Eb 2020: Lucas Digne nem hallott rasszista hangokat

Vágólapra másolva!
2021.06.21. 14:02
null
Lucas Digne (18) nem hallott rasszista hangokat a Puskás Arénában (Fotó: AFP)
A francia labdarúgó-válogatott hétfői sajtótájékoztatóján Lucas Digne válaszolt az újságírók kérdéseire. Az Everton 27 éves hátvédje többek között Ousmane Dembéléről, illetve a magyarok elleni szombati és az előttük álló portugálok elleni mérkőzésről is szót ejtett.

 

Megsérült Ousmane Dembélé térde a magyarok elleni szombati mérkőzésen, így hétfőn elhagyta a francia válogatott edzőtáborát. A Barcelona támadója már a csapat vasárnapi, sajtónyilvános edzésén sem vett részt, helyette orvosi vizsgálatokon esett át, és az eredmények orvosi stábbal történt kiértékelése után döntött úgy Didier Deschamps szövetségi kapitány, hogy hazaküldi futballistáját.

„Mindenki csalódott, mert nagyon értékes játékosunkat vesztettük el, sokat számított a jelenléte a csapatnak– emelte ki a francia válogatott hétfői sajtótájékoztatóján Lucas Digne.– Az egységet viszont sem ez az eset, sem a magyarok elleni döntetlen nem bontotta meg. Összességében elégedettek vagyunk az eddigi szereplésünkkel. Veretlenek vagyunk a torna legnehezebb csoportjában, vezetjük a csoportunkat, és szerdán is mindent megteszünk a győzelem érdekében.”

Az Evertonban futballozó balhátvéd Németország ellen nem lépett pályára, a Magyarország elleni mérkőzést azonban végigjátszotta, és nem felejtette el kiemelni, milyen remek hangulatot varázsoltak a Puskás Arénába a drukkerek.

„Fantasztikus átélni, hogy a futball visszatér a stadionokba, még ha a hangzavar miatt a pályán nehezebben is kommunikáltunk, a mérkőzés végére kicsit be is rekedtem. Hogy hallottunk-e rasszista hangokat? Egyáltalán nem. Paul Pogba és N’Golo Kanté sem panaszkodott rá.”

A szerdai Portugália–Franciaország találkozóval kapcsolatban sokaknak eszébe jut a 2016-os Európa-bajnokság döntője, amelyet Éder hosszabbításban szerzett góljával a portugálok nyertek meg. Lucas Digne leszögezte, nem számolgatják, melyik helyen lenne jobb továbbjutniuk, hogyan kerülhetnének könnyebb ágra, egyszerűen csak nyerni szeretnének szerdán.

„Szeretnénk visszavágni nekik, persze tudjuk, hogy nem lesz egyszerű. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy megoldjuk Cristiano Ronaldo semlegesítését, nem szabad helyet hagynunk neki, és különösen a tizenhatoson belül kell megakadályoznunk, hogy eljusson hozzá a labda. Az edzések szerencsére mindenkit jó erőállapotban tartanak, bizakodva várjuk a folytatást. Természetesen azért küzdök, hogy minél több játéklehetőséget kapjak, de mindenkiről elmondható, hogy maximális erőbedobással dolgozik, és a szövetségi kapitány feladata, hogy összeállítsa a kezdőcsapatot. Két gólt szereztünk az eddigi két meccsünkön, ami nem számít soknak, de biztos vagyok benne, hogy a támadóink még csak most lendülnek bele. Kylian Mbappé bármikor képes megvillanni, Karim Benzema pedig rendkívül sokoldalú csatár. Ha meglövi az első gólját, azt automatikusan követi majd a többi.”

FRANCIAORSZÁG EB-KERETE
KAPUSOK: 1 – Hugo Lloris
(Tottenham – Anglia),16 – Steve Mandanda(Marseille),23 – Mike Maignan(Lille)
VÉDŐK: 2 – Benjamin Pavard(Bayern München – Németország),24 – Léo Dubois(Lyon),4 – Raphaël Varane(Real Madrid – Spanyolország),15 – Kurt Zouma(Chelsea – Anglia),3 – Presnel Kimpembe(PSG),5 – Clément Lenglet(Barcelona – Spanyolország),21 – Lucas Hernandez(Bayern München – Németország),18 – Lucas Digne(Everton – Anglia),25 – Jules Koundé(Sevilla – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 13 – N'Golo Kanté(Chelsea – Anglia),6 – Paul Pogba(Manchester United – Anglia),14 – Adrien Rabiot(Juventus – Olaszország),12 – Corentin Tolisso(Bayern München – Németország),17 – Moussa Sissoko(Tottenham – Anglia),8 – Thomas Lemar(Atlético Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: 26 – Marcus Thuram(Mönchengladbach – Németország),20 – Kingsley Coman(Bayern München – Németország),10 – Kylian Mbappé(PSG),7 – Antoine Griezmann(Barcelona – Spanyolország),9 – Olivier Giroud(Chelsea – Anglia),19 – Karim Benzema(Real Madrid – Spanyolország),22 – Wissam Ben Yedder(Monaco),11 – Ousmane Dembélé(Barcelona – Spanyolország)*
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Didier Deschamps
*Sérülés miatt június 21-én távozott a keretből

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
2. Németország 2 1 1 4–3 +1 3
3. Portugália 2 1 1 5–4 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 1–4 –3 1
EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik