-33), Gerard Piqué, Cesc Fabregas (34-34), illetve David Silva, Raúl Albiol és Álvaro Negredo (35-35) lehetne ott az Eb-n, de ők különböző okok miatt már régóta nem tagjai a nemzeti csapatnak – Enriquét ráadásul nem köti össze a közös sikerek katarzisa Ramosékkal, ezért is döntött könnyebben az öreg harcosok ügyében.

Bronz után most az ezüst jön?

13
Csak a nyugatnémet Rainer Bonhof (1972 és 1980) nyert két Eb-t a spanyol különítmény (Xabi Alonso, Iker Casillas, Cesc Fabregas, Andrés Iniesta, Sergio Ramos, David Silva, Fernando Torres, Xavi, Raúl Albiol, Álvaro Arbeloa, Santi Cazorla, Pepe Reina) mellett.

Mint a számokból láthatjuk, a frissítést a kényszer szülte, a 2012-es csapatból Sergio Busquets és Jordi Alba maradt még meg a fedélzeten az első kerethirdetéskor: előbbi nemsokára 33 esztendős, utóbbi egy évvel fiatalabb. Busquets csoda hasznosan futballozik még most is, Ronald Koeman is belátta ezt, ugyanakkor a szűrő idénybeli 50 mérkőzéséből csak 15-öt játszott végig. Alba esete még érdekesebb volt egy ideig, a spanyol sajtó szerint akkor romlott meg a viszonya Enriquével, amikor az a Barcelonát vezetve áttért a 3–4–3-as hadrendre, amelyben Albának hol nem jutott hely, hol meg rosszul játszott. José Luis Gayá, Sergio Reguilón és Marc Cucurella sem bizonyult azonban jó megoldásnak, ráadásul Alba, akárcsak Busquets, pazar formában futballozott a La Ligában, a védő húsz kanadai ponttal zárta az idényt, ez csatároknak is dicséretére válna! Busquets a csapatkapitány, Enrique nem győzi őt dicsérni, és megemlítenénk még azt is, hogy a szövetségi kapitány 1996 és 1999 között együtt futballozott a Barcelonában a középpályás édesapjával, Carlesszel – aztán nem sokkal a torna előtt beütött a krach, kiderült, a középpályás koronavírusos, fennállt a veszélye, hogy elfertőzte mind a spanyol, mind a portugál csapatot. Szerencsére nagy baj nem történt, a középpályás pályára léphet a tornán, ha nem hagyott nyomot erőnlétén a kór.


Nyerő csapat? (AFP)
Nyerő csapat? (AFP)

Nem példátlan eset

A nagy tisztogatás sem… 2008-ban és 2012-ben megnyerte az Eb-t a selección, de közben nemcsak kapitányt váltottak (Luis Aragonést Vicente Del Bosque követte), hanem átépítették a csapatot is: az első finálét az Iker Casillas – S. Ramos, Carlos Marchena, Carles Puyol, Joan Capdevila – Andrés Iniesta, Marcos Senna, Xavi, Fabregas (Xabi Alonso, 63.), D. Silva (Santi Cazorla, 66.) – Fernando Torres (Dani Güiza, 78.) csapat vívta, a másodikat a Casillas – Álvaro Arbeloa, Piqué, S. Ramos, Alba – Xavi, S. Busquets, Xabi Alonso, Fabregas (Fernando Torres, 75.) – D. Silva (Pedro, 59.), Iniesta (Juan Mata, 87.) tizennégy. Csakhogy a következő Eb-n a legjobb 16 között revansot vettek az olaszok, 2014-ben a vébén szintén címvédőként nem jutottak tovább a csoportjukból, négy évre rá pedig a kvartettből kilépve azonnal kikaptak a házigazda oroszoktól. Enrique szerint most az Eb-arany a céljuk, de ilyen kerettel mi is lehetne más?! Apropó, keret: a frissiben megbetegedett Diego Llorente és Busquets laboreredményeit nagyon nagy figyelemmel várja a tartalékkeretben villámgyorsan saját buborékot képező Kepa Arrizabalaga, Pablo Fornals, Carlos Soler, Rodrigo Moreno, Brais Méndez, Raúl Albiol hatos, plusz a hozzájuk csatlakozó tizenegy U21-es válogatott játékos…

Szakértőink szerint bronzérmesek lesznek

SEGÍTŐ...
Enrique kényszerű távolléte alatt Robert Moreno vezette a La Roját, az egykori segítő aztán „fellázadt”, és a tornán is kapitánykodni szeretett volna. Enrique visszatért, és azonnal kitette a stábjából Morenót, egykori hű római, vigói és barcelonai asszisztensét.

„Spanyol állampolgár lett Aymeric Laporte, így a volt francia utánpótlás-válogatott védő elfoglalhatja Ramos helyét. Nagy szüksége van rá Enriquének, ugyanis komoly gondokkal küzd az aranyesélyes: Alba kihajtotta magát tavasszal, Laporte mellett a Manchester Cityben az idényben 900 percet sem játszó Eric García szerepelhet (Laporte sem alapember a Cityben). Daniel Carvajal „szokása szerint” súlyos sérülést szenvedett a nyári nagy torna előtt, a legutóbbi vb-selejtezőn jobb híján a középpályás Marcos Llorente helyettesítette. Jókor jött ellenben Pedri, Ferran Torres, Marcos Llorente, Dani Olmo és Rodri befutása, ugyanakkor kár lenne leírni a „három öreget”, Busquetset, Kokét és Thiago Alcántarát. Egy biztos, Álvaro Morata nem világklasszis középcsatár, elpazarolt helyzetei sokba kerülnek majd, de befuthat „vénségére” Gerard Moreno. Fájó pont Isco és Asensio visszaesése, Ansu Fati vártnál komolyabb sérülése, az első számú kapussá előlépő Unai Simón pedig a legtöbb potya gólt kapta a La Ligában ebben az idényben!” – írtuk róluk első erősorrendünkben, amelyben a negyedik helyen végeztek. Ne feledjük, állnak még a Nemzetek Ligájában is: az előző körben az angolokkal nem bírtak, most az olaszokkal elődöntőznek majd.

A nagy hiányzó, a kulcsember és a titkos fegyver

Nem kétséges, Sergio Ramos a nagy hiányzó, aranyakat érő fejesei minden bizonnyal jól jönnének majd a hajrában, és nincs vezér nélküle sem a pályán, sem az öltözőben, igaz, Enrique melletti másik hatalmi központ sem. Busquets felől nem fenyegetett ilyen veszély. Sokak szerint Ramos és a realos különítmény mellett lenne helye az Atlético mindenesének, Saúl Nígueznek, a Lazio középpályásának, Luis Albertónak vagy Mikel Merinónak (Real Sociedad). Kevesebbet olvasni Fatiról, de hiánya éppen Morata miatt fájó: a 28 éves támadó a Juventusban az idényt 20 góllal és 12 gólpasszal zárta, a válogatottban minden második mérkőzésén betalál, csak éppen a nagyon nehéz helyzetekben nem képes hátára venni az övéit: a BL-ben nem szerzett egy kanadai pontot sem a kieséses szakaszban, sőt előtte a Barca elleni két mérkőzésen sem, a bajnokságban sem az Inter, sem az Atalanta, sem a Milan ellen nem volt sem gólja, sem gólpassza. Az Eb-n is csak a csoportkörben szerzett kanadai pontot, a Nemzetek Ligájában egyetlenegyszer volt eredményes: a németek hat nullás ledarálásakor. Ez mondatja velünk, hogy ezen a tornán a Villarreal csodacsatára, Gerard Moreno lesz a spanyolok ingujjból előkapott ásza. És nagyon reméljük, a tiki-taka mellett a hamis 9-es sem kerül már elő… A kulcsember? Éppen itt az ideje már, hogy Thiago Alcántara a képességeinek megfelelően futballozzon végig egy nagy tornát, a harmincéves karmester ráadásul ereje teljében érkezik az Eb-re.

Igazi vezér nélkül – a spanyoloknál nincs vérbeli klasszis?
Igazi vezér nélkül – a spanyoloknál nincs vérbeli klasszis?

Taktika és erősségek

ARANYOS
Enrique 1992-ben olimpiai aranyérmes lett, ami nem is csoda, lévén a hazai tornán José Amavisca,Santiago Canizares, Abelardo, Albert Ferrer, Pep Guardiola, Mikel Lasa, Javier Manjarín, Kiko, Alfonso, Paco Soler és Roberto Solozábal is kerettag volt!

Enrique a négyvédős rendszer híve, mivel nincs három remek középső védője, nem is lenne értelme kísérletezni mással. Laporte és Eric García alaposan kipihente magát Manchesterben, de jelentős nemzetközi rutinjuk sem nekik, sem a villarrealos Pau Torresnek, sem a leedsi Diego Llorentének nincs. Kapóra jön a Chelsea csapatkapitánya és védelmi mindenese, a szürke eminenciásból talán most főszereplővé előugró César Azpilicueta – a középpályán édes gondjai vannak a kapitánynak, a középső középpályás hármasban Pedri helyet követel magának Rodri és Thiago Alcántara mellett, a kispadon M. Llorente, Koke, a Nápoly sokak által alábecsült Fabián Ruiza és a Lipcse sokak által túlbecsült Dani Olmója csodás választékot alkot. Fiatal, elképesztően sokat futó szélső Ferran Torres és a La Liga legújabb ékköve, Mikel Oyarzabal (Tényleg, mit keres ő még a Real Sociedadban?), megállt ugyanakkor a fejlődésben az őserő Adama Traoré, aki tényleg karizmatikus, csak még nem futballnyelven. Nem volt alapember Párizsban Pablo Sarabia, ám ha Olmo csődöt mond, ő karmesterként is bevethető. A selejtezők során veretlenek maradtak, 3.1 gólt lőve mérkőzésenként, mindig eljutva legalább 699 passzig, 88 százalékos pontosság mellett! Az Eb-re vezető úton 14 játékos lőtt gólt, a négygólos Rodrigo Moreno mellett Paco Alcácer, Jesús Navas, Santi Cazorla és Saúl is betalált, a háromgólos Ramos pedig gólpasszt is adott. Xavi és Iniesta utánozhatatlan, de Rodriék nagyon igyekeznek, a villámgyors szélsőkkel nehéz lesz tartani a lépést, a 4–3–3 fekszik a keretnek: de mindez mit sem ér, ha a védelem agyaglábakon mozog…

A KAPITÁNYI HÍD. A fiatalabbak nem is tudják, micsoda remek játékos volt a most 51 esztendős Luis Enrique Martínez García, akit a Sporting Gijóntól 1991-ben akkor nagynak számító összegért, mai 1.5 millió euróért vett meg a Real Madrid. Enrique a középpálya és a csatársor összes posztján bevethető volt, 62-szer játszott a válogatottban – 1995-ben a Barcelonához távozott, mert nem érezte jól magát Madridban. Katalóniában már vígabban élt, innen vonult vissza 2004-ben, láthattuk őt három vébén és egy Eb-n. Hamar felbukkant a kispadok előtt, a Barca B után az AS Roma és a Celta élén bizonyított, a Barcelonával három év alatt kétszer volt bajnok, egyszer BL-győztes, háromszor Király-kupa-aranyérmes, nyert klubvilágbajnokságot, azaz hatalmas sikereket ért el. 2018-tól vezeti a válogatottat, az oroszországi vébé óta, egy időre átadta a kispadot kislánya betegsége, majd halála miatt. Megérdemelné az Eb-sikert.

SPANYOLORSZÁG
Eb-szereplések:
11 (1964, 1980, 1984, 1988, 1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016, 2020)
A legjobb eredmény: 1964, 2008, 2012, aranyérem
Selejtezős mérleg: 10 mérkőzés, 8 győzelem, 2 döntetlen, 31–5-ös gólkülönbség
A legtöbb gól a selejtezőkön: Álvaro Morata, Sergio Ramos, Rodrigo Moreno 4-4
Egymás elleni mérleg a csoporttársakkal:
Svédország: 15 mérkőzés, 7 győzelem, 3 vereség, 25–16-os gólkülönbség
Lengyelország: 10 m., 8 gy., 1 v., 27–8
Szlovákia: 6 m., 4 gy., 1 v., 15–6
A keret legértékesebb játékosa: Marcos Llorente (80 millió euró)
A FIFA-világranglistán a 6.

SPANYOLORSZÁG – VÉGLEGES KERET (24 fő)
KAPUSOK
: Unai Simón (Athletic Bilbao), David de Gea (Manchester United – Anglia), Robert Sánchez (Brighton – Anglia)
VÉDŐK: José Gaya (Valencia), Jordi Alba (Barcelona), Pau Torres (Villarreal), Aymeric Laporte (Manchester City – Anglia), Eric García (Manchester City – Anglia), Diego Llorente (Leeds United – Anglia), César Azpilicueta (Chelsea – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Marcos Llorente (Atlético Madrid), Sergio Busquets (Barcelona), Rodri (Manchester City – Anglia), Pedri (Barcelona), Thiago Alcantara (Liverpool – Anglia), Koke (Atlético Madrid), Fabián Ruiz (Napoli – Olaszország)
TÁMADÓK: Dani Olmo (RB Leipzig – Németország), Mikel Oyarzabal (Real Sociedad), Álvaro Morata (Juventus – Olaszország), Gerard Moreno (Villarreal), Ferran Torres (Manchester City – Anglia), Adama Traoré (Wolverhampton – Anglia), Pablo Sarabia (PSG – Franciaország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Luis Enrique

Nem lesz visszavágó… (AFP)
Nem lesz visszavágó… (AFP)


SVÉDORSZÁG

Istenek alkonya

Nem csalt a megérzésünk, és ennek egyáltalán nem örülünk: Zlatan Ibrahimovic tudván, hogy közeleg a karrierje vége, mindent belead majd ebben az idényben, de tavaszra nem fogja bírni fizikailag – írtuk tavaly nyáron. Nem mi vagyunk Paul, a polip (a látszat csal), csak éppen minden negyvenéves férfi tudja, hogy mit jelent ez a kor: az agy még kiadja a parancsot a testnek, de az nem úgy működik már, mint húsz évvel azelőtt, ebben a korban elég egy rossz lépés, egy peches földet érés, egy nyögvenyelős mozdulat, és hetekre, hónapokra kidől az ember. Ibrahimovic nagy rőzsetüzeket gyújtott a Milan híveinek a szívében, 27 mérkőzésen 17 gólt lőtt, és még három gólpasszt is adott – csak éppen lesérült a bajnoki hajrára, az Európa-ligában csupán perceket játszott a Manchester United ellen, ki is estek. Először a combjával bajlódott, aztán a térde jelezte, hogy októberben itt a negyedik X: lehet a nagy Zlatant imádni, lehet a magyarok orra alá annyi borsot törő, nehéz természetű „Satan Ibrahimovicot” gyűlölni, de az bizonyos, minden szurkolónak hiányozni fog, és minden futballimádó gyönyörködve nézte volna az utolsó Sergio Ramos–Ibrahimovic-csatát…

Nem oda Göteborg!

Korai temetni a svéd reményeket, mert Ibrahimovic nem lesz ott, természetes utódja a zseninek Alexander Isak, akit anno a Real Madrid orra elől happolt el a Borussia Dortmund, de a Real Sociedadban teljesedett ki, ebben az idényben 17 gólt szerezve. A németek lassan elgondolkodhatnak a 30 millió eurós visszavételi opción, a támadó ennél már sokkal többet ér a Transfermarkt szerint, és még csak huszonegy esztendős. Segítőkben sincs hiány, hiszen egyik szélsője a Juventus csodagyereke, Dejan Kulusevski, a másik a Lipcse minden hájjal megkent profija, Emil Forsberg – csakhogy egyetlen nemzetközi szinten jegyzett középpályásuk van, a Bologna Mattias Svanbergje, a védelemben pedig csupán egy kiemelkedő játékos sorakozik, igaz, ő Victor Lindelöf, a Manchester United alapembere. Ismertebb név még nekünk, magyaroknak a Rangers középhátvédje, Filip Helander, nemzetközi szinten pedig a nagy öreg Sebastian Larsson: a 36 esztendős középpályás a negyedik Eb-jére készül (a rekorder Iker Casillas, öt kontinenstornával, Ibrahimovic most érte volna őt utol). Mégsem szabad lebecsülni őket: a selejtezők során a spanyolok mögött zártak (idegenben kikaptak tőlük, odahaza döntetlent játszottak velük), de megelőzve a norvég, román kettőst, odahaza 11, idegenben 10 pontot gyűjtve. A Nemzetek Ligájában először az oroszok és a törökök előtt végezve csoportgyőztesek lettek, aztán a francia, portugál, horvát hármas már túl nagy falatnak bizonyult nekik.

Tisztes középszer

„Ibrahimovic úgy döntött a soros visszatérése után, hogy nem kockáztatja a renoméját és főleg az egészségét, ezért visszalépett a tornától; a nagy Zlatan címeres mezben 118 mérkőzésen 19 gólpasszt és 62 gólt szerzett, utóbbiak nagy részét a magyarok ellen. De nem szabad lebecsülni őket a vezérürü távoztával sem, ne feledjük, nélküle a 2018-as vb-n bejutottak a legjobb nyolc közé. Ibrahimovic pótolhatatlan, főleg a médiafigyelem szempontjából, ám nem rossz a Kulusevski, Isak kettős sem, a védelem feje Lindelöf. A többiek? A tisztes középszer. És éppen így játszottak az előző vb-n elődöntőért…” – írtuk róluk az első erősorrendünkben, amelyben szakértőink véleménye alapján a „kék-sárgák” a 14. helyen végeztek.

A nagy hiányzó, a kulcsember és a titkos fegyver

JOBBOSAK
A svédek egyetlen Eb-mérkőzésen sem lőttek gólt szabadrúgásból, az összesen 24 találatukból csak egyet szereztek bal lábbal!

Ibrahimovic nemcsak a svédek nagy hiányzója, de a tornáé is, mellette a rutinos védő, Martin Olsson és az örök ígéret csatár, John Guidetti sem lesz ott a tornán. Az egységet illetően nem vetődhet fel kétség, de az lesz a svédek legjobbja, aki elöl a legkreatívabb lesz, ő megérzésünk szerint Kulusevski – a titkos fegyver pedig a 34 éves csatár, Marcus Berg, aki csöndben készül a viadalra, de a hajrábeli kis gólok nagymestere lehet. Ha lesz a futballnak lelke a nyáron, akkor befuthat Jordan Larsson is: igen, ő a nagy Henrik Larsson fia, aki egyre jobban futballozik a Szpartak Moszkvában.

Csak vidáman! (AFP)
Csak vidáman! (AFP)

Taktika és erősségek

NEM MENT
Az előző Eb-n a svédek egy gólt szereztek, vagy inkább leltek, mert az az egy is egy öngól volt.

A svédek a legjobb szereplésüket első Eb-jükön érték el, amikor bronzérmes lett a Thomas Ravelli, Roland Nilsson, Jan Eriksson, Patrik Andersson, Joachim Björklund, Stefan Schwarz, Klas Ingesson, Jonas Thern, Anders Limpar, Tomas Brolin, Kennet Andersson, Martin Dahlin, Johnny Ekström alakulat, mint a nevekből is láthatja az idősebb korosztály, most nem futott össze ennyi jó játékos egy generációba. Andreas Isaksson örökébe Robin Olsen lépett, csak ő sem a Romában, sem az Evertonban nem volt kezdő, Lindelöf mellett a skót ligában edződő Helander bekkel, a jobbhátvéd Mikael Lustig 34 éves, idén hét bajnokit játszott az AIK-ban. A másik oldalon Ludwig Augustinsson a Werder Bremen alapembere, előtte az FK Krasznodarban légióskodó Viktor Claessontól lehet várni kreatív megoldásokat, a Mainzban jól hajrázó támadó, Robin Quaison kezdővé léphet elő Ibrahimovic hiányában. Janne Andersson a 4–4–2 híve, bár az örmények ellen kipróbálta a 4–3–3-at, amely egyébként adná most magát Zlatan kidőlésével. Pár nappal a torna előtt újabb rossz hírt kaptak a svédek: Dejan Kulusevski és Mattias Svanberg is pozitív koronavírustesztet produkált. Hatfős tartalékcsapatot állítottak össze a svédek, a végleges döntés az ügyben vasárnap várható.

Ibrahimovic nélkül is bizakodnak a svédek
Ibrahimovic nélkül is bizakodnak a svédek

A KAPITÁNYI HÍD. Az 1962-es születésű Jan Olof „Janne” Andersson játékosként nem vitte sokra, de így is ő az Alets IK történelmének legjobb csatára. Ott kezdett el edzősködni, még 1988-ban, majd a Halmstadnál lett segédedző, de közben még futballozott. Első jelentős lehetősége 2004-ben mosolygott rá, ekkor került főnökként a Halmstad élére, egyből az év edzője lett, majd az Örgryte és az IFK Norrköping (és vele az első bajnoki címe) után következett a nemzeti csapat, amellyel a hollandokat és az olaszokat is eltanácsolták a világbajnoki részvételtől, és Oroszországban is majdnem csodát tettek. Az új vb-selejtezőket két győzelemmel indították, az Eb-n még ennél is többre törnek.

SVÉDORSZÁG
Eb-szereplések: 7
(1992, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016, 2020)
A legjobb eredmény: 1992, bronzérem
Selejtezős mérleg: 10 mérkőzés, 6 győzelem, 1 vereség, 23–9-es gólkülönbség
A legtöbb gól a selejtezőkön: Robin Quaison 5
Egymás elleni mérleg a csoporttársakkal:
Spanyolország: 15 mérkőzés, 3 győzelem, 7 vereség, 16–25-ös gólkülönbség
Lengyelország: 26 m., 14 gy., 8 v., 56–37
Szlovákia: 5 m., 2 gy., 5–2
A keret legértékesebb játékosa: Alexander Isak és Dejan Kulusevski (40-40 millió euró)
A FIFA-világranglistán a 18.

SVÉDORSZÁG
KAPUSOK: Robin Olsen
(Everton – Anglia), Karl-Johan Johnsson (Köbenhavn – Dánia), Kristoffer Nordfeldt (Genclerbirligi – Törökország)
VÉDŐK: Mikael Lustig (AIK), Victor Lindelöf (Manchester United – Anglia), Andreas Granqvist (Helsingborg), Pierre Bengtsson (Velje – Dánia), Ludwig Augustinsson (Werder Bremen – Németország), Filip Helander (Rangers – Skócia), Emil Krafth (Newcastle United – Anglia), Pontus Jansson (Brentford – Anglia), Marcus Danielson (Talien Pro – Kína)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Sebastian Larsson (AIK), Albin Ekdal (Sampdoria – Olaszország), Emil Forsberg (RB Leipzig – Németország), Gustav Svensson (Kuangcsou City FC – Kína), Ken Sema (Watford – Anglia), Viktor Claesson (FK Krasznodar – Oroszország), Mattias Svanberg (Bologna – Olaszország), Kristoffer Olsson (FK Krasznodar – Oroszország), Dejan Kulusevski (Juventus – Olaszország), Jens Cajuste (Midtjylland – Dánia), Robin Quaison (Mainz – Németország)
TÁMADÓK: Marcus Berg (FK Krasznodar – Oroszország), Alexander Isak (Real Sociedad – Spanyolország), Jordan Larsson (Szpartak Moszkva – Oroszország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Janne Andersson

Mire mennek egy jó csatárral? (AFP)
Mire mennek egy jó csatárral? (AFP)


LENGYELORSZÁG

És még?

Nem kétséges, a mostani Robert Lewandowski idénye volt a Bundesligában, mert ugyan a Bayern München nem tudta megvédeni a címét a Bajnokok Ligájában, odahaza igen, a lengyel támadó pedig rekordot rekordra halmozott, 40 mérkőzésen 48 gólt szerzett, 9 gólpassz mellett. A válogatottban 118 találkozón 66 gólt és 23 gólpasszt jegyez, nehéz lenne őt túlértékelni, csak éppen hetek múlva krisztusi korba lép, a Bayernnel pedig végigharcolta az egész idényt. Nagy csapás a lengyeleknek, hogy Arkadiusz Milik szinte órákkal a torna előtt kidőlt a sorból, a Berlinben Dárdai Pál keze alatt dolgozó Krzysztof Piatek pedig eleve benne sem volt az Eb-re nevezett keretben, májusban ugyanis meg kellett műteni a bokáját. Egyedül maradt tehát elöl Lewandowki, az ismertebb és jobb játékosok közül Piotr Zielinski és Grzegorz Krychowiak középső középpályás, Jan Bednarek középső védő, Wojciech Szczesny pedig kapus, azaz távol a segítség.

Amikor még…

„2008 óta rendszeres szereplői a tornának, és most van egy igazi vezérük, a világklasszis középcsatár Lewandowski. Mondjuk ki: jelenleg ő a világ legjobb formában lévő támadója, nem mellesleg allűröktől mentes, mondhatni, emberarcú zseni! Szczesny a Juventus kezdőkapusa, a Bednarek, Kamil Glik, Krychowiak, Zielinski tengely magas szintet képvisel, de a széleken megtörhetők, és az idén kinevezett szövetségi kapitány, Paulo Sousa vb-selejtezőkön alkalmazott háromvédős felállása sem életbiztosítás, lásd a budapesti 3–3-as meccsen történteket” – írtuk róluk első erősorrendünkben. Teljesen kikopott a West Bromwichból a tapasztalt szélső, Kamil Grosicki, ez az Eb-jébe került, a csodagyerekként indult karmester, Bartosz Kapustka sem győzte meg Paulo Sousát, tehát igencsak megfogyatkozott a kreatív szekció létszáma.

Egy sima, egy fordított

DUÓ

Csak ketten voltak ott a lengyelek első három Eb-jén játékosként: Lukasz Piszczek és Jakub Wawrzyniak.

A lengyelek először 2008-ban jártak Eb-n, azóta mindig kijutottak, legutóbb a legjobb négy közé kerülésért játszottak, a későbbi győztes portugálok csak tizenegyesekkel verték meg őket. Az oroszországi vb-n lebőgtek, az NL-ben előbb a portugál, olasz, majd az olasz, holland kettős előzte meg őket. A nagyobbik baj, hogy bár Lewandowski világklasszis, nem Diego Maradona, Michel Platini és Lionel Messi stílusában játszik, hanem Gerd Müllerében, azaz nem fog megindulni a félpályától, és egyedül eldönteni mérkőzéseket. Három világbajnoki találkozóját végigjátszotta 2018-ban, de egyetlen kanadai pontot sem szerzett, nyolc Eb-fellépésén két gólt lőtt, az elsőn és az utolsón talált be, 2012-ben a görögöknek és legutóbb a portugáloknak. A selejtezőkben pedig tarthatatlan, 20 mérkőzésen 19 gól és 7 assziszt parádés mutató!

Ez volt a szakértők szerint a legjobb 11, egészen Milik sérüléséig
Ez volt a szakértők szerint a legjobb 11, egészen Milik sérüléséig

A nagy hiányzó, a kulcsember és a titkos fegyver

Az első részt már kifejtettük, de ne feledkezzünk meg az Atalanta tavasszal kölcsönben a Crotonében bizonyító védőjéről, Arkadiusz Recáról és a Dinamo Moszkva támadó középpályásáról, Sebastian Szymanskiról. Nyilván minden védő Lewandowskira sandít majd bármilyen helyzetnél, ez nyitja meg éppen a teret Zielinski előtt, aki 59 válogatott mérkőzésén 6 gólt is lőtt a 11 gólpassza mellett, a nem éppen villogó Nápolyból 47 mérkőzésen tíz góllal és héttel több gólpasszal ragyogott ki, azaz ha nem is ő lesz a kulcsember, kulcskérdés lesz, hogy a vállára tudja-e venni a válogatottat. A titkos fegyver csakis egy ember lehet: a keret Lewandowski melletti legjobb formában lévő csatára, a 23 lengyel bajnokin 15 gólt szerző Jakub Swierczok.

Taktika és erősségek

ELSŐ
A lengyelek első Eb-gólját a Sao Paulóban született Roger Guerreiro szerezte, akit nem sokkal a 2008-as Eb előtt honosítottak.

Sorozatban a harmadik nagy tornára jutottak ki, történelmük során először, de voltak döccenők. A vb-szereplésbe belebukó Adam Nawalkát követő Jerzy Brzeczek mester a gyémántfelállással és a 4–2–3–1-gyel és állandó variálással kísérletezett: nem kirobbanó sikerrel. Paulo Sousa a 3–5–2 híve, kérdés, változtat-e ezen Milikék kiesésével. Van végre igazán jó kapusuk, a védelmük a topligában edződött, ne becsüljük le a még mindig csoda hasznosan futballozó Krychowiakot, aki mellett a torna lengyel felfedezettje lehet a középső középpályás Jakub Mode (Brighton). Nagy gond, hogy Zielinski mellett nincs még két kreatív szélső, Lewandowski mellett legutóbb Swierczok kezdett elöl. Egyszerű megoldások a védelemben, rengeteg futás középen, esetleges beadások a szélekről, sok kapott és sok rúgott gól, erre számíthatunk tőlük.

A KAPITÁNYI HÍD. Senki sem ötvöz úgy fényes pufimellényt elegáns szabású, karcsúsított zakóval, öltönynadrággal és fényes barna bőrcipővel, mint az 1970-es születésű Paulo Sousa, aki játékosként a középpályán egyszerre volt kérlelhetetlen szűrő és elegáns karmester. Szava sem lehet karrierjére: legendák között játszott a Benfica, Sporting CP, Juventus, Dortmund, Inter, Parma hatosban és a válogatottban is, két Eb-n és egy vébén is pályára lépett, kétszer nyert BL-t. 2005-ben kezdett edzősködni, a mostani már a 11. állomáshelye, a Queens Park, a Swansea és Leicester City után ért el sikereket a Videotonnal, a Basellel és a Maccabi Tel Avivval, majd kis kínai kitérő előtt és után topligás csapatokat edzett (Fiorentina, Bordeaux). A lengyelekkel első mérkőzését éppen Budapesten vívta (3–3).

LENGYELORSZÁG
Eb-szereplések:
4 (2008, 2012, 2016, 2020)
A legjobb eredmény: negyeddöntő (2016)
Selejtezős mérleg: 10 mérkőzés, 8 győzelem, 1 vereség, 18–5-ös gólkülönbség
A legtöbb gól a selejtezőkön: Robert Lewandowski (6)
Egymás elleni mérleg a csoporttársakkal:
Spanyolország: 10 mérkőzés, 1 győzelem, 8 vereség, 8–27-es gólkülönbség
Svédország: 26 m., 8 gy., 14 v., 37–56
Szlovákia: 8 m., 3 gy., 4 v., 13–12
A keret legértékesebb játékosa: Robert Lewandowski (60 millió euró)
A FIFA-világranglistán a 21.

LENGYELORSZÁG – VÉGLEGES KERET (25 fő)
KAPUSOK:
Lukasz Fabianski (West Ham United – Anglia), Wojciech Szczesny (Juventus – Olaszország), Lukasz Skorupski (Bologna – Olaszország)
VÉDŐK: Jan Bednarek (Southampton – Anglia), Bartosz Bereszynski (Sampdoria – Olaszország), Pawel Dawidowicz (Hellas Verona – Olaszország), Kamil Glik (Benevento – Olaszország), Michal Helik (Barnsley – Anglia), Tomasz Kedziora (Dinamo Kijev – Ukrajna), Kamil Piatkowski (Raków Czestochowa), Tymoteusz Puchacz (Lech Poznan), Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva – Oroszország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Przemyslaw Frankowski (Chicago Fire – Egyesült Államok), Kamil Józwiak (Derby County – Anglia), Mateusz Klich (Leeds United – Anglia), Kacper Kozlowski (Pogon Szczecin), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Karol Linetty (Torino – Olaszország), Jakub Moder (Brighton – Anglia), Przemyslaw Placheta (Norwich City – Anglia), Piotr Zielinski (Napoli – Olaszország)
TÁMADÓK: Dawid Kownacki (Fortuna Düsseldorf – Németország), Robert Lewandowski (Bayern München – Németország), Karol Swiderski (PAOK – Görögország), Jakub Swierczok (Piast Gliwice)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Paulo Sousa (portugál)

A skótok elleni kezdő tavaly októberből (AFP)
A skótok elleni kezdő tavaly októberből (AFP)

SZLOVÁKIA


Ismétlés

„A szlovákok is pótselejtezőn slisszantak ki az Eb-re, de legalább ott vannak, ez korábban csak 2016-ban sikerült nekik. Akkor nem okoztak csalódást, a legjobb csoportharmadikok lettek, majd simán kikaptak a németektől. Mint nagyon jól emlékszünk rá, az Eb-selejtezős csoportban kétszer is megviccelték a magyarokat, mint a közelmúltban annyiszor, majd némi NL-vitézkedés után az íreket és az északíreket is megverték. A keretnek tagja a Ferencváros légiósa, Róbert Mak is, de a prímet a Peter Pekarík, Marek Hamsík, Juraj Kucka, Vladimír Weiss négyes viszi, mint már a 2010-es világbajnokságon is, viszont a legjobbak már a topligák élcsapataiban szolgáló fiatalok, Milan Skriniar és Stanislav Lobotka” – írtuk róluk korábban, összefoglalva büszkeségeiket és kínjaikat.

Merítés

Szlovákiában feleannyian élnek, mint Magyarországon, kicsivel többen laknak északi szomszédunkban, mint Horvátországban, az utánpótlás nem fürdik ezüstben-aranyban, ehhez képes kiemelkedő teljesítmény, hogy az Eb-keretből kilencen is a topligákban játszanak. Hamsík Kínában vezetett le, majd hat mérkőzésre elugrott Svédországba, az Eb után Törökországban folytatja, a Trabzonsporban. Mak nem volt alapember a Fradiban, 19 bajnokin 732 percet kapott, a BL-ben összesen 82 percet, a Magyar Kupában kettővel többet – 26 mérkőzésén egy gólt lőtt. Visszatért a válogatottba a 2010-es vébén is szereplő Vladimír Weiss, a Weiss-dinasztia még aktív tagja, 2018 óta nem hívták be őt a kapitányok. A minden hájjal megkent Kucka jól játszott a Parmában, de 34 éves, a középső védő Martin Valjent a spanyol másodosztályból érkezik az Eb-re, a magyar helyett a szlovák válogatottat választó Bénesnek korábban a Mönchengladbachban nem ment, most az Augsburgban. A védelmi mindenes Tomás Hubocan rutinja aranyat ér, de nemsokára 36 esztendős, egyébként Cipruson légióskodik. Pekarík viszonylag sokat játszott a Herthában, csak éppen 34 éves, ráadásul a jobbhátvéd poszt napjainkban nem tipikusan az a hely, ahol meg-megszusszanhat az ember; Hubocan meg éppen a másik oldalon szerepel.

Ki fog itt gólt lőni?

Szintén a csodás szigeten keresi a kenyerét a krisztusi korban lévő Michal Duris, aki 33 mérkőzésen szerzett 2 (kettő) gólt és ugyanennyi gólpasszt az előző idényben, de még van helye a csapatban, legutóbb egy szem ékként Ivan Schranz kezdett, mert ő 13 gólig jutott a cseh élvonalban, le is igazolta a Slavia Praha. A legjobb csapatban Róbert Bozeník szerepel a csatárok közül, csak éppen ő egyetlenegy gólt vágott a bajnokságban. A karmester Ondrej Duda jó formát mutatott Kölnben, Weiss remekül zárta az idényt Pozsonyban – nagy gond azonban, hogy a Napoli által 20.9 millió euróért vett szűrő, Stanislav Lobotka 15 bajnokiján összesen 139 percen át futballozott.

Mire lesz elég?
Mire lesz elég?

A nagy hiányzó, a kulcsember és a titkos fegyver

MÉGSEM
Miroslav Stoch nem lesz ott az Eb-n, pedig az előző torna előtt az ő fejes góljával verték meg a spanyolokat, véget vetve az ellenfél 36 mérkőzéses Eb-selejtezős veretlenségének.

A mezőkövesdi Martin Chrien, Norbert Gyömbér, Albert Rusnák, Ladislav Almási és Erik Sabo nem került be a végleges keretbe, Martin Skrtel már visszavonult a válogatottól, a Puskás-díjas Miroslav Stoch nem önként marad távol az Eb-től, a Sepsi Pavol Safranko, Branislav Ninaj duója hasonló cipőben jár. Akárhol játsszon és akármennyi idős legyen, Hamsík a válogatott esze és motorja, nélküle félkarú iparos csak Szlovákia. Hogy ki futhat be közülük ezen a tornán? Talán éppen most lép elő nyerőemberré Mak.

Taktika és erősségek

Belfastban az északírek ellen megmutatták, hogy penge futball helyett inkább a csatározásban jók, de ennyivel is igen sokra lehet vinni. Elméletileg három csatárral támadnak, de inkább 4–5–1 a jellemző, gyakorlati felállásuk. Idén kétszer 4–2–3–1-ben, egyszer 4–1–4–1-ben álltak ki, bár ez utóbbival nagyon befürödtek odahaza a Málta elleni vb-selejtezőn. Jó a kapusuk, Skriniar lassan már Európa-klasszis, de előtte igencsak öregurasan mozognak majd a társak. A továbbjutásuk most kisebb csoda lenne.

A KAPITÁNYI HÍD. Az 1973-ban született Stefan Tarkovic az egész Eb talán legismeretlenebb szövetségi kapitánya. Játékosként nem hagyott maga után nagy nyomot a Tatran Presovban, 1997-ben már edzősködik a szlovák női ifjúsági csapatoknál, majd segédedző, később a szlovák U18-as férfi válogatott élén bizonyított. Kassán és Zsolnán is dolgozott, 2013-ban lett a szlovák válogatott egyik segédedzője, az előző kontinenstornán is, 2018-tól ugyanott ő a főnök.

SZLOVÁKIA
Eb-szereplések:
2 (2016, 2020)
A legjobb eredmény: nyolcaddöntő (2016)
Selejtezős mérleg: 8 mérkőzés, 4 győzelem, 3 vereség, 13–11-es gólkülönbség
A legtöbb gól a selejtezőkön: Róbert Bozeník, Marek Hamsík, Juraj Kucka (3-3)
Egymás elleni mérleg a csoporttársakkal:
Spanyolország: 6 mérkőzés, 1 győzelem, 4 vereség, 6–15-ös gólkülönbség
Svédország: 5 m., 0 gy., 2 v., 2–5
Lengyelország: 8 m., 4 gy., 3 v., 12–13
A keret legértékesebb játékosa: Milan Skriniar (60 millió euró)
A FIFA-világranglistán a 36.

SZLOVÁKIA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK:
Martin Dúbravka (Newcastle – Anglia),Dusan Kuciak (Lechia Gdansk – Lengyelország), Marek Rodák (Fulham – Anglia)
VÉDŐK:Peter Pekarík (Hertha BSC – Németország), Lubomír Satka (Lech Poznan – Lengyelország), Denis Vavro (Huesca – Spanyolország), Milan Skriniar (Internazionale – Olaszország), Tomás Hubocan (Omonia Nicosia – Ciprus), Martin Koscelník (Slovan Liberec – Csehország), Martin Valjent (Mallorca – Spanyolország), Dávid Hancko (Sparta Praha – Csehország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:Marek Hamsík (IFK Göteborg – Svédország), Stanislav Lobotka (Napoli – Olaszország), Patrik Hrosovsky (Genk – Belgium), Juraj Kucka (Parma – Olaszország), Ondrej Duda (1. FC Köln – Németország), Bénes László (Augsburg – Németország), Jakub Hromada (Slavia Praha), Ján Gregus (Minnesota United – Egyesült Államok)
TÁMADÓK:Michal Duris (Omonia Nicosia – Ciprus), Róbert Bozeník (Feyenoord – Hollandia), Róbert Mak (FERENCVÁROSI TC), Vladimír Weiss (Slovan Bratislava), Lukás Haraslín (Sassuolo – Olaszország), Tomás Suslov (Groningen – Hollandia), Ivan Schranz (Jablonec – Csehország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Stefan Tarkovic

EB 2020
AZ E-CSOPORT (SEVILLA, SZENTPÉTERVÁR) PROGRAMJA
Június 14., hétfő, 18.00
Szentpétervár
Lengyelország–Szlovákia
Június 14., hétfő, 21.00
Sevilla
Spanyolország–Svédország
Június 18., péntek, 15.00
Szentpétervár
Svédország–Szlovákia
Június 19., szombat, 21.00
Sevilla
Spanyolország–Lengyelország
Június 23., szerda, 18.00
Sevilla
Szlovákia–Spanyolország
Június 23., szerda, 18.00
Szentpétervár
Svédország–Lengyelország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik