Eb 2020: Ronaldo bizonyította, mennyire komolyan vettek minket – Bölöni

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.06.17. 10:09
A Nemzeti Sport szakértője, Bölöni László úgy látta: a magyar válogatott a Portugália ellen mérkőzésen bizonyította, hogy van tartása és értéke, ráadásul a közönséggel is elfogadtatta magát. Cristiano Ronaldo pedig megmutatta, mennyire komolyan vették a portugálok Marco Rossi alakulatát. Persze látott hibákat a szakember, akitől megtudtuk, miért uralták a portugálok annyira a középpályát.

Bölöni László edző, BEK-győztes labdarúgó szerint a magyar válogatott a szervezett védekezésére alapozott Portugália ellen.

„Tételezzük fel, hogy Schön Szabolcs hátrébbról indul, érvényes a gólja, kibekkeljük a meccset, és valamennyien hőssé válnak. Így viszont muszáj beszélni a negatív dolgokról is. Az igazság az, hogy a portugálok végig erősebbek, tudatosabbak voltak. Nekünk maradt a szervezettség, amiért dicsérni kell a csapatot, és abban bízhattunk, hogy egyszer elszaladunk vagy lesz egy szabadrúgás, amivel mi törjük meg a jeget. Ez gyakran a végén kevés a boldogsághoz. Sajnos ez történt meg.”

Bölöni videónkban elárulja, szerinte miért uralták a portugálok a középpályát, és, hogy miért nem tudták ezt már korábban gólra váltani. Cristiano Ronaldót figyelve bizonyítékot is talált arra, hogy mennyire komolyan vette a mieinket a portugál gárda.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

F-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–3 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 55 682 néző. Vezette: Cakir (török)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics G., Nagy Á. (Varga R., 88.), Kleinheisler (Sigér D., 78.), Schäfer (Nego, 65.), Fiola (Varga K., 88.) – Szalai Á., Sallai (Schön, 77.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Nélson Semedo, Pepe, Rúben Dias, Guerreiro – Danilo Pereira, William Carvalho (Renato Sanches, 81.), Bruno Fernandes (Moutinho, 89.) – Bernardo Silva (Rafa Silva, 71.), C. Ronaldo, Diogo Jota (André Silva, 81.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Gólszerző: Guerreiro (84.), C. Ronaldo (87., 90+2. – az első 11-esből)

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
Tegnap, 0:00

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Videó: a Dunán focizott Szoboszlai Dominik

Minden más foci
2026.08.17. 17:40

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26