Eb-döntő: ki bírná jobban a tizenegyeseket? Megnéztük

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2021.07.11. 13:10
null
Ha százhúsz perc játékot követően döntetlen lesz az állás az Eb-fináléban, a tizenegyesrúgásoknál biztosan odaáll majd a labda mögé Harry Kane – még ha el is hibázta a büntetőjét a Dánia elleni elődöntőben<br />(Fotó: AFP)
Bár eddig csak egy labdarúgó Európa-bajnokság fináléja (1976) dőlt el tizenegyespárbajban, érdemes megnézni, hogyan teljesít a vasárnap esti két döntős, Olaszország és Anglia ilyen helyzetben.

 

A tizenegyespárbaj (penalty shoot-out) kifejezés hallatára vélhetően a hideg futkos az angol szurkolók hátán, de vasárnap előfordulhat, hogy az dönt a trófea sorsáról.

A válogatott tornákat tekintve Anglia kilencszer (vb, Eb, Nemzetek Ligája) kényszerült szétlövésre, és mindössze háromszor nyert. Biztató jel, hogy a három diadalból kettő már Gareth Southgate regnálása idején született, a 2018-as világbajnokságon és a Nemzetek Ligája bronzmeccsén 2019-ben, tehát a mostani garnitúrának szebbek az emlékei. A jelenlegi Eb-keretet tekintve abban a két párbajban Harry Kane, Harry Maguire, Jordan Pickford, Marcus Rashford, Jadon Sancho, Raheem Sterling és Kieran Trippier betalált, Jordan Henderson ellenben hibázott.

Jorginho (szemben) higgadtan értékesítette tizenegyesét a spanyolok elleni elődöntőben (Fotó: Reuters)
Jorginho (szemben) higgadtan értékesítette tizenegyesét a spanyolok elleni elődöntőben (Fotó: Reuters)

 

Az olaszok mérlege sem sokkal jobb, tizenkét párbajból (vb, Eb, Konföderációs Kupa) ötöt nyertek meg. Ebből az egyiket a mostani tornán a spanyolok ellen, az egyetlen hibázó Manuel Locatelli volt, Andrea Belotti, Leonardo Bonucci, Federico Bernardeschi és Jorginho viszont pontosan célzott. Olaszország az előző Eb-n tizenegyespárbajban búcsúzott a németek elleni negyeddöntőben. Ott Bonucci a rendes játékidőben belőtt egy büntetőt, a tizenegyespárbajban (amelyben a mostaniak közül Lorenzo Insigne betalált) viszont hibázott.

Az Eb-k történetében az 1996-os tornán volt a legtöbb tizenegyespárbaj, négy, a mostani kiírásban eddig három volt. Egy finálé dőlt el tizenegyesekkel, 1976-ban Csehszlovákia győzte le az NSZK-t 5–3-ra. A Sky Sports egyébként beszámolt egy felmérésről, amely szerint a megkérdezett angol szurkolók 58, az olasz drukkerek 63 százaléka véli úgy, hogy vasárnap tizenegyesek döntenek.

MESTERLÖVÉSZEK MINDKÉT OLDALON
Keretes írásunkban azt vizsgáltuk meg (a transfermarkt.de alapján), hogy a két döntős csapat kerettagjai milyen hatékonysággal rúgják a tizenegyeseket. Az összeállításban a profi klubokban tétmérkőzésen rúgott tizenegyeseket számoltuk (a párbajokat nem), illetve a válogatottat tekintve a felkészülési találkozókat és a tizenegyespárbajokat is belevettük.

 

 

EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ
21.00:
Olaszország–Anglia, London (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

OLASZORSZÁG
KAPUSOK:21 – Gianluigi Donnarumma (AC Milan), 26 – Alex Meret (Napoli), 1 – Salvatore Sirigu (Torino)
VÉDŐK:15 –Francesco Acerbi (Lazio), 23 – Alessandro Bastoni (Internazionale), 19 – Leonardo Bonucci (Juventus), 3 – Giorgio Chiellini (Juventus), 2 – Giovanni Di Lorenzo (Napoli), 13 – Emerson Palmieri (Chelsea – Anglia), 24 – Alessandro Florenzi (Paris Saint-Germain – Franciaország), 4 – Leonardo Spinazzola (AS Roma), 25 – Rafael Tolói (Atalanta)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:18 – Nicolo Barella (Internazionale), 16 – Bryan Cristante (AS Roma), 8 – Jorginho (Chelsea – Anglia), 5 – Manuel Locatelli (Sassuolo), 7 – Gaetano Castrovilli (Fiorentina), 12 – Matteo Pessina (Atalanta), 6 – Marco Verratti (PSG – Franciaország)
TÁMADÓK:9 – Andrea Belotti (Torino), 11 – Domenico Berardi (Sassuolo), 20 – Federico Bernardeschi (Juventus), 14 – Federico Chiesa (Juventus), 17 – Ciro Immobile (Lazio), 10 – Lorenzo Insigne (Napoli), 22 – Giacomo Raspadori (Sassuolo)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Roberto Mancini

ANGLIA
KAPUSOK: 23 – Sam Johnstone (West Bromwich Albion), 1 – Jordan Pickford (Everton), 13 – Aaron Ramsdale (Sheffield United)
VÉDŐK: 21 – Ben Chilwell (Chelsea), 16 – Conor Coady (Wolverhampton), 24 – Reece James (Chelsea), 6 –Harry Maguire (Manchester United), 15 – Tyrone Mings (Aston Villa), 3 – Luke Shaw (Manchester United), 5 – John Stones (Manchester City), 12 – Kieran Trippier (Atlético Madrid – Spanyolország), 2 – Kyle Walker (Manchester City), 22 – Ben White (Brighton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:26 – Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), 8 – Jordan Henderson (Liverpool), 19 – Mason Mount (Chelsea), 14 – Kalvin Phillips (Leeds), 4 – Declan Rice (West Ham United)
TÁMADÓK:18 – Dominic Calvert-Lewin (Everton), 20 – Phil Foden (Manchester City), 7 – Jack Grealish (Aston Villa), 9 – Harry Kane (Tottenham), 11 – Marcus Rashford (Manchester United), 25 – Bukayo Saka (Arsenal), 17 –Jadon Sancho (Borussia Dortmund – Németország), 10 – Raheem Sterling (Manchester City)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Gareth Southgate

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország 2–0
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna1–2 – h. u.
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország1–1 – 11-esekkel: 1–3
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország1–2
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia1–2
Július 3., szombat, 21.00
Róma
Ukrajna–Anglia0–4
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
Olaszország–Spanyolország1–1 – 11-esekkel: 4–2
Július 7., szerda, 21.00
London
Anglia–Dánia2–1 – h. u.
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
Olaszország–Anglia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik