EMRE SARIGUL (turkish-football.com) 2021.05.30 16:42 Frissítve: 2021.05.30 16:55

Eb 2020: nagy dobásra készülnek a törökök – megnyernék csoportjukat

Az angol The Guardian napilap európai újságokat összefogó kezdeményezésének a Nemzeti Sport is tagja, ennek köszönhetően az Európa-bajnokságon szereplő válogatottakat az adott ország egyik neves szakírója mutatja be. Ma az olasz és a török válogatott kerül terítékre – összeállt a szenvedélyes török válogatott védelme, Senol Günes irányításával nagy dobásra készül a csapat az Eb-n.

Merih Demiral (balra) szinte átjátszhatatlan a török védelemben (Fotó: AFP)


Törökország viszonylag simán kijutott az Európa-bajnokságra, Senol Günes együttese a második helyen zárt a franciák mögött. Tegyük hozzá, a csoportelsőség is sikerülhetett volna, hiszen a törökök négy pontot szereztek a világbajnoki címvédőtől.

 Emblematikus játékos
Caglar Söyüncü a védekezésre építő válogatott jelképe, a Leicester játékosa, a hátvédsor szíve. Szokatlan módon nem játszott a török élvonalban, hanem alsóbb osztályú csapattól a német Frei­burgon keresztül jutott el a Leicesterig. A szorgalmas és szerény futballista szerepelt néhány reklámban, de általában kerüli a reflektorfényt, ez még inkább növelte a népszerűségét.

A sikeres kvalifikáció nagyban köszönhető a védelemnek, az együttes tízből nyolc találkozón nem kapott gólt, és csak háromszor vették be a kapuját. Ezt azért is érdemes kiemelni, mert a török csapatra korábban inkább a szenvedély, a látvány volt jellemző, míg a védekezésre nem fektetett nagy hangsúlyt. A hátsó alakzat évekig tartó ingatagsága után a gárda legnagyobb gyengeségét sikerült erénnyé kovácsolni.

Az Európa-bajnokságra készülő együttes talán a legerősebb a 2002-es világbajnokság óta, azon a tornán bronzéremig jutott a mostani kapitány, Günes irányításával.

„Első helyen akarjuk zárni a csoportunkat” – mondta az edző, miután kiderült, Olaszország, Wales és Svájc lesz a három ellenfél.

A halasztás nyertese
 A halasztást Merih Demiral, Ozan Kabak és Yusuf Yazici is áldásként élhette meg, mivel tavaly ilyenkor mindhárman sérültek voltak. A 2020–2021-es évadra azonban felépültek és remek idényt zártak, igaz, Kabak a közelmúltban sérüléssel bajlódott. A keret tizenkét hónappal ezelőtt biztosan gyengébb lett volna a mostaninál.

A védelemben Caglar Söyüncü a legismertebb név, ám itt rengeteg az opció. A Juventust erősítő Merih Demiral százkilencven centis „hegy”, aki általában öklét rázva ünnepli a jó ütemű becsúszásokat. A jobbhátvéd Mehmet Zeki Celik parádésan futballozott a francia bajnok Lille-ben, míg sérülése előtt Ozan Kabak is jól teljesített a Liverpoolban.

Rajtuk kívül Ridvan Yilmaz, Mert Müldür és Kaan Ayhan is bevethető a fiatalos védelemben, amelynek legidősebb tagja a kezdőben vélhetően 24 éves lesz. Egyedül a balhátvéd posztja problémás, itt Umut Meras vagy Yilmaz szerezhet nevet magának a nyáron.

A válogatott dala
 A hazájában, Törökországban rajongott popsztár, Tarkan szerezte azt a dalt, amely leginkább a válogatotthoz köthető. A szám címe „Bir Oluruz Yolunda” amely nagyjából azt jelenti, hogy „Az egység felé vezető úton.” A szerzemény nemcsak fülbemászó dallama miatt népszerű, hanem azért is, mert 2002-ben a japán–dél-koreai közös rendezésű világbajnoksághoz kötötték a szövegét.

A keret nagy része külföldön játszik, és ha Günesen múlik, ez a jövőben is így lesz: „Talán tizenöt játékosunk keresi a kenyerét Európában, ez a szám a szerbeknél hétszáz, a braziloknál hat-hét­ezer. Több tehetséget kell nevelnünk.”

A védekező középpályás Okay Yokuslu a csapat egyik leginkább alulértékelt játékosa, aki középen a „zsebdinamó” Ozan Tufannal játszik együtt. Yusuf Yazici első idénye remekül sikerült a Lille-ben, az ő feladata főképpen a támadás lesz, igaz, Hakan Calhanogluval vagy Cengiz Ünderrel is versenyeznie kell a játékidőért.

A 35 éves Burak Yilmaz olyan, mint a jó bor, évről évre egyre érettebb. A remek formában futballozó támadó 16 bajnoki gólt szerzett a Lille-ben.

„Burak mindennap tanulni akar, példájából a fiatalok is okulhatnak” – mondta róla Günes, aki olyan csapatot épített, amelyet nehéz megtörni hátul, miközben a támadásban is eredményes.

A kapitány
A 2002-es világbajnoki bronzéremmel Senol Günes nemzeti hőssé vált Törökországban. Az akkori keretet aranygenerációnak is hívták, s a jelek szerint az edző most hasonlóan ígéretes csapatot épített. Eredetileg tanár volt és Trabzonban dolgozott egy falusi iskolában, mielőtt edző lett, bevallása szerint továbbra is pedagógusként tekint magára, és játékosainak sikerei teszik a legbüszkébbé.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT (1–4–2–3–1)
Cakir – Celik, Demiral, Söyüncü, Meras –Yokuslu, Kabak – Karaman, Calhanoglu, Yazici – Yilmaz

Fordította: Szeli Mátyás

Felvezető sorozatunkról
Az angol Guardian napilap európai újságokat összefogó kezdeményezésének a Nemzeti Sport is tagja, ennek köszönhetően az Európa-bajnokságon szereplő válogatottakat az adott ország egyik neves szakírója mutatja be lapunkban.  
 AZ A-CSOPORT CSAPATAI
 Svájc többet szeretne idén a nyolcaddöntőnél
 Wales új fejezetet nyitna a legutóbbi, elődöntős szereplése után
A huszonhat meccse veretlen Olaszországot hívogatja a Wembley

 

A-CSOPORT (RÓMA, BAKI)
Június 11., péntek, 21.00
Róma
Törökország–Olaszország  
Június 12., szombat, 15.00
Baki
Wales–Svájc  
Június 16., szerda, 18.00
Baki
Törökország–Wales  
Június 16., szerda, 21.00
Róma
Olaszország–Svájc  
Június 20., vasárnap, 18.00
Baki
Svájc–Törökország  
Június 20., vasárnap, 18.00
Róma
Olaszország–Wales  
EB-ADATBANK
2021.07.28 07:57:26

Foci Eb 2020 nemzetisport.hu

A futballnyár legemlékezetesebb pillanatait gyűjtötte össze a több mint 200 oldalas keménytáblás könyv.

2021.07.19 08:23:19

Foci Eb 2020 SMAHULYA ÁDÁM

Hiába remek futballista, a válogatottal egyelőre nem tudott maradandót alkotni.

2021.07.18 09:36:00

Foci Eb 2020 S. TÓTH JÁNOS

A kormánybiztos szerint a futball hozzánk is hazatért, de igazán csak nálunk volt otthon.

2021.07.16 18:30:58

Foci Eb 2020 NAGY ZSOLT

A Juventus friss Eb-győztese túlszárnyalta apját, és az olasz futball új szupersztárjává válhat.

2021.07.16 21:34:52

Foci Eb 2020 VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nehezen találtam meg a kifejezést arra, ami mostanság történik futballügyekben, de aztán beugrott: most már nagyon túlspilázzák! A labdarúgás sohasem volt annyira steril terep, mint amilyennek most szeretnék látni (vagy ami nagyobb baj: amilyenné szeretnék átváltoztatni).